PTinfo

PTinfo

Vaporetto-pótló

2010. április 20. - mestska

Azt hiszem, valahogy Velencétől nem várjuk azt, hogy a közlekedését nagymértékben megújítsa. A vaporettok természetes részei a városnak, a helyieket olcsóbban, a turistákat méregdrágán, de a környezetnek megfelelően képes elszállítani a rendszer. Persze többször felmerült már új közlekedési eszköz bevezetése, olvashattapunk metróról, de gumikerekű villamosról is. Előbbi esélyei a nullával egyenlőek, utóbbié egyre biztosabbak, ahogy a mestrei első vonal kezd magára találni. 

Április 19-én azonban mégis olyan új közlekedési eszközt indított a város, ami modern, új, nem került hihetetlen költségekbe, és még hasznosnak is tűnik. Az új eszköz nem más, mint egy 850 méter hosszú people mover vonal, azaz automata, kiskapacitású kabinok. A vonalat a hatvanas években kialakított mesterséges sziget, a Tronchetto, és a Piazzale Roma között hozták létre. (térkép) A vonal feladata elsősorban a tronchettoi autóparkolók utasainak gyors beszállítása a városba: az eddig gyalog 20 percbe kerülő távot az új kocsikkal 3 perc alatt lehet letudni. A parkolók elérése fontos volt, hiszen a legtöbb kívülről érkező ott tudja lerakni az autóját. 

A vonal először a térség 1996-os fejlesztési tervében szerepelt, mely a Tronchetto, a központi autóbusz-pályaudvarnak otthont adó Piazzale Roma, és a kettő közötti kikötő összekötésének szükségességét felvázolta. A vonal végső nyomvonalát 2000-ben fogadták el, 2002-ben pedig eldőlt, hogy egy people moverről beszélhetünk. Az építési munkák 2007-ben kezdődtek el, a pálya tavaly decemberre - közel egy éves késéssel - lett kész. A 2009 szeptemberében leszállított, Doppelmayr által gyártott kocsik ezután kezdhették meg próbafutásaikat, hogy végül az eredetileg márciusra tervezett átadás helyett áprilisban végre a nagyközönség is birtokba vehesse a vonalat. 

A vonalon két darab, egyenként négyrészes, 200 fő kapacitású automata kocsi közlekedik, vontatásukat a siklókhoz hasonlóan drótkötél biztosítja, de a futás gumikerekeken történik, mint az a mellékelt ábrán látható. A gumikeréken történő futás a minél alacsonyabb zajszennyezés elérése miatt került kiválasztásra.

A vonalat számos kritika érte amiatt, hogy a Piazzale Romatól nyugatra a mintegy 5 méter magasan vezetett pálya eltakarja a XIV. századból származó Sant'Andrea della Zirada oldalhomlokzatát. 

Mivel Velencéről, annak is a kikötőjéről van szó, így elkerülhetetlen volt, hogy ne legyenek a vonalon csatonát keresztező hidak. végül kettő épült, a Santa Clara csatorna felett egy gyaloghíddal kombinált szerkezet, míg a Tronchettonál egy 180 méter hosszú, mely egyben a legmeredekebb szakasza is a pályának a maga 6,2% százalékos emelkedésével.

A három megállós vonal a kritikák ellenére azonban várhatóan fontos szerepet tölt be majd Velence közlekedésében. A külső végállomás Tronchetto az autóparkolók mellett a Mestréből érkező villamos végállomásának is otthont fog adni, a Maritime a kompkikötő felé biztosít kapcsolatot, míg a Piazzale Roman az autóbuszpályudvar mellett ott találjuk a két éve átadott, a Santa Lucia pályudvar felé gyors gyalogos kapcsolatot biztosító, a Grand Canal felett átívelő új Calatrava tervezte hidat.

A reggel 7 és este 11 között 7 percenként közlekedő vonal megépítése az eredetileg tervezett 16,3 millió euró helyett végül 22,7-be került, állítólag elfeledkeztek a szükséges közműmunkálatokról, innen ered többek között a különbözet. 

Az első három kép az üzemeltető oldaláról való, a második három pedig a wikipediáról.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr701932962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ruba 2010.04.21. 16:36:50

Hát nem tudom, nem vagyok meggyőződve róla, hogy ennek így volt értelme, ugyanis a legtöbb ember aki lerakja az autóját a Tronchettoban, az nem a vonatra, vagy a buszra szál fel, hogy utána visszafelé utazzon vele(vagyis nem jön be azért Velencébe, hogy utána visszautazzon Mestrébe, és még a leggyorsabb távolsági vonatok is megállnak a Venezia-Mestre pályaudvaron). Az ide érkező emberek többsége eddig felszállt a vaporettóra és behajózott a Szent Márk térre, esetleg Muranoba. Mivel ezeket a helyeket ez a járat nem éri el, így csak arra jó, hogy egyszer át lehessen szállni. Egyedül azok használhatnák, akik eddig nem voltak hajlandóak fizetni a vaporettoért, de ők csak akkor fognak ezzel utazni, ha jóval olcsóbb lesz mint a vaporetto. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy mik lesznek a tapasztalatok. Amúgy érdekes, hogy én kb. pont egy éve voltam utoljára Velencében, de valahogy sehol semmilyen nyomát nem láttam ennek az építkezésnek, igaz nem is tudtam róla, hogy ilyet építenek, így nem figyeltem különösebben ezeken a helyeken.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.04.21. 16:48:49

@ruba:

ugye Tronchettoról eddig nem nagyon volt más választásod, mint besétálni jó hosszan, vagy felszállni a vaporettora jó drágán. Szerintem sokan nem feltétlenül szállnának fel a vaporettora, ha a tényleges Velencén keresztül sétálhatnának végig, parkolókon, és kikötőkön keresztül eddig francnak se volt kedve sétálni. Azzal, hogy ez a people mover egy euróért (ami jóval alacsonyabb a vaporetto áránál) behozza őket a Piazzale Romara, ami lényegében a történelmi város széle, azzal a lehetőség megteremtődik számukra ezzel.
Még inkább nő majd az utasforgalom, ha a villamos egyszer tényleg Tronchettoban fog végállomásozni.

Az természetes, hogy az az utasmennyiség, aki leparkol Tronchettoban, majd busszal, vagy vonattal megy tovább, lényegében nulla fő.

ruba 2010.04.21. 20:50:20

@mestska: Mondjuk a villamossal együtt, és úgy, hogy ilyen olcsó tényleg van értelme. Mondjuk azt nem értem, hogy a villamost miért nem a Piazzale Roma-ig viszik be, bár lehet, hogy a helyszűke az oka, de szerintem a téren körbe lehetne egy vágányt fektetni, és ezzel egy hurokvégállomást létrehozni, de ezt nálam okosabb mérnökök biztos jobban tudják.
"A három megállós vonal a kritikák ellenére azonban várhatóan fontos szerepet tölt be majd Velence közlekedésében. A külső végállomás Tronchetto az autóparkolók mellett a Mestréből érkező villamos végállomásának is otthont fog adni, a Maritime a kompkikötő felé biztosít kapcsolatot, míg a Piazzale Roman az autóbuszpályudvar mellett ott találjuk a két éve átadott, a Santa Lucia pályudvar..." Ez a bekezdés sugallta azt, mintha a vonalra azért lenne szükség, hogy az autósok átszállhassanak a buszokra és vonatokra.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.04.21. 22:11:17

@ruba:

azért alapvetően ezek a helyek, főleg a piazzale roma, meg a pályaudvar környéke kicsit több, mint pusztán közlekedési funkciójú terület. Elég azt mondani, hogy bár a pályaudvartól északra aludtam Velencében, a piazzale romai nagyobb abc-ben vásároltam be magamnak :)

A villamost egyébként valószínűleg helyszűke okán nem vitták be a térre, bár ahog ymondod, ott hurokvégállomást ki lehetne alakítani, talán még rendezné is valamelyeset azt a semmilyen amorf térformát.

Hogy miért nem ez lett konkrétan, azt nem tudom, lehet, hogy párhuzamosan mentek az elképzelések. (pl. egyelőre nem tudom, hogy a gumikerekű villamos hol jön be Velencébe. Új hídon? a meglévő úton?)

ruba 2010.04.22. 00:30:07

Én a kissé beljebb lévő Billában szoktam vásárolni, amikor arra járok. Amúgy ezen már én is gondolkoztam, hogy hol akarják azt a villamost behozni, de nem tartom valószínűnek, hogy egy új hidat építenének neki. Régebben, amikor még rendes villamosról volt szó, akkor azt olvastam, hogy a vasútvonalakon jött volna be a villamos és a végállomása is a Santa Lucia pályaudvar lett volna. De ha az autók között jön, akkor nem lesz túl sok értelme, mert ugyanúgy ott fog állni a dugóban, mint a buszok (ez volt az egyetlen hely eddigi életem során, ahol éjjel 2-kor láttam a legnagyobb dugót).

mestska · http://cities.blog.hu 2010.04.22. 13:05:36

@ruba:

igen, az eredeti elképzelés szerintem is arról szólt, hogy a vasúton jön be a villamos. Hogy a Translohrnak sikerült a rendszert elpasszolnia ide is (már hallottam a szomszéd padovai rendszerről kétségeket), azt jelzi, hogy annyira nem lesz sima az ügy.

A Billa hol van?

ruba 2010.04.22. 16:29:49

@mestska: A Strada Nova-n ez az az út, ami a pályaudvar előtt is elhalad, és megy be tovább a belváros felé. Maga a Billa nem messze van a Rialtótól, a Ca'D'Oro vaporettó megállótól egy picit vissza a pályaudvar felé.

lüke 2010.05.02. 09:01:05

borzalmas:)
amerikai magasvasút
hol van a müemlék védelem?
süti beállítások módosítása