PTinfo

PTinfo

Villamosbarát Stockholm

2010. december 12. - mestska

Az idei évben az Európai Unió "Zöld fővárosa" Stockholm volt. (jövőre Hamburg lesz) A svédek komolyan veszik a dolgot, és a világszerte terjedő villamosreneszánsz-bizniszbe is intenzívebben szállnak be a korábbiaknál. Stockholm idei termése villamosügyileg egy új vonal átadása, valamint két sikeres jármű beszerzés lebonyolítása, melyből az egyik 121 járműről szól. Szép szám, bármelyik nagy villamosmúlttal rendelkező város megirigyelhetné. (Budapestnek sem ártana egy ilyen)

Az új villamosvonal

A megatender, aminek az eredményét november végén tették közzé, meglehetősen szűkszavúan van publikálva. Annyit azért tudni lehet, hogy a nyertes a CAF, a 121 jármű szállításáról szóló szerződés 15 plusz további 106 opcionálisan lehívható részekből áll, a járművek egyenként 40 méter hosszúak lesznek, szélességük pedig 2,65 m lesz. A szerződés teljes összegét 3,3 milliárd svéd koronában határozták meg  (feltételezem, a teljes opció lehívásakor), ez 820 millió forintot tesz ki villamosonként. Az első járművek 2013-ig érkeznének meg. A CAF a végső körben a Bombardiert és a Helsinkiben nyertes Transtechet utasította maga mögé, míg a Vossloh és a Skoda már az eljárás korábbi fázisában elvérzett.

Azt mindenesetre biztos, hogy az első csomag, azaz 15 jármű a Tvärbanan vonal Solnáig történő hosszabbítására kerül. A stockholmi villamoshálózatot nem úgy kell elképzelni, mint az itthonit, az egyes vonalak lényegében egymástól függetlenek, sőt, a négy vonalból mindössze kettő kapcsolódik egymáshoz. Ennek oka, hogy a hatvanas években az akkori városvezetés Stockholmban is a villamos megszüntetése mellett döntött, a végső döfést a belvárosi hálózatnak a jobboldali közlekedésre való áttérés adta meg 1967-ben. (lásd térképen: 1966-ban még van villamos, 1967-ben már nincs) Mindössze két elővárosi vonal maradt meg, a Nockebybanan és a Lidingöbanan. Utóbbi ráadásul közelebb áll egy hévhez a mi fogalmaink szerint.

A frankfurti kocsik problémája miatt beugrottak az öregek is (fotó: Leif Spångberg)

A nyolcvanas évek végétől folyamatosan bekerült ismét a köztudatba a villamosok újraélesztése, sőt új vonalak nyitása. Első lépésként 1991-ben az egykori  Djurgårdslinjen egy szakasza nyílt meg, egyelőre még csak nosztalgiaszerelvényekkel lebonyolított múzeumjáratként. 2000-ben aztán követte az első modern villamos, a mára 11,5 kilométeres vonallá bővült Tvärbanan

Fák között(fotó: Leif Spångberg)

Idén augusztusban (21-én, egészen pontosan) pedig a Djurgårdslinjen is továbbfejlődött: a múzeumi vonal megújult, 500 méterrel meghosszabbodott és új járművek kerültek rá. A 7-es számmal ellátott vonal immár három és fél kilométeres lett, a neve pedig Spårväg City lett, jelezve, hogy a projekt keretén belül ismét visszatérnek a villamosok a svéd főváros belvárosának utcáira. Az új vonal átadása végül a régi vonal teljes felújításával, illetve a remíz átalakításával 288 millió svéd koronába került az eredetileg betervezett 228 helyett, ez 8,7 milliárd forintnak felel meg.  

Dombok között (fotó: Leif Spångberg)

A vonal kiszolgálására eredetileg azt a hat Bombardier Flexity Swiftet szemelték ki, melyet a holland Gouda-Alphen aan den Rijn vonalon használtak, és ahol a kisérleti vonal 2009-es koncepcióváltása után nem volt igény ezen villamosokra. Kiderült azonban, hogy a stockholmi vonal szűk ívein a holland kocsik képtelenek boldogulni, így más után kellett nézni. A megoldást végül hat új kocsi leszállítása jelentette, melyek jövő év tavaszán-nyarán érkeznek meg. Az új, 70%-ban alacsonypadlós Flexity Classic típusú kocsikat szintén a Bombardier szállíthatja le. Az új kocsik darabja majd' egymilliárd forintba került a svédeknek.

Házak között (fotó: Leif Spångberg)

Hogy a járműhiányt addig is megoldják, és a vonalat elindíthassák, a Bombardier közreműködésével  három-három frankfurti és norrköpingi Flexity Classicot sikerült kölcsönözni. A kocsikkal 15 perces követést tartanak fenn az új viszonylaton, csúcsidőben 7,5 percre sűrítve.

Át a névadó Djurgården-szigetre. (fotó: Leif Spångberg

Érdekesség, hogy a vonal üzemeltetését a többi villamosvonalon megszokott Veolia helyett a korábban a nosztalgiavillamost szinte hobbiból üzemeltető Stockholms Spårvägar cégre bízta az új viszonylat kezelését is. A céget 1987-ben a több svéd nosztalgiavonalat üzemeltető Svéd Villamosvasúti Egyesület alapította. Honlapjuk részben egyébként magyarul is elérhető.

A vonal újjáélesztése ezzel nem ért véget, tervben van a folytatások minél gyorsabb kiépítése. (térkép - feketével a meglévő, kékkel a tervezett vonalszakaszok vannak jelölve) Végül is, az a 120 CAF kocsit el kell helyezni valahová....

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr862500941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ubk 2010.12.12. 13:03:06

Lehet, hogy Pesten meg a Mavite, s a VEKE is fog villamosvonalakat üzemeltetni? :-)
Elvégre a Mavitének is van UV-ja, Bengálija és 1303-a :-)

sandor68 (törölt) 2010.12.12. 15:00:55

Így folyt le a verseny: a második körbe a Bombardier, Transtech, Caf, Vossloh és a Skoda jutott. A Skoda korábban protestált a médiákban a tender szövegezése miatt, pontosabban a vili paramétereinek -szerintük- furcsa meghatározása miatt. Az utolsó körbe a Caf Transtech Bombardier hármas került. Kiesésekor a Skoda végül mégsem adott be írásban fellebezést.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.12.12. 15:10:15

@sandor68:

köszi, tudtam, hogy számíthatok rád :) Fenn van valahol ez a neten is, vagy csak én nem találtam?

sandor68 (törölt) 2010.12.12. 16:12:30

Meglehetôsen szûkszavú híradások voltak az ügyben, hivatalból se mondtak tudtommal a szokásos ténymegállapításnál többet. Bele kellett olvasnom a helyiek fórumába, de elsô olvasatra ennél több konkrétumot ott se találtam.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.12.12. 20:13:27

@sandor68:

melyik fórumon találtad ezt meg végül? Mert én egy csomót kerestem, de nem leltem.
Mindesetre beleírtam az infot a posztba :)

NAR 2010.12.12. 20:43:40

Érdekes ez a hosszabbítás, mindkét irányban metróval párhuzamosan. De ez még mindig kevésnek tűnik a 120 plusz villamos elhelyezéséhez....

ruba 2010.12.13. 07:16:07

" Kiesésekor a Skoda végül mégsem adott be írásban fellebezést."
Miért van az, hogy ez nálunk elképzelhetetlen? Debrecenben ugye ha jól tudom éppen az 5-ik tendert kaszálták el fellebezés után.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.12.13. 11:37:39

@ruba: mert gondolom a svédek kicsit okosabbak annál, hogy ennyi legyen a tender szövege: "bármilyen villamos megfelel, amelyen ansaldo jelvény van, és a tenderkiíró sógorának cége szállítja le."
a skoda meg nem akar elhasalni, ha nem biztos abban, hogy tuti nyertes lesz, ha balhézik.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.12.13. 11:38:15

hamburgra viszont kíváncsi vagyok, fog-e villamost fejleszteni :)

Háló Őr 2010.12.13. 13:56:20

@Radio Free Aberrania: Te is lehetnél kicsit okosabb. 2 pályázó volt Debrecenben, muszáj volt kihozni valakit győztesnek, különben ment volna a levesbe - mint ahogy végül történt.
És előtte akkor mért a caf nyert, ha az ansaldo a csókos? A valóságban a városvezetésnek és a debrecenieknek tökmindegy lenne csak jöjjenek már valami tuják!!

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.12.13. 15:15:28

@Háló Őr: "És előtte akkor mért a caf nyert, ha az ansaldo a csókos? A valóságban a városvezetésnek és a debrecenieknek tökmindegy lenne csak jöjjenek már valami tuják!!"

Ez biztos, hogy összetettebb. Egyrészről hozzánemértő emberekben van a hiba. 10-20 éve nagy pénzekért csinálják a semmit..az, hogy mennyire nem csinálnak semmit, illetve nem értenek semmihez csak nléha derül ki, mint mots a villamosbalhénál.

A másik meg...Én már nem hiszem, hogy ez a dolog tiszta verseny. Szerintem egymásra licitáltak, ezért nem mindig ugyanaz volt a győztes.

a poszthoz: Ezek a svédek is jó nagy marhák voltak akkor a villamos hazavágásával. Most meg újra építik.. De ez jó hír nekünk! Ez azt jelenti, hogy mi se biztos, hogy mindig buszváros leszünk...

A másik, hogy a képek alapján sokat megy együtt a villamos az autókkal. Szerintem ez nagyon, de nagyon nem szerencsés dolog. Ahol Bp-en van ilyen, ott nagyon sok a gond vele.
A jó oldala(régről visszakerül), hogy gondolom azt az utat/sínt, nem a közlekedési vállalat tartja karban, hanem a város, ahogy kell is khm.

sandor68 (törölt) 2010.12.13. 16:42:47

@sanche: a skandináv városok építészeti sajátossága a keskeny és zegzugos utcák hálózata. Ahol lehet ott zártpályás vonalak vannak, amúgy közös az úthasználat. A város tartja rendben az utakat, a síneket a közlekedési vállalat. Azaz együtt fizetik ki a számlát. Nagyobb dugókat nem szokott okozni, szokás és közlekedési morál- meg jól mûködô rendôrség- kérdése az egész. Mindig így volt és így is lesz a villamosos közlekedés, ezzel együtt kell élni.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.12.13. 18:00:04

@sandor68: Hát ezért ennél picit bonyolultabb a képlet, mert pl Bécs közlekedése sokkal jobb, mint Budapesté, mivel gazdagabb így mindenféle morál is jobb és mégis, szerintem igen sok a dugó.
De elhiszem, hogy van dugómentes város is persze, csak rácsodálkozom. Meg arra is, hogy -az elmondottak alapján(zegzugos kisebb utcák, villamosvonalak visszaépítése, sok autó+villamos közös szakasz) -BPO654 teljesen jogosan jöhetne a trolijaival :) Mert kb ilyen körülményekre találták ki.. Ha mégis dugó-baleset akármi lenne, akkor kikerüli.

A másik meg nem világos teljesen számomra, hogy mikor közös az úthasználat forgalom+autóknál, akkor a villamospályát az nagyon igénybe veszi. BP-en legalábbis, elég csak olyan helyet nézni, ahol csak a buszok fölmehetnek, látszik, hogy már az szétcseszi a villamossínt. De, nyilván megoldják valahogy..igazából mindegy, hogy kifizeti ki, ahol van pénz...

sandor68 (törölt) 2010.12.13. 20:38:20

@sanche: persze h vannak dugók :D de úgy értettem nem a közös térhasználat miatt. Iszonyatos dugók vannak, rosszabb idôjárásnál a negyedórás kb 8km-es út munkába 1,5 !! óráig tart. De ez inkább a városszerkezetbôl adódik: kevés a sugárút, a szûk utcákkal nem nagyon lehet mit kezdeni. Az udvarias közlekedés jól mûködik, villamosnak busznak mindig elônye van és ezt be is tartják az emberek. Persze akárhová parkoló idióták mindenhol vannak, de viszonylag gyorsan jön a daruskocsi. Télen gondot okoz a hókupacok eltakarítása: a városnak nincs joga a szabályosan parkoló kocsit a tulaj engedélye nélkül elmozdítani..
A pályák elég rosszak, túlnyomó részt az idôjárásnak, kevésbé a forgalomnak köszönhetôen. Érdekes módon a zártpályás betonalapú vonalak (busz+mentô) bírják rosszabbul jno.1g.fi/kuvat/Kamppi/041107%20032A.jpg/full A hagyományos macskaköves utcákat ritkábban kell javítani www.raitio.org/news/uukuva08/1711/aleksi2.jpg Furcsa h pesten a díszkövek törnek, talán gránitot kéne otthon is használni.. a nagypályaudvar buszplaccát kb tíz éve kövezték azóta nem nagyon nyúltak hozzá- figyusz: ikarus :) lauri.1g.fi/joukkol/kuvat/helb/helb418_01.jpg az itteni tapasztalatok alapján: igen meg lehet a dolgokat oldani csak nyilván drágábban.
A trolikat mi is várjuk vissza, a hatvanas években pusztították ki ôket. Nehezen bírták a telet- ez volt a hivatalos indok. Belátható idôn belül megjönnek, a megvalósíthatósági tanulmány már kész van.

misc · http://misc.blog.hu 2010.12.13. 22:43:27

ez a fekete villamos hihetetlenül jól néz ki

mestska · http://cities.blog.hu 2010.12.13. 22:52:21

@Radio Free Aberrania:

Hamburgban eldöntötték már tavalyelőtt vagy mikor, hogy villamost építenek. Nem tudom hol áll most a projekt.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.12.13. 22:54:48

@sanche:

akkoriban elég sok városban megszűnt a villamos, a svédek húzták sokáig, de a jobboldali közlekedésre való átépítés költségét már nem vállalták.

De pl. Ústiban azért szünt meg a hálózat, ha minden igaz, mert vettek új járműveket, új Tátrákat (talán T2-ket), de a meglévő vágányhálózat nem bírta el az új nehezebb kocsikat. Erre inkább megszüntették az egészet, a Tátrákat meg eladták.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.12.13. 22:56:10

@Radio Free Aberrania:

már abból, hogy kétkörös a tender sok helyen, már abból látszik, hogy egészen más a közbeszerzési eljárás máshol, mint nálunk. Nálunk az eu-s pénzek miatt ragaszkodnak a nyílt eljárásokhoz.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.12.13. 23:17:33

@sandor68: Hú, kösz a képeket meg a leírást!

Na, de azért így már kicsit más a leányzó fekvése :) Lehet, hogy a svédek türelmes emberek, de engem a VILLAMOSON nem nyugtatna meg egy potom 45 perces egyhelyben ácsorgás kapcsán, hogy nem azért állunk, mert rossz a morál, hanem, mert szűk az út és ezt használja villamos, autó és busz is. :)
Én nagyon villamos barát vagyok, de ahol nem lehet megoldani a zárt pályát és bele kell számolni a dugót és amúgy bármilyen balesetet, ami pont a villamos előtt is történhet a sinen, hát én elgondolkodnék inkább a trolin. Sőt. Szerintem extra időjárás nélkül is, már arra se láttam jó példát, ha csak a buszokat engedik a villamos pályára..nemhogy egyéb autókat is.

A díszburkolat meg egy külön történet. Hogy őszinte legyek, én már herótot kapok tőle. A modern park itt (bár azt látom, hogy sok helyütt külföldön is) abból áll, hogy ledobnak húsztonna nem strapabíró díszburkolatot és esetleg ültetnek két fát. Az agyrém mikor az autók útját is ilyennel kövezik ki a belvárosban..aminél valóban sokkal jobb megoldás a macskakő. Az valóban bírja a strapát...Bár csak szűk belvárosi utakra tenném, amit így díszíteni akarnak. Pesten rég jártam arra, nem tudom most mi és hogy van, a hetes busz vonalának egy részén kocsival is, busszal is egy élmény (volt) menni a macskakövön. Az nem szűk belvárosi út, hanem nagyforgalmú és gyors. Vidámparki élmény. Mondjuk nem is tíz éves macskakövek voltak azok, hanem mondjuk 115 :)

Najó, van díszburkolat egyféle, ami pl a Kopaszi-gátnál van és bírom: www.origo.hu/i/0808/20080825randihely22.jpg
(de ez sem autóknak való-gondolom).

Külön jó látni, hogy az emberek hülyének nézése, és a kis körök érdekei okán furcsa megoldások kimagyarázásá hülye indokokkal, nem csupán kelet-európai szokás :D Pont a troli nem bírja a hideget! :D Bezzeg a villamos, meg a busz igen..
Azt esetleg véletlenül tudod, hogy az új trolikat hova teszik be? Régi villamos helyére, vagy vadiúj vonal lesz, vagy buszvonal lesz kiváltva?

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.12.13. 23:35:20

@mestska: Hát szomorú történet. Kezd beigazolódni, hogy egész Európa egy nagy Magyarország...
Vajon titok volt a Tátrák teljesítménye, fogyasztása? Olyan furcsa, hogy ilyen megtörténhet... Vagy ez is csak olyan kifogás volt, mint, hogy Stockholmban a trolik hidegallergiások..

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.12.14. 00:21:03

@mestska: Most látom, hogy figyelmetlen voltam és félre értettelek. Szóval a a nagyobb tömeget nem bírta a vonal. Hát ez is a vicc kategória.
Bár Pesten is volt hasonló (szintén siralmas) Azt hiszem az Erzsébet hídnál volt az, hogy nem bírta a villamosokat(mondjuk erre tervezték a hidat..) és ezért szép lassan megszüntették azokat a vonalakat (no meg a metró is indok volt).

sandor68 (törölt) 2010.12.14. 16:02:05

@sanche: hát ha valakinek voltak oan illúziói h nyugaton máshogy megy a dolog, akkor csalódást kell okoznom. Talán diszkrétebben csinálják, de a lényeg uaz. Homo politicus saját állatfaját képezi.

A trolikat elôször a külvárosban helyközi vasútra, metróra és villamosra való ráhordásra tervezik, azaz buszvonalakat váltanak ki velük. Emellett túristalátványosságként tengerparti zegzugos, keskeny kisutcákban fog néhány vonal beindulni próbaként: mennyire bírják a jármûvek az ien belvárosi terepet.

BPO654 2010.12.18. 14:24:17

@sanche: Az űrszelvények megfelelő betonalappal történő ellátása esetén nem cseszi szét.

BPO654 2010.12.18. 14:26:31

@sandor68: Bp-nek van még 31 db ZIu9 típ.trolija. Kell? Csak azért mert ezek mindent kibírnak, felsővezetékre ráhullott az ónoseső? Ezeknek meg se kottyan.

BPO654 2010.12.18. 14:30:19

@sanche: Utólag hegesztették rá a hídszerkezetre a síneket az E.-hídon, amit a hídszerkezet nem bírt el - a folytonos rezonanciát, pláne, h a 64-esen meg a 44-esen is Bengálik jártak.... .

BPO654 2010.12.18. 14:36:47

Fent leírtakból is kitűnik, h a villamosépítés a gazdag országok luxusa. A beszerzendő Caf villamosok is drágák, Bp uennyiért vette a 40 db Combinót 2006-ban, az mai áron 1 Mrd Ft/db. Ezért a pénzért Mi kb. 30%-kal nagyobb alapterületű járművet kaptunk (40x2,65 vs. 54x2,4).
A fekete színű villamos pedig olyan mint a guruló koporsó.... .:D

mestska · http://cities.blog.hu 2010.12.20. 22:50:06

@BPO654:

Olyan országok építenek villamost, mint Marokkó, Algéria, Brazília vagy Törökország. Mindegyik országban meg van a maguk baja, van szegénység, van egyenlőtlenség, vannak fontosabb szociális célok, mégis villamost építenek meg Algéria kivételével nagysebességű vasutat. Mert úgy gondolják az infrastruktúra sokat jelent nekik.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.12.20. 22:52:36

@BPO654:

ahogy mondod, a villamos megszüntetésének oka az Erzsébet-hídon a metróhálózat "fejlesztése" volt. Nem mellesleg, a hiedelmekkel ellentétben volt szakmai vita róla, de az autós főutca politikai elképzelés győzött.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.12.20. 23:11:38

@BPO654:
No, nézd mit találtam véletlenül a fortepan.hu-n?
www.fortepan.hu/_photo/display/1044.jpg
Az emlegetett szamár, Bengáli az Erzsébeten. :)

Jó, akkor utólag tették rá azt a villamossínt... De szerintem ez a történet siralmasságán nem szépít semmit. Egyrészt azért nem, mert ezt a hidat azért úgy tervezték, hofgy majd el kell bírnia a villamost, hiába később lett rajta. Másrészről meg..tényleg ez a megoldás? Nem bírja a híd, akkor dobjuk ki a fontos villamost?

Dehát mennyivel jobb nekünk most azon a vonalon a rengeteg busz..önmagukban is "kellemessé" teszik arrafele a levegőt.

itt pedig UV-féle talán az egyik, de a másikat nem tudom:
www.fortepan.hu/_photo/display/3993.jpg
Ez pedig előbbi állapotok:
www.fortepan.hu/_photo/display/5355.jpg
és lám, a terheléspróba:
www.fortepan.hu/_photo/display/3727.jpg

(bocs, nosztalgia hangulat.. :) )

BPO654 2010.12.21. 14:13:20

@mestska: Az infrastruktúra fejlesztése valóban fontos, csakhogy Mi el...-tük, a hiteleket is a semmire használtuk fel. PL:Bősnél akartunk egy vizierőművet bele is ment egy csomó betonacél, beton meg minden, mind hitelből aztán ez lett belőle, a világ legdrágább halastava.......:
hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:DonauknieVisegrad.jpg&filetimestamp=20050704191135
90-szer nagyobb és 200-szor népesebb országgal amelynek GDP-je is 6-szorosa a mienknek (Brazília) meg kár összehasonlítani M.o-ot. Különben is addig nyújtózkodj amíg a takaród ér. Ezt Mi régóta nem tartjuk be. Most meg különben is "recepció" van még.
Villamost nem gyártunk buszt trolit viszont igen!

Most olvastam a "bama.hu-n",h Pécs is villamost akar kb 75Mrd.-ért. Én ha pécsi lennék......................... . Inkább nem írom le. Inkább újítsák fel a régi meg az újabb épületekt (panel) stb, építsenek trolit, v vegyenek hidrogénhajtású buszt, épp tesztelik pont Pécsett igaz nem hidrogénes de a Nabi gyártja azt is, most ott egy Siriust tesztelnek. Különben is szűk kanyargós utcák vannak stb. Vidékre troli kell v gázüzemű busz, később hidrogénes.

BPO654 2010.12.21. 14:18:11

@mestska: Azért szüntették meg mert a Bengák tönkrevágták az amúgy is kókányolással megépített villpályát, és nem volt lóvé, h megcsinálják rendesen, de ezt nem akarták bevallani a népnek, meg ott volt a metró csak az nem is arra ment..., és akkor jött a buszkaraván. Egyébként pont oda kéne villamos méghozzá Combino, v vmi hasonló, de elment a pénz az M4-re... . Jó hálózatot lehetne csinálni É-és D-Buda felé egyaránt.

BPO654 2010.12.21. 14:22:51

@sanche: Fentebb ezt is megválaszoltam, a régi fényképekért meg nem kell bocsánatot kérni, sőt!
"itt pedig UV-féle talán az egyik, de a másikat nem tudom:
http://www.fortepan.hu/_photo/display/3993.jpg"
A másik az egy favázas 2800-as+pót lesz ha jól látom.

taksony11 2011.01.06. 11:20:55

www.railwaygazette.com/nc/news/single-view/view/caf-wins-urbos-tram-contracts.html

CAF wins Urbos tram contracts
05 January 2011

EUROPE: Spanish manufacturer CAF has won three export orders for its Urbos tram, signing deals to supply vehicles to Stockholm, Besançon and Nantes.

mestska · http://cities.blog.hu 2011.01.06. 12:12:55

@taksony11:

Mindhárom tenderről szó volt itt a PTInfon :)

premium salmon 2011.01.06. 17:21:38

@mestska:
Sőt a negyedikről, az RG cikk uccsó bek-ben említett houstoniról is posztoltál :-)

taksony11 2011.01.06. 20:47:24

@mestska: Igaz, de a Urbos látványterv még hiányzott :-)

mestska · http://cities.blog.hu 2011.01.07. 11:13:48

@taksony11:

dehogynem, hiszen már a debreceni tenderenél látható volt egy hasonló látványterv.

Itt meg a kész jármű is látható volt Zaragozában:

cities.blog.hu/2010/12/07/probak_bemutatok_festesek

taksony11 2011.01.07. 12:43:05

@mestska: ezen nem veszünk össze.
A besançoni CAF Urbos látványterve még hiányzott...:-)

MeloDeath 2011.08.01. 11:55:46

Nem tudom, hogy más írta-e már, de FEKETE villamosok Európában :)
Egyébként a solnai székhelyű AIK Stockholm színe is a fekete-aranysárga.
süti beállítások módosítása