PTinfo

PTinfo

Csillognak-villognak Szöulban

2010. március 10. - mestska

Február 18-án újabb 3 kilométerrel bővült a Szöult északkelet-délnyugat irányban hármas metró vonala, ezzel a vonal teljes hossza immár 57 kilométert. Szép. Hogy érzékeltetni lehessen jobban a vonal hosszát, arról csak egy számadat: 91 percbe telik végigutazni az egyik végállomástól a másikig. Az új délkeleti bővítés összesen három állomásból áll, a szöuli metróhálózat nagysága miatt azonban a három állomásból kettő egyben átszálló pont is. (térkép) Végül is ez nem csoda, a világ harmadik (vagy most már negyedik) legnagyobb metróhálózatáról beszélünk. Jelen esetben a Garak Market állomásnál a nyolcas, a végállomás Ogeumnál az ötös vonal lehet az átszállók célpontja.

A végig alagútban futó új vonalszakaszt 2003 decemberében kezdték el megvalósítani, az összköltség végül mintegy 64,5 milliárd forintra rúgott. Lehet, hogy elsőre kicsit soknak tűnik ez az összeg (bár mihez képest), a cél a metró építésénél azonban a komfortérzet minél magasabb szintje volt, épp ezért az állomások minden földi jóval el vannak látva, ez számomra az állomások kialakításból látszik is. Bár a peronfal nem feltétlen tartozik a magas komfortfokozathoz, ahogy  Szöul összes többi állomásán megtalálhatóak pár hete immár, úgy itt is kiépítették őket. 

Még egy adat arra vonatkozóan, hogy ott hogy haladnak a dolgok: az elő megvalósíthatósági tanulmány mindössze 2002 augusztusában készült el, a kapcsolódó rendezési terveket 2003 nyarára véglegesítették. 

A szakaszról pedig a továbbiakban beszéljenek a képek maguk. 
 


 Az összes fotó a g-rapid.kr oldalról származik.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr261826628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

...Ahoj... 2010.03.10. 11:04:02

Ott nincs Demszky, meg MSZP, meg SZDSZ, meg Nokiadoboz :) Ja és jól látom hogy 1/5 költséggel építették meg, mint nálunk az igénytelen, színtelen betomelemekből összetákolt minden fánál megálló 4-es metrót. NAigen, Magyarország...megérdemeljük!

Von Teese 2010.03.10. 16:36:12

@...Ahoj...: Imádom, amikor az ilyen kommentelők betalálnak. Ha még a francia építőcéget szidná, megérteném. Kár a politikát okolni, mert csak felesleges vitát érünk el, s mindenki jól összevész.

OFF vége

Von Teese 2010.03.10. 16:37:45

Amúgy ez nekem kissé 2-es metró utánérzet egy high tech külsőbe bújtatva. :)

stepboy 2010.03.10. 20:13:19

Biztos, h jó az a 64,5 milliárd forint? Egyáltalán nem tűnik soknak, kb. 1.32 milliárd forint kilométerenként. Nem akarok demagóg lenni, de nálunk még a vasúti pályát is sokkal drágábban újítják fel:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/03/05/nyolc_percert_137_milliard_forint/

gramercy 2010.03.10. 20:30:17

nem azert, de a 64,5 milliard szerintem csak a 3 megallo volt

ruba 2010.03.11. 20:49:59

Szerintem a vonal helyett szerencsésebb lett volna a szakasz, vagy vonalszakasz szavak használata, mert az ember összekavarodik, és nem tudja, hogy éppen az egész vonalról van szó, vagy csak a most átadott szakaszról(pl.: Akármekkora fejlettség is van ott, nem hinném, hogy 57 km-t, végig alagútban, 64,5 milliárd forintból 7év alatt meg tudtak volna építeni, márpedig a mostani szövegváltozatot így is lehet értelmezni).

gramercy 2010.03.12. 15:53:21

mar csak azert sem, mert a wikipedia szerint a vonal mar par evtizede megnyilt... :-)

mestska · http://cities.blog.hu 2010.03.17. 14:11:15

@ruba:

jogos, valóban félreérthető volt a megfogalmazás :) álmos voltam... :)

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.03.29. 12:18:54

azert van itt miert nokiasdobozozni: itt egy teljesen modern 3 km-es (megvalositott) bovites ararol van szo, a hossz megegyezik a keleti-bosnyak hosszaval, erdekes modon ott mar a tervezett koltsegvetes is 2,5x akkora.

persze ha fel budapest felujitasat nem sopornenk be a metroprojekt koltsegei koze, akkor a negyes is olcsobb lehetne, de erdekes modon a nagy ellenallo veke is beszamitja ezeket a ktgvetesbe - igy persze rondabbak a megterulesi mutatok.
süti beállítások módosítása