PTinfo

PTinfo

Vonattal a vébédöntőre

2010. június 17. - mestska

A  magyar médiában egy szó sem esett arról*  - szemben a nemzetközi oldalakkal -, hogy a világbajnokság nyitányaként Johannesburgban új gyorsvasutat avattak június 8-án, amely az afrikai kontinens valószínűleg leggyorsabb és legmodernebb vonala is lett egyben. Pedig a teljes vonalhálózat kiépítésére hétszer annyit költenek, mint amennyibe az igen impozáns új durbani stadion került.

A Gauteng tartomány után Gautrainnek elnevezett vonal teljes kiépítésben 80 kilométer hosszú, Y alakú hálózat lesz (térkép), a három végpont pedig az ország legnépesebb városa Johannesburg, a főváros Pretoria, valamint az évi 21 millió utassal Afrika legforgalmasabb reptere, az OR Tambo lesz. A világbajnokságra  a vonalnak mindössze a negyedét adták át, a johannesburgi Sandton és a repülőtér között, a tervek azonban eredetileg is ezt irányozták elő - sőt, a vébé miatt egy hónappal előbb történt meg az átadás az átadás.

A Gautrain megépítését még 2000-ben jelentették be, korábban, minthogy Dél-Afrika megkapta a világbajnokság rendezési jogát. 2006 februárjában a pénzügyminiszter 7,1 milliárd randos állami hozzájárulást jelentett be az akkor 24 milliárd randra (720 milliárd forintra) becsült projektre. Ugyanazon év szeptemberében pedig az építkezést is elkezdte a nyertes ajánlattevő konzorcium, melyben a járműszállításért a Bombardier, a következő 15 év üzemeltetéséért pedig a párizsi szolgáltató RATP felel. A Gautrain ezzel a szerződéskötéssel, 3,9 milliárd rand magánszférából érkező pénz bevonásával Dél-Afrika történetének legnagyobb PPP beruházása lett. 

A most átadott négymegállós, 20 kilométeres szakasz folytatása Pretoria, és Johannesburg központi pályaudvara felé várhatóan  jövőre nyílik meg. Utóbbi érdekes módon alagútban halad a város alatt, már a mostani végállomás Sandton is a föld alatt helyezkedik el, sőt, 45 méteres mélységével a teljes vonal legmélyebben fekvő állomása lesz. A 80 kilométeres hálózatból összesen 15 kilométer fog alagútban futni, további 10,5 kilométer pedig viadukton.

Érdekesség, hogy a hálózat normál nyomtávon épül ki, holott a dél-afrikai vasúthálózat 1067 mm-es nyomközt használja alapban. Az új nyomtáv választás indokaként utasok nagyobb komfortkényelmét, a járművek jobb beszerezhetőségét hozták fel. Ezzel a döntéssel a Gautrain hálózat teljesen elszigetelt a Johannesburg környékén kialakított hagyományos elővárosi vasúthálózattól, mint az annak térképén is látható.

Ugyanakkor a két hálózaton lehet kombinált jegyet venni, így az utasok átszállhatnak igény esetén egyik vonatról a másikra.  A jegyek nem olcsók. A reptérre 100 randért, azaz kábé 3000 forintért visz ki a vonat, az egyes belső állomások között pedig 500-660 forintnyi a jegy egy irányban. Ez mintegy fele a a hagyományos taxiköltségeknek, azonban jóval drágább a Dél-Afrikában is megtalálható minibuszos iránytaxi jellegű szolgáltatásoknál. A jegyárak tükrözik a megcélzott réteget is:  elsősorban a a mai autóhasználókat szeretnék átcsábítani a vonalra, ehhez ráhordó buszjáratok, és P+R parkolók állnak rendelkezésre. (A vonalvezetést kritika érte abból a szempontból, hogy a vonal nem érint egyetlen szegényebb, rossz tömegközlekedéssel rendelkező elővárost sem - úri huncutság?)

A teljes 80 kilométeres hálózatra előzetesen 100 ezer utast vártak naponta Az első napokban jelentős érdeklődés volt a vonal iránt,  a csak érvényes jeggyel elérhető állomásokon az első hétvégén 40 ezer utast regisztráltak 8 perces vonatkövetéssel, 160 km/h-s sebességgel. Mivel Dél-Afrikában a tömegközlekedési járműveken a közbiztonság meglehetősen rossz - a frissen, a vébére megnyílt gyorsbuszhálózat elleni lövöldözésekről én is írtam - , így a Gautraint ebből a szempontból is kiemelten kezelik. A rendőrséggel együttműködve 400 fős egység vigyáz biztonságra az állomásokon, a vonatokon, és a szerelvényekre ráhordó 125 buszon.

A Bombardier a vonalra összesen 24 szerelvényt szállított a 357-es sorozatú, négyrészes motorvonatából. Az egyenként 425 utas befogadására alkalmas szerelvényekből 19 fogja ellátni a hagyományos elővárosi forgalmat, míg öt a reptéri közlekedést biztosítja, megnövelt csomagtérrel, kényelmesebb üléselrendezéssel. 

*A poszt írása közben jelent meg egy cikk a Metropolban, így ez az állítás már nem száz százalákosan igaz.

Az elkövetkező két hétben lesz még több dél-afrikai fejlesztésről szó, így érdemes visszanézni.

Fotók forrrása: az elsőé centurionpropertyforsale.co.za, a második, harmadik, negyediké Green Guerilla, az ötödik, hatodiké Gautrain, a hetediké narco_za, a nyolcadiké railwaysafrica

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr302076134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fricy · http://epitos.blog.hu 2010.06.17. 11:01:49

Elég szűk ez a belső tér a 3+2 üléselrendezéssel. Az állomások azonban teljesen rendben vannak a képek alapján.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.06.17. 14:02:28

@Fricy: Ott én például nem férek el, anélkül, hogy valakinek az arcába ne tenném a hátsóm. Dehát Afrikába jó lesz...

mestska · http://cities.blog.hu 2010.06.17. 14:47:20

@Benbe:

és az a furcsa, hogy azért hivatkoznak az 1435-ös nyomtáv választására, hogy az utasoknak a szélesebb vonat magasabb komfortot nyújtson...

ruba 2010.06.17. 17:45:14

Hát képzeld hogy fért volna el a 3+2 ülés a keskenyebb vonaton?! Ahhoz képest magasabb a komfort, ami persze nem jelent magasat, csak magasABBat.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.06.17. 17:57:08

@ruba:

60-70 ülőhellyel lenne kevesebb egy sor szék kivételével. Szerintem vállalható, nem?

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.06.17. 19:13:25

@mestska: ha nem épp az autósokat céloznák, vállalható lenne. az ilyen tömegnyomor-elrendezés csak repülőn működik (mert ott kötelező), nálunk a metrón is elvileg hat férőhely van egy "padon", de ötnél többen sosem ülnek rajta.

jack o'neill 2010.06.17. 23:48:26

Asszem az iho.hu-nláttam képen USA-beli (tán Bombardier) szerelvényt 2+3 üléskiosztással, de ennyire az se volt szűk. Mindenesetre érdekes.....
Azok a Merci alvázas buszok baromi jól néznek ki.

ruba 2010.06.18. 10:39:59

@mestska: Persze, hogy vállalható, főleg hogy szerintem ilyen árak mellett nem lesz nagy tumultus, biztos fogják persze sokan használni, de nem annyira, hogy az a 60-70 hely hiányozna. Nem is igazán értem, itt csak oldalazva lehet valahogy elmenni, ezzel akarják átcsábítani az autósokat?

taksony11 2010.06.18. 11:12:54

@jack o'neill: a railfaneurope oldalon
van angol bombi szerelvény, az pont ilyen keskeny

www.railfaneurope.net/pix/gb/electric/emu-ac/377/interior/Southern_377_z_B3.jpg

Viszont a 3m széles vonaton már rendesen elfér 3+2 ülés

www.railfaneurope.net/pix/nl/private/Veolia/GTW/351-356/071215-58.jpg

mestska · http://cities.blog.hu 2010.06.18. 11:20:29

egy cikk arról, hogy nem a szegényeknek épült a vonat:

seminal.firedoglake.com/diary/55217

mestska · http://cities.blog.hu 2010.06.18. 11:23:02

@jack o'neill:
én olasz elővárosi forgalomban utaztam 3+2-es üléskiosztású vonattal, annak sem volt szélesebb folyosója.

jack o'neill 2010.06.18. 13:12:26

@mestska:
@taksony11:
Akkor tévedtem. +Az iho-n se találok belsős képet amerikai vonatokról....

mestska · http://cities.blog.hu 2010.06.18. 13:52:04

@eml:

ööö, ezek mind 2+2-es kiosztásúak, nem?

eml 2010.06.18. 16:22:47

@mestska: Igen. És nem találtam 3+2-es kiosztásút.

Ezeket is nehezen találtam.

A 3+2 előnye szerintem, hogy adott helyen több embert lehet ülve vinni, viszont én a 100 kg-mal már sok lennék egy ilyen ülésre.

ed-thelen.org/JapanTrip/Japan102-.jpg

NAR 2010.06.18. 21:41:26

A stockholmi "HÉV-en" is 3+2 ülés van:
http://en.wikipedia.org/wiki/File:X!Interiör.jpg

Carpy · http://japanvasut.blog.hu/ 2010.06.19. 07:00:28

A shinkansen vonatokon is 3+2 az alapértelmezett, sőt, van 3+3 is, ami már tényleg durva, ráadául "össze is van nőve". De 2+2 is akad, a kisebb forgalmú vonalakon.

De nem kell olyan messze menni, az old timer BZ-ken is 3+2 ülés volt, és északi szomszédainknél ez még fellelhető.

Carpy · http://japanvasut.blog.hu/ 2010.06.19. 07:01:28

És a London környéki elővárosi vonatokon is gyakori a 3+2.

NAR 2010.06.20. 17:35:28

@Carpy: Én úgy emlékszem, hogy a sinkanzenen még az a 3+3 ülés is nagyon kényelmes...

mestska · http://cities.blog.hu 2010.06.21. 23:27:31

@NAR:

valaki tudna erről egy fotót belinkelni?

ruba 2010.06.22. 12:35:43

Miért tűnt el a lóvasutas cikk?
süti beállítások módosítása