PTinfo

PTinfo

Terjeszkedik a Keolis

2009. április 21. - mestska

A közelmúltban eldőlt, Bergen új, 9,8 kilométer hosszú villamosvonalát hét évig a Fjord1 Partner AS fogja üzemelteni. A név így nem mond semmit Magyarországon, a konzorciumban azonban 51%-ban a Keolis a tulajdonos, az a Keolis, amelyik Franciaország számos városában üzemeltet buszt, villamost, sőt metrót. Bár Európa más országaiban is jelen van üzemeltetőként, Norvégia új lehetőség és új piac számára. A konzorcium maradék 49%-át a Fjord1 nevű norvég regionális közösségi közlekedési szolgáltató birtokolja.

A Keolis vezette csoporton kívül az üzemeltetői tenderen elindult a Keolis nagy vetélytársa a Veolia is, de részt vett a versenyben a Norvég Államvasutak (!!), és egy helyi szolgáltató, a Tide is.

A bergeni villamos 2010. június 17-én nyílik majd meg, Oslo és Trondheim után Norvégia harmadik villamosüzemeként. Bergennek, sok mostanában villamosüzemet nyitó városhoz hasonlóan természetesen korábban is volt városi kötöttpályás hálózata. S mint a legtöbb helyen, Bergenben is az autók, és a dízelbuszok hozták magukkal a villamos bezárását, 1965-ben. Érdemes megjegyezni egyébként, hogy Bergenben ezekben az években épült ki a trolibuszhálózat, melyből sajnálatos módon mindössze egy vonal maradt meg mára, az egyetlen az egész országban.

Pár évvel később, az osloi metró első szakaszának sikerén felbuzdulva aztán az ország második legnagyobb városaként Bergen is úgy gondolta, hogy ez neki jár, és kell, és kiterjedt hálózatot terveztek. Ebből végül nem lett semmi, de az itt felvetett vonalhálózat köszön vissza az új villamosvonal kapcsán is. A városatyák ugyanis a 2000-s évek elején a megnövekedett autóforgalom miatt ismét felvetették a villamoshálózat kiépítésének szükségességét, az építkezés végül 2008-ban indult el. 

A távlati terve három vonal kiépítését szorgalmazzák, köztük a most átadandó vonal hosszabbítását a repülőtérig, de azt hiszem, a villamosbarátok már ezen a vonalszakaszon is sok érdekességet találnak. A csipkemintás norvég tengerpart domborzati adottságaiból következően ugyanis az első szakaszon négy, a várhatóan szintén 2010-ben megnyíló második, ötmegállós szakaszon újabb két alagút lesz, úgy, hogy a leghosszabb alagút hossza 1100 méter lesz. (Az alagútszakaszokon nem lesznek megállók) A vonal légifotóra illesztett térképe itt látható.

A vonalat 12 darab, a Stadler által gyártott Variobahn fogja kiszolgálni, mindegyik 229 férőhelyes, és avalmivel több, mint 32 méter hosszú lesz.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr431044924

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Norvég villamosreneszánsz 2009.10.12. 10:52:07

Az elmúlt évszázadban Európa számos városában kiterjedt villamoshálózat állt az utasok rendelkezésére. A motorizáció és az egyéni közlekedés előretörésével azonban sok helyen teljesen nyoma veszett a villamosoknak. Most pedig reneszánszát éli ez a közl...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyocker · http://kritikustomeg.blog.hu 2009.04.21. 19:19:29

Van bergeni troli fotóm, ha kéred, keress meg mélen (amúgy "sima" Neoplan/MAN)
ny.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.04.22. 15:39:43

Akit érdekel, a pályaépítésről itt talál gy csomó fotót:

fotoblogg.bybanen.no/-/sandbox/show/39806

mestska · http://cities.blog.hu 2009.04.22. 15:40:25

@nyocker:

áh, köszi, de szerintem úgyse fogom tudni soha felhasználni. De ha mégis kell egyszer, kereslek majd :)
süti beállítások módosítása