PTinfo

PTinfo

A buszoké a jövő?

2011. május 01. - mestska

Idén is kiosztotta az IDTP (Institute for Transportation and Development Policy) a fenntartható közlekedési díját. Meglepetés a díjazott esetében szerintem nem született, de erről majd később.

Mivel a korábbi években nem foglalkoztunk ezzel a díjjal, így érdemes pár szót mondani a szervezetről: az IDTP elsősorban a fejlődő országokban tevékenykedik, célja olyan közlekedési rendszerek kialakítása, amik csökkentik a károsanyag-kibocsátást, egyben növelik a városi élet komfortját. A részletes programjaik itt találhatók meg.

Egy korábbi nyertes, Guayaquil pöpec buszpályaudvara (fotó: José Pincay)

A fenntartható közlekedés díját 2005 óta osztják ki. Az előző évek nyertesei idősorrendben a következő városok voltak:  Bogotá, Szöul, Guayaquil, majd Párizs és London megosztva, New York, végül Ahmedabad. Bogotá az idén tízéves Transmilenio buszhálózatáért kapta a díjat, Szöul a hazai médiában is felkapott belvárosi, folyó felett haladó autópálya eltüntetéséért, és egy természetközelibb környezet visszaállításáért. Guayaquil a Metrovia buszrendszerért, Párizs és London az előremutató környezetbarát közlekedési stratégiáért (gondoljunk a párizsi vagy londoni kerékpárkölcsönző rendszerre, vagy a párizsi elektromos autókra), New York az úthálózat egy részének kerékpárúttá, illetve gyalogos felületté való alakításáért, Ahmedabad pedig a sikeres BRT rendszeréért.

Látható, hogy az IDTP szereti a kötöttpályás buszhálózatokat díjazni, több évben is ilyen rendszer vitte el a pálmát. 

Az idei jelöltek áttekintése után is megtaláljuk a Bus Rapid Transit (BRT) rendszereket, sőt, mindenki ilyen irányban fejlesztett. Az idei jelöltek a következők voltak:

Guangzhou, Kína: A leánykori nevén Kantonnak hívott városban grandiózus BRT rendszer kezdett kiépülni a metróhálózattal párhuzamosan, korábban a PTinfo is megemlékezett róla. A 2010 februárjában megnyitott rendszer (térkép) hasonló társai között a legforgalmasabb, több százezer a naponta elszállított utasok száma. A BRT rendszerhez kapcsolódva kerékpártárolókat, kerékpársávokat is kialakítottak, megkönnyítve a buszok elérését.

A világ legforgalmasabb buszútja (fotó: www.itdp-china.org)

León, Mexikó: 2003-ban Leónban nyílt meg Mexikó első BRT rendszere. A mára ötvonalassá bővült (térkép),  65 kilométer hosszú vonalon naponta 350 ezer utas fordul meg. A 40 kilométeres óránkénti átlagsebességet bármelyik városi közlekedési eszköz megirigyelhetné, ahogy azt is, hogy a fizetés a járműveken érintésmentes csipkártyával történik.

León, Optibus (fotó: www.ctsmexico.org)

Lima, Peru: Limában 2010 július 28-án nyílt meg a város első BRT vonala, kiegészítve a szerény metróhálózatot. A 33 kilométeres vonalon (térkép) több viszonylat is közlekedik, hagyományos és expresszbuszok egyaránt előfordulnak. Leónhoz hasonlóan itt is csipkártyás fizetés van. A vonal érdekessége, hogy a központi állomás a föld alatt helyezkedik el.

Itt is van előzősáv (fotó: Falubaz/Skyscrapercity)

Nantes, Franciaország: Nantes a 2006-ban megnyitott BRT vonala illetve az 1985-ben, a francia villamosreneszánsz úttörőjeként megnyitott villamosvonalának összhangja (térkép) mellett a kerékpározást is támogatja, így a helyiek  szerint Európa egyik legélhetőbb városává váltak.

Mennyivel európaibb (fotó: www.nantes.fr)

Teherán, Irán: A súlyos légszennyezettségi problémákkal küzdő Teherán folyamatosan bővíti a metró illetve a BRT hálózatát. Előbbiről már a PTinfon is esett szó, utóbbi 2008-ban nyílt meg és mára négyvonalassá bővült (térkép). A buszhálózat nagyságát jól jellemzi, hogy a mintegy 100 kilométeres hálózaton napi 1,8 millió utas fordul meg.

Sorbanállás (fotó: tehranlive.org)

A győztes kiválasztása végül nem okozott meglepetést, az egész évben felkapott Guangzhou kapta a díjat új BRT hálózata miatt. Bár számomra a fenntartható város fogalma nem feltétlenül fér össze egy négysávos buszkorridorral, a döntési szempontok nem feltétlenül egyeztek az enyémmel -  ez látszik a kiválasztott városok kapcsán is. Vagy tényleg buszban a jövő? Egyesek ezt ajánlják Budapestnek is....

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr832616732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mestska · http://cities.blog.hu 2011.05.01. 17:59:59

végre elsüthettem a fotót Guayaquil remek buszpályaudvaráról :)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.05.01. 19:47:45

szerintem nem rossz a brt-ötlet, esetleg trolikkal kéne megpróbálni. az előnyök nagyjából maradnak, és még többletet is ad a rendszer.
a kétszer kétsávos megoldásnak (vagy egy sáv+buszöblöknek) lenne igazán értelme, de pont ezek nem férnek el európában. a buszsávjaink viszont hasonló dolognak felelnek meg, csak nem így hívjuk.

astom91 2011.05.01. 23:37:12

Trollival azért nem lenne jó szerintem, mert akkor ugrott a kötetlenség. Pl.: ha éppen fel kell újítani egy szakaszon az útburkolatot akkor már pótlóbusz kell (ha csak nem akkumulátoros a troli), továbbá leszakadhat, áramszünet lehet, stb. stb.

Én is azon vagyok, hogy nagy jövője lehet, ha a politikusok fogékonyak rá és lehet később továbbfejleszteni: hybrid, hidrogén, egyéb buszokat járatni rajta.

Fricy · http://epitos.blog.hu 2011.05.02. 09:03:42

A nem európia BRT-ken jól látható, hogy csak közlekedési problémaként kezelték az ügyet, míg a francia példán a rájuk jellemző villamosreneszánsz+városépítészet vonulat ismerhető fel.
Nanteston kívül tudtommal Toulouse is tervezi BRT vonal indítását.

BPO654 2011.05.02. 11:36:57

@mestska: A címbeli kérdésre a válasz igen!
A buszok fejlődése megfogja hozni a gyümlcsét, és nem lesz busz-troli különbség, hanem lesz önjáró elektromos busz -nem kell felsővezeték, oszlopok,áramellátó, meg hidrogénes ami még drága, meg hybrid ami már van.
"Egyesek ezt ajánlják Budapestnek is...."
Igen. Te bekommenteltél oda, h nincs megfelelő útháló Bp-en ilyemire. Nos anno a Veke.hu.-n beírtam, h vigyük be a Rákóczira a 40-es járatcsaládot is, lehülyézett egy bizonyos nick-kecske, mert azon vitáztunk, h a 78-as busz felesleges-e v sem. Pont a 40-es a legjobb példa (lehetne) BRT-re; Budaörs-budaörsi út-Bartók-Rákóczi-Rkpalota.
Sokkal olcsóbb mint a sz.r-fxs M4, ami mindenhol meg fog állni, de a R.úti villamos visszaéítésénél is olcsóbb, nem kell hozzá pálya, fvez.,stb. Mellesleg egy km vill pálya ép.ktg-e 650 millió Ft kb átlagáron, egy új villamos ára alsó hangon 500 millió, de ezeket már leírtam. Nem baj ismétlés a tudás atyja.
Mire büszke az új vezetés???
Arra, h többszörösen leharcolt hannoveri kohószökevény vill.-at vesz, amit a VJSZ újjáépít.:D És átszámoz. (51-es villamos).
Az első duplacsuklós buszt az Ikarus építette meg, ma Teheránban van, ha még megy. Egy duplacsuklós busz bef.képessége kb 160 fő ami vetekszik a hannoveri 176 főjével. A cikkíró írja amott, h kevésbé fordulékony a 25 m.-es busz. Nos akkor meg kell oldani a "D" tengely kormányzást, ami nem lehet nehéz ha már egyszer az Ikarusban kitalálták a "C" teng korm.-st, ami magyar világszabadalom. Uanyyi a fordulókör átmérője mint a szólónak (22,5 m). Az igencsak villamospárti tehát elfogult új vezetés mikor áll elő az új számokkal, h mennyibe kerül a Rákóczi úti villamos visszaépítése, ráadásul ott megy alatta a négyes metró.
Mellesleg buszt trolit gyárt a magyar ipar, mást nem...... .
Egy új csuklós troli 100-120 millió (Ikarus v 187T), de 200 milláért is van (Hess-svájci) -itt kapcs.-ok a rövidhírekhez, Kolozsvár olcsón szerezte a trolit a franciáktól.
Mellesleg az EU igenis ad pénzt új járművekre - h támogassa a válságtól sújtott járműipart!
Új vill.-st és trolit akar venni a BKK! Új buszt kéne nem? Esetleg mivel pótólják a kötött pályást ha vmi zűr van? Ja, busszal.......:D

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.05.02. 20:31:02

@BPO654: Ez régi nóta vélemények ide-oda vannak, de változás nem.

Szerintem mielőtt új akármit veszünk nagyon át kéne gondolni a budapesti tömegközlekedést.
Még pont Te írtad egyszer, hogy a 47-es villamost valóban duplakocsival kéne járatni.. de valahol (talán a hídnál) nem férne el és ezért vannak a szimpla kocsik.
Ide is passzolna a mostani mondatod, hogy "Nos akkor meg kell oldani.."
És nem úgy, hogy akkor marad az egy kocsi. Szerintem azoknak, akiknek az ilyen problémákat meg kéne oldani, simán alkalmatlanok a feladatra.

A modern városi buszokat más feladatra tervezték, mint amire itthon használják őket.
Több buszjáratunk van, ami ilyen formában elmebeteg dolog.
Ezek az alacsonypadlós, jóformán csak ülőhelyes új buszok, a villamosok mellett párhuzamosan, de nagyobb megállóközökkel rendelkezve kellene, hogy menjenek.
Villamos helyettesítésére teljesen alkalmatlanok, max áthidaló megoldást jelentenek.
A troli, a (féligmeddig) önjáró trolik, elektromos buszok stb-k annyival jobbak, hogy nem szennyezik úgy a környezetet, ha mindenképpen olyan sűrűn kell járatni a buszt, amennyire a többségét most járatják. Debizonyos sűrűség felett, szerintem nem ezeket kéne erőltetni.

A BKK (BKV) villamospárti? Miért, mert azt mondja magáról? Az elmúlt tíz-húsz évben is ezt mondták, ahhoz képest inkább csak bezártak villamos vonalat, mint építettek. A Combino volt az egyetlen igazi villamos projekt. A legégetőbb villamospálya hosszabbításokat/építéseket a mai napig képtelenek voltak csinálni. Most is kuss van az 1-es villamosról, de úgy hallottam utoljára, hogy végül a Fonódóból se lesz semmi (Azaz a Kopaszi-gát továbbra se lesz megközelíthető tömegközlekedéssel..)
Egyébként emlékeztek? Sok hónappal ezelőtt még itt a fórumon nyugtattatok engem, hogy nyugi, el fog menni a 17-es villamos a Lágymányosi hídig. A hidat addigra már nagyon okosan, rég átnevezik, mert Lánymányosi Béla, akiről a hidat elnevezték, egy nagy gonosz kommenista volt, aki miatt az ország nyomorg... ...de villamos a közelébe nem fog menni, ha igaz a hír :(

Közben buszprojektek azért voltak. Vettek valóban kohószökevény belga ócskaságokat, vették a Volvókat is (amiket lassan lehet leselejtezni..) meg Manok..
Szóval attól ne félj, hogy mit mond a BKK, pénz úgyse lesz villamosra. Majd vesznek megint buszokat, a tömeg nyomorogni fog rajtuk és tíz év múlva majd azokat is le lehet selejtezni. A tömegközlekedő pedig továbbra is szenved a tömegnyomorban, az utcán pedig szagolhatja az euróakárhányas 2 percenként járó, füstöt okádó buszok kellemes "illatát", aminél szerintem még az is környezetbarátabb lenne, ha mindenki kis 1.0-ás új kocsikkal járna.

Most vettünk 15 használt trolit, és be van ígérve még több új és több új villamos is. De most komolyan, ki hiszi el? A BKV-nak nincs pénze (ami van, azt is megálló átnevezésre költhetik..) a városnak állítólag nincs pénze -erre-, akkor miből lenne új villamos?
És bár biztos vagyok benne, hogy 10 éven belül ettől nem kell félni... előre látom, hogy az milyen lesz az.
Megveszik majd az új, európai normáknak megfelelő keskeny, a lakosság 0,0001%-á kitevő mozgássértültek által is használható alacsonypadlós villamosokat, amiket majd más célra használt Ganzok helyett akarnak bevetni. Ugyanolyan járatsűrűség, 40%-al kevesebb hely. Gyönyörű lesz.
Persze ezzel a sűrűséggel vagy kocsiszámmal nem lenne gond, ha a Bocskai út-Campona közt valami kéregvasút furikázná a népet (ami amúgy részben Budafoktól mehetne akár a felszínen is).
De mikor lesz ilyen is? Soha után három évvel.

Szóval én a cím költői kérdésére nem-mel válaszolok. A busznak egy modern városnak kisegítő, áthidaló megoldásnak kellene lennie(ahogy pl Bécsben is az). A busz sem olcsó móka, elég hamar elhasználódik a motor és ha ilyen nagy a buszpark, mint most, azt egy arab olajban gazdag ország tudná csak finanszírozni, hogy kb 10 évente új buszokat kell venni.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.05.02. 20:34:49

@astom91: A mai trolik nagyrésze részben önjáróak szerintem. Megfelelő szervezéssel tehát egy útburkolat javítás mellett is megoldható a troli használat.
Áramszünet? Háát.. szerintem villamos-trolipályán a tartós áramszünet olyan gyakori, mint az üzemanyag elfogyás a BKV töltőin :)

BPO654 2011.05.02. 22:11:23

@sanche: A 47 a Fővámnál behajtott tükrökkel jár, mert közel lett építve a peron, és épp a peronhossz miatt nem mehet csatolt ICS, mert jóval rövidebb mint a "dupla" villamos hossza.

Éppen az, h az átmérős járat kéne villamos legyen, hosszú megállóközökkel. Dél-Am.-ban Töröko.-ban azért a BRT-ket, mert az sokkal olcsóbb, és rugalmasabb azaz egyszerűbb, olcsóbb és rövidebb ideig tart a meghosszabbítása. Az általam felhozott 40-es jó példa lenne, de helyette épül az M4.. . Mi kellett volna a 40-eshez? Csak új járművek meg egy-két dolog. Pl: a hamzsabégiről kitiltani a kocsikat, csak a BKV mehetne ott - ugyebár Budaörsi-Hamzsabégi- B Béla út-Erzsébet-híd - Rákóczi út. Sajnos a szűk Szab-hídat a buszok csak villamospótlásra használhatják pedig ott le lehetne vágni... .
Csak hasraütésszerűen mondjuk egy hybrid csuklós 200 millió kéne mondjuk 100 db, akkor az 20 Mrd ft ha több kell akkor szorozd fel(..), ehhez képest M4 első szakasz 350 Mrd Ft, ami csak egy szakaszon megy, míg a Brt-vel megoldottad B.örstől Rkpalotáig... .

A BKK vezetője köztudottan vill.párti... . Ami önmagában nem baj, csak mindennek az alapja a busz, mert ha a kötöttpályással gond van akkor busszal pótolsz, csakhogy nincs elég busz még a napi kiadásra sem... .:D
Márpedig mostanság gond van, és ne a vill.-ra gondolj csak, hanem ha a metróval, hévvel ha gond van akkor mit csinálsz ha eleve nincs elég busz?

A 15 használt troli beszerzése az üdvözlendő. Csak azt nem értem, h itt oly büszkén lökik, h a.p lesz a Man troli, közben villamos fronton meg az igen magas hannoverire büszkék..... . Kissé önellentmondásban vannak..... .

astom91 2011.05.03. 11:18:34

@sanche:

Hát ez igaz. :)

@BPO654:

A buszhiányra pár éve láttam egy megoldást: Szentlélek téren volánbusz járt az egyik bkv járaton és rá volt írva, hogy buszpótló. Na persze ez inkább ciki, nem pedig a legjobb megoldás. Hannoveriben tényleg tök jó, hogy olyan amilyen, csak éppen a legfontosabbat felejtik el: magasperon.

BPO654 2011.05.03. 11:31:49

@astom91: A volán is olyan-amilyen... .

Mielőtt vki előjönne a gázbuszokkal, íme egy kitűnő öszefoglalása a metánbusz prg.-nak vidéken. Lényege; a gáz is drága, egyre drágább, ezért nem terjedt el.

www.lastauto.hu/cikk/gaz_van_nincs_gaz

BPO654 2011.05.03. 15:30:57

@sanche: A troli nem kötetlen, astom91 is leírta.
Önjáró? Ziu az nem az..:P
Már amelyik az, és ott is különbség van. A Ganz-Solaris amiből Bp-en is van 16 db, akkuról elmegy max 3 km.-t. Uígy akkus került Rómába is. Debrecenbe, és Nápolyba viszont euro 3-as Iveco motorral is szerelték, így kb 30 km/h-s seb.-gel mehet korlátlanul, ha nincs áram, v fvezeték,, kerülni kell, stb. Tallinba, Rigába viszont olyan ment, ami nem önjáró - olyat kértek. Az olaszok meg kamerákkal kérték. Minden a megrendelőtől függ.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.05.03. 17:21:09

@BPO654:

Szerintem Dél-Amerika és Törökország sok mindenben nem a legjobb példa. Nagy országok, rengeteg lakossal.Gazdaságilag az elmúlt években sokat fejlődtek, ugyanakkor, kötöttpályás megoldásokat nem tudnának egyszerre megcsinálni. Rövid idő alatt akarnak nagyot durrantani, egy európai országban viszont nem kell hirtelen az egész közlekedést megváltoztatni.
Azért a BRT mellett döntöttek Ők, mert amúgyis buszokat használtak, csak kaotikus, szörnyű rendszerben.
A régi buszpártiságuknak sok oka van. Egyrészt az olcsóbb olaj - amerikában sem azért lettek autóőrültek, mert az olyan gazdaságos vagy jó dolog, hanem, mert megtehetik, az olajkészleteik miatt olcsón jutnak hozzá.
Aztán, mivel Dél-Amerikában régen is buszok jártak, nem kellett annyi mindent változtatni. Tehát a BRT rendszerhez legalább az alapok megvoltak (töltőállomások, szervizek, szakemberek - a sofőröket is beleértve stb).
Nem utolsó szempont, hogy a busz továbbra is csak egy adott, rövidebb időn belül éri meg, akkor olcsóbb. A csóróbbak így könnyen esnek ebbe a csapdába. Ne feledjük, Budapest ebben a csapdában van, csak a rosszabbik részén. Mikor elkezdtek fontos kötöttpályás vonalakat bezárni, azt hitték, hogy sokkal olcsóbb lesz, ha majd buszokat tesznek oda. Hiszen vettek relatíve olcsón buszokat..amikre jelenleg is óriási pénzeket kell költeni, hogy még működjenek (kíváncsi leszek, hogy a Volvo buszokat egyáltalán tudják-e majd ilyen sok évig egyben tartani- szerintem nem). És most ott tartunk, hogy a pesti buszok nagyrészét sürgősen le kéne cserélni. És ez a csapda helyzet. Ráadásul nem csak drága cserélgetni a buszokat (amiket használtan eladni is sokkal nehezebb, ha épp nem lehetetlen, ellenben mondjuk egy Tatra villamossal), hanem jól tudjuk, hogy azok a híres kötött pálya megszüntetések a mai napig óriási fejfájást okoznak a tömegközlekedőknek.

Én sokszor jövök a bécsi példával...és tényleg úgyhiszem, hogy bécsnél messzebb nem kell mennünk. Dél-Amerika egészen más világ, míg Bécs nagyon hasonlít Budapesthez. Persze, gazdagabb város, de maga a város nem is olyan sokkal. Tehát azt kell belátni, hogy a kötött pálya nem csupán a gazdagok úri játéka, hanem egy környezettudatos, minden tekintetben szimpatikus, utas és helyi lakosok barátja megoldás.

És azért megint lesunnyogod a buszok kiegészítő költségeit. Pl konkrétan a BRT-nek, ha nem is metróalagút pénzbe kerül, a megállók, a megfelelő utastájékoztatás és maga a külön buszoknak fenntartott út továbbra is sokba kerül.
Az emberanyag szintén nagyon sokba kerül (tavalyi dokumentumokban benne volt, hogy a BKV legnagyobb állandó költségei az emberi bérek.. a jegyekből befolyó összeg pedig még a béreket se fedi le teljesen).
Ha már a metróval hasonlítottad össze, akkor számoljuk úgy, hogy kb 1 metrót 10 busz válthatna ki. Az tízszeres emberanyag költség. Míg metró kapcsán emberanyagra több évre előre százmilliós nagységrendet kell fizetni, addig buszosra összességében milliárdos nagyságrendet.
Szintén számoljuk bele, hogy egy metró kevesebbet eszik, olcsóbb, hosszú távon is elérhető "üzemanyagot" -míg a benzinre, ha a fene fenét eszik, akkor se tudjuk, hogy meddig lesz. És meddig lesz olcsó..
A metróra költeni kevesebbet kell, addig a buszból közben háromszor is újat kell venni, de lehet, hogy többször.

Az, hogy a négyes metrót rossz helyen, rossz emberek kezdték el, az egy dolog.. Ettől még a metró mint olyan nem lesz haszontalanabb egy buszautópályánál.

A 47-es villamosnál pedig oké, nem fér el a vili a megállóban. Akkor miért oda tették a megállót? Miért úgy? miért nem találtak ki valamit rá?
Ez olyan, mintha azon múlna a nagy busz vásárlása, hogy nem fér be egy kanyarban. Akkor nem a buszról kell lemondani, hanem valahogy meg kell oldani a problémát.

A BKK vezér pedig politikai posztot tölt be. Így az, hogy Ő mit mondott régen, az teljesen mindegy. Mint ahogy említettem, hogy az elmúlt 10-20 évben minden BKV vezér büszke volt magára, hogy villamospárti. Ahhoz képest semmit nem tettek az ügy érdekébe, csak esetleg bezártak vonalakat.
De egyébként még én se mondom, hogy nem kell busz. Csak éppen a keskeny belsőterű járgányok gyér utasforgalomra és nagyobb megállóközökre lettek optimalizálva.
Hogy a buszokkal pótolják a villamost/metrót, ha gond van? Ez nem érv. Pótlásra lehet tartani még tartalék buszokat (ahogy most se jár mindegyik, minden nap) és a Volánnak is vannak tartalék erőforrásaik..
A Hannoveri villamosok vásárlása (ami szerintem annyira azért nem volt rossz üzlet -bár én sem örvendek) pedig pont azt mutatja, hogy nem cél új villamosokat venni. ..Bár neked lehetnek belsőbb információid..
Vannak most nem álomszintű, nem 20 év múlva kezdődő villamosterv projektek?

Ps: Ha BRT kell mindenképpen neked ide, akkor az ne hibrid legyen, hanem vagy troli, vagy félig önjáró, vagy teljesen villanymotoros-aksis busz. (Ahol ilyen jár, az bevált amúgy? Én még Kínárból hallottam, hogy egy vonalon ott ilyen villanymotoros busz jár..de mást nem).
De szerintem nem ez a helyes, európai jövő. A mágneses metró és teleport előtti tömegközlekedési fejlődési lépcső előtt nem a kilométeres sorban álló buszok vannak, hanem a villamosok, metrók reneszánsza és a jelenleg Pesten kihasználatlan vasút összehangolása + a HÉV-ek összekapcsolása.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.05.03. 17:23:23

Apropó! ZIU-k ócskavas telepre kerülnek?
Kár lenne értük, mert azok a süppedő, bőr, kanapészerű ülések egy modern repülő elsőosztályánál is kényelmesebbek :)

astom91 2011.05.03. 22:22:40

@sanche: Remélem megmentenek belőle párat, kár lenne értük.

BPO654 2011.05.04. 17:14:56

@sanche: Igen, kohó. Egyet megtartanak nyílván, talán a 919-et, mert abban minden eredeti. Meg ott vannak még az oktatókocsik; 833,840. Többi max É-Kóreának kéne... .
A fűtés a legjobb bennük, meg az ülések.

BPO654 2011.05.04. 17:17:22

@astom91: Én csinálnék egy-két hűtő-Ziu-t, azzal szolgálnám ki a belvárosi kis üzleteket. Hús, tej-tejtermék szállításra, teherautókat kitiltanám mindenhonnan hozzá. Többi meg krumpli,hagyma, kenyér szállításra még jó... .

BPO654 2011.05.04. 17:37:53

@sanche: Az olajjjal jössz mindig, az áram nem drága??:D Elmondanám, h Londonban 34,60 Ft, Párizsban 44,50, nálunk 47,50 az országos kisker átlag áramár -2010-es adatok!

BRT mellett azért döntöttek azok a népek, mert nem olyan hülyék mint Mi. Ennyi. Egy project elvisz mindent, utána nincs pénz semmire. Kínában van pénz, mégis BRT-t építettek, és nem metrót, pedig azt is építenek bőven.. .

Bécsi példát Én is írtam a veke.hu.-n, meg is kaptam érte a magamét, h erre nincs pénz. (1-17 v.á Vörösvári-Bécsi Flóriántól a kéreg alá vinni az 1-est, a 17-est meg a Váradi után, fonódó projectbe beletenni, szerezni rá Eu-s pénzt.) Úgyhogy hiába jössz a bécsi példával.

Nem sunnyogtam el a kieg ktg.-et, a budaörsin van buszsáv, a hamzsabégit át kell adni a tömközl.-nek, a B Bélán meg ott a vill.sín ma is mennek rajta a buszok, onnan tovább is van buszsáv. A BKV Futár (ut.tájékozt.rendszer kiépítése folyamatos). 240 simán lehene még ma is BRT. E helyett majd lesz Rákóczi úti vill. ki tudja mikor. Ahhoz is sok jvezető kell, meg sok más ami a BRt-hez nem... . A tízszeres jvezetőigény még hosszú távon sincs annyi mint a metró (többszázmilliárd).:D

47-esnél szűk/kevés volt a hely, ezt a mérnök nylatkozta, nem tehet róla a BKV.

Teljesen villany önjáró busz még nincs. Az önjáró trolik beváltak - csak a Solarisok önjárók Bp.-en.
Tervek mindig vannak pl: M1(2012-ben)( X Ft),M3 felújítása(70-80 Mrd), teljes j.cserével(plussz 60Mrd csak M3 j.cseréje), M5 (soha nem lesz), hidak felújítása (Petőfi, Erzs,Lánc - alsó hangon 30 Mrd a 3), vill pálya felújítások -folyamatos, buszcserék - 50db használtat vesznek, és miditender a levegőben, újat is akarnak.... . 100 új troli, és villamos, amit 98%-ban az EU fizetne).
A TW6000-ekből Én S-Bahn-t csinálnék. vasúti pályák felhasználásával amiket Bp.-en belül felhagytak.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.05.05. 19:01:45

@BPO654:
Csakhogy az olaj drágulni fog - ez biztos, az áram pedig olcsóbb lesz (kérdés, hogy melyik életünkben..)
Az áram előállítására vannak korszerű, egyre környezetbarátabb és jobb megoldások. Tulajdonképpen a technológia már most meg van hozzá... Társadalmi, gazdasági és egyéb okai vannak annak, hogy..nos nem működik minden a legoptimálisabban.
Ráadásul a fúziós erőmű is könnyen lehet, hogy még a mi életünkben elkészül. Szóval az elektromosságnak most van csak igazán jövője, hacsak közben valami mást fel nem fedeznek.

Kínában valóban van pénz most bőven, de ez nem jelenti azt, hogy mindenhova a legjobb és legjövőbetekintőbb megoldást választják.
Kínának óriási érdeke a buszközlekedés támogatása, mert így, vagy úgy, nagyon sokan élnek a busz(gyártás)iparából.

A bécsi példával meg nem hiába jövök, mert legalább részben egyetértünk, hogy a bécsi tömegközlekedés egy okosan kitalált és felépített rendszer. Hogy a Vekénél, vagy akár a BKV-nál ezt sokan mások nem látják be? Ezen nem csodálkozom. Megint csak azt tudom mondani, hogy az elmúlt sok évben látszik, hogy mennyire másként látják a két városban a tömegközlekedést.
Bécsben a villamos egy olyan természetes jelenség, mint a tiszta járda a sövénysor mellett. Náluk teljes természetességgel mennek végig a kis utcákban..nálunk ez ritkának számít, mintha természetellenes lenne. Nálunk valami nagy, idegen "ha muszáj megtűrjük" tárgy a villamos.
Az 1-17-es villamöstleted pedig csak egy a sok tennivaló közül, amikkel "bécsiesíthetnénk" a közlekedésünket.

47V: Azt elhiszem a BKV-nak, meg a mérnöknek, meg mindenkinek, hogy a jelenlegi helyén kevés a hely. Akkor át kellett volna tervezni a megállót, akár máshova, stbstb.

Teljesen önjáró troli: én is csak egy tesztbuszról hallottam...de most nem akadok rá a cikkre. Azért még keresgélek. (Nem mintha annyira nagy jelentőséggel bírna.. amostani félig önjáró trolik is már teljesen jók.
A metróprojektekben nem is bízok már én se...pedig jól tudjuk milyen fontos lenne az 5-ös is. De amúgy nem értem, hogy annak miért nem álltak neki. Munka lenne vele, kellenének új szakaszok, de összességében, ahhozképest, hogy mekkora, város közepén, fontos helyeket érintő vonal lenne, sok minden már adott hozzá.
M3 felújítása miért van előtte? A szerelvények már valóban leharcoltak, de maga a vonal.. Arra én most nem dobnék ki milliárdokat. Az M1 hosszabbítást sem tartom olyan nagyon fontosnak. Azokat a "fölös" soktízmilliárdot inkább tegyék az ötösmetróba, vagy a Bocskai út - dél-budai vonulatba..az első méterekre elég is lesz az a pénz...

TW6000->S-Bahn. Támogatom. :)

@astom91: Én magam is elfogadnék egy olyan trolit. Kár, hogy felém nincs felsővezeték..munkábajáráshoz amúgy tök jó lenne :)

astom91 2011.05.05. 20:00:17

Kicsit keletebbre kitaláltak valamit a ziu-k (és a fölös energiák) hasznosítására: imgsrc.ru/main/pic_tape.php?ad=454159

Személy szerint nekem a ziu a kedvenc trolim, szóval nem örülök, hogy eltűnnek.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.05.05. 21:04:32

@astom91: Nekem ebből nem derült ki, hogy hogyan hasznosítják őket.. kifestették, egyik-másik még tetszik is.. de ezenkívül micsoda? egyszer kiteszik majálisra, aztán elrohad pár év múlva?

Szerintem nagyon nehéz egy ilyen öreg trolit hasznosítani. Még villamosból csak-csak lehet csinálni nosztalgia/városnézőt, de egy trolit.. Ahhoz jóval nagyobbnak kéne lennie a trolihálózatnak.
De a fájdalmadat megértem..nekem is nagyon-nagyon hiányozni fognak.
Bár én mai napig gyászolom az UV-kat is... Gyönyörű forma, fantasztikus zakatoló hang, kényelmes ülések, jó belső elrendezés.. És egy rossz szót nem szólhatok, mert nosztalgiavilinek meghagytak belőlük párat.
Pár éve még UV villamosokkal, pl a 47-esnek 3 kocsija volt. a középső motor nélküli fadoboz, fa ülésekkel. Gyerekkoromban nem mindig szerettem... de most már egyből felszaladnék rá, ha olyan jönne :D

@BPO654: Lehet megtaláltam, amit olvastam régebben:
www.youtube.com/watch?v=WVteo4jk5Ds&feature=related

És itt tölti a megállóban: www.youtube.com/watch?v=t3rg-SsPJuU&feature=related

Nem tudom mennyire vált be, de nekem bejön..

És ha már busz...
www.youtube.com/watch?v=Hv8_W2PA0rQ&feature=related
Erről a szörnyetegről hallott valaki, valami újat? Tényleg bele fognak vágni?

BPO654 2011.05.19. 17:40:13

@sanche: A ruszkik amúlt héten jelentették be, h találtak 3100 milliárd köbm fölgázt, és olajat a Kaszpi tengerben.... .
Az áram Londonban a legolcsóbb nálunk a legdrágább, a híradó is bemondta konkrét árakkal. London: 34,50 FT/KW, nálunk 48 Ft/KW.

Íme a megoldás Van Hool módra - mi most veszünk 13 db használt szóló VH-t.... .:

www.iho.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5039:bemutatkozik-a-van-hool-exquicity&catid=7:gumikereken&Itemid=10
Lehet lekoppintani Ik, Nabi, Credo.
Le van írva, h olcsóbb, de Mi villamost akarunk a Rákóczira mert régen az járt, ahogy Pécs is vill-t akar mert régen az járt.... .:D
A bef.képessége kisebb ezt menetsűrítéssel lehet orvosolni, és a több jármű és jvez igény mellett is jóval olcsóbb mint a villamos.
Hamzsabégit átadni a 240-es Brt-nek, és egyébként is a BKV-nak márcsak a buszgar miatt is, kocsik menjenek a Nagyszőllősön.
Bercsényinél a vill megállót megszünetném, ott a buszok állnának meg -7,173.
süti beállítások módosítása