PTinfo

mi lassan és drágán építjük a metrót, máshol hogy csinálják?

Utolsó kommentek

Járműgyártók

Privát üzemeltetők

PTinfo

2009.05.09. 07:13 mestska

Szófia második első metrója

Címkék: bulgária metróátadás metróterv reptéri közlekedés

Szófia metróüzeme az egyik legfiatalabb Európában, mindössze 1998-ban nyitották meg. A vonalhálózat fejlesztése azonban töretlenül zajlik, az első szakasz átadása óta négyszer hosszabbították az első vonalat. A legutolsó hosszabbítás május 8-án történt, amikor is újabb 5,6 kilométeres szakaszt adtak át, 15 kilométer fölé növelve a teljes hálózat hosszát.

Helyesebb - vagy inkább pontosabb -  lenne azonban az első vonal bővítéséről, mint hosszabbításáról beszélni. A tegnap átadott új vonalszakasz ugyanis nem kapcsolódik közvetlenül a már meglévő, üzemelő vonalhoz, attól két megálló távolság választja el. Az összekötő szakasz átadása mindössze idén októberben fog megvalósulni, mint ezen a térképen is látható.

Az új szakasz 5 megálló hosszú, a városközpont déli szélét köti össze Mladosztal, a bolgár főváros déli részének egyik intenzíven fejlődő kerületével. Az itteni lakosok máris panaszkodnak - túl magasnak találják a metró zaját.

A vonalszakaszra napi 50.000 utast várnak első körben, ami tovább növekedhet, ha megépül Mladosztytól kifelé a vonal folytatása is a repülőtér felé.

A közelmúltban eldőlt egéybként, hogy az EU jelentős mértékben támogatja a szófiai infrastruktúra-fejlesztési beruházásokat, köztük a metrót is. Lehetséges tehát, hogy a reptérig történő kiépítést már részben brüsszeli pénzből építik, a hosszabbítás első két megállójának kiépítését már idén februárban elkezdték.

Szófiában a második, észak-déli vonal is épül időközben, 2008. decemberében indult meg rajta újra a munka. Újra, mert a szófiai metró sem egy sikertörténet, a metrót ugyanis 1979-ben már elkezdték építeni, a gazdásági problémák azonban hamar véget vetettek a dolognak...

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr701110483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Fricy · http://epitos.blog.hu 2009.05.09. 21:18:09

Klassz a 2. kép.
A második vonal két megállója egyébként már készen van, csak ahogy Te is írtda, elfogyott a pénz az elegút kiépítésre.

budapestjovoje.freeblog.hu (törölt) · http://budapestjovoje.freeblog.hu/ 2009.05.14. 17:37:32

Ez a pöttyös állomás egyszerűen csodaszép! :) Amúgy most megy egy sorozat a blogomon a 3-as metróról, akit érdekel, itt elolvashatja:
budapestjovoje.freeblog.hu/tags/metro3

mestska · http://cities.blog.hu 2009.09.09. 23:48:52

@fuad:

igen, tudom, köszi, pár sor lesz róla, de Fricy már posztolt is.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu