PTinfo

PTinfo

Selyemhernyó villamos

2012. április 05. - mestska

A törökök nem jutnának az ember eszébe rögtön, amikor a villamosreneszánszt említjük, pedig vagy féltucat városban épült villamos az elmúlt években. A folyamatosan bővülő piac természetesen a helyi gyártók érdeklődését is felkeltette, egy éve isztambuli látványterveket mutattam, akkor a nép is szavazhatott, melyik dizájnt kövesse az új kocsi. Sajnos kézzel fogható eredmény ebből a projektből nem született egyelőre, de most egy másik versenyző, a bursai székhelyű Durmazlar is bejelentkezett új, teljes hosszban alacsonypadlós kocsijával.

Az új csodabogár Selyemhernyó (fotó: www.enerjiport.com)

A Márvány-tengerhez közeli Bursa közel kétmillió lakosával az ország negyedik legnagyobb városa. Legfontosabb városi tömegközlekedési kapcsolatát a 2002-ben megnyitott, 31 kilométeres Bursaray hálózat biztosítja (térkép, üzemeltető), ami lényegében egy kétvonalas Stadtbahn vagy metrórendszernek tekinthető. A Stadtbahn vonalat erősíti a Ruhr-vidék hálózatain is előforduló B80-as Siemens kocsik is, melyek mellett 30 darab magaspadlós Bombardier kocsi is részt vesz a forgalom lebonyolításában. A vonal folyamatosan bővül, 2010-11-ben három szakaszban összesen 9 kilométer hosszban bővült, a teljes hálózatot jelenleg 80 kilométeresre tervezik.

Ilyen a Bursaray (fotó: hokomoko)

A Siemensszel már a hálózat megnyitásakor együttműködtek a törökök, a leszállított kocsikat a német cég a helyi Tüvasassal készítette el, de a most bemutatott, villamosoknál szokatlan visszapillantó "szarvacskái" miatt Selyemhernyónak becézett alacsonypadlós kocsi elkészítésében is közreműködött a Siemens. Az új, az isztambuli Eurasiarail vásáron kiállított ötrészes kocsi jelenleg tesztmozgásokat (tesztfutást nem írnék...) a gyár 150 méteres próbapályáján. Sikeres produkció esetén Bursa 14 darabot rendelne az ötrészes, egyirányú kocsiból. 

Szarvacskák (fotó: hokomoko)

A villamosok nem a Bursarayra kerülnének, hiszen ott magaspadlós kocsik járnak, hanem a város új gyűrű alakú, 6 kilométer hosszú villamosvonalára (térkép). Meglehet azonban, hogy nem a 2014-ben átadásra kerülő vonalon fognak először futni a 277 férőhelyes Combino unokatestvér Selyemhernyók. A saját villamosüzemét használt kölni GT8-as kocsikkal kiszolgáló Konya ugyanis máris bejelentkezett 20 Selyemhernyóra. Úgy tűnik, újabban a kiforratlan, nem létező, vagy mindössze egy elkészült példánnyal rendelkező villamosokra van kereslet :)

Érdekes egyébként, hogy a selyemhernyó több közlekedési eszköznek is becenevet kölcsönzött. A most bemutatott villamos mellett a fura pofázmány miatt Lyonban is szokták így szólitani a helyi járgányokat:

Selyemhernyó Lyonban (érdemes a füvesítést is nézni!) (fotó: .YOYI.)

És persze nálunk is akad Selyemhernyó. A többek között Vácra közlekedő BDVmot motorvonatokat az itthon még akkor szokatlan megjelenés miatt Hernyónak kezdték becézni. Aztán az utoljára gyártott négy szerelvényben immár első osztályú kocsirész is akadt, a magasabb komfortszint miatt pedig a Hernyó is magasabb szintre lépett, Selyemhernyó lett belőle...


Egy váci Selyemhernyó (fotó: Wikipédia

Szerintetek melyik a legselyemhernyósabb Selyemhernyó? 

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr174342417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2012.04.05. 10:39:52

egy szavazat a lyonira. ez a török, ez max. meztelencsiga...:)

felucca 2012.04.05. 14:53:19

Hát...nekem eszembe jut a villamosreneszánszról Törökország.:)
Nekem a forma azért még kiérleletlenséget sugall, látható, hogy a trendi vonalakat nagyjából átveszik, de azt nem tudják szervesen alkalmazni, a belbecsről pedig semmit sem tudunk. Inkább maradok a német villamosoknál.

A lyoni formához hasonlóan erőltetett formát ritkán látni. Ha Reimsben pezsgőspohár, akkor itt a lyoni bálnavadász-hagyományok, vagy mi?

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2012.04.05. 16:05:50

@felucca:
:)))
Meglepő, de miért erőltetett szerinted?
Nekem sokkal jobban bejön, mint ezek a lenyalt fejű izék, mint a török meg mondjuk a strasbourgi.
(A lyoni amúgy a reimsinél jóval régebbi.)

felucca 2012.04.05. 16:20:43

Azért, mert a jármű arcáról az ember szerintem egyértelműen emberi arcra aszociál. Tehát nagyon kell vigyázni, hogy ne úgy nézzem ki a villamos, mint egy mongolidióta. A lehúzott homlok egyértelműen előnytelen e szempontból, nem értem konstrukciós elveket sem.

Peter__Blau 2012.04.05. 20:16:25

A Lyoni az igazi selyemhernyó azzal a buta ábrázatával, a piros az inkább egy csápos bogárfejre hasonlít :-D

Peter__Blau 2012.04.05. 20:18:08

@felucca: Szerintem olyan mintha a sínre koncentrálna azért nézne kicsit lefelé, jópofa :-)

padorjan 2012.04.06. 19:18:10

Nekem a török kocsiról elsőre a Viseon buszai és az újabb Opel személyautók jutnak eszembe.
A leghernyóbb ezek közül a lyoni példány.

premium salmon 2012.04.12. 16:30:09

„Úgy tűnik, újabban a kiforratlan, nem létező, vagy mindössze egy elkészült példánnyal rendelkező villamosokra van kereslet :)”

Figyelemre méltó megállapítás, de az anomália természetrajza ennél gazdagabb, az illusztrációk meg rendre elcsúsztak:
-a NEWAG-Modertrans villamosa nagyon is „létező”, a fotók alapján aligha csak díszlet, amolyan Patyomkin tramváj
-az Astra egyetlen Imperio prototípusa arról ismert, hogy miután elbukta a kolozsvári tendert, tán végleg megrendelés nélkül marad: ez a „létező, de minek” kategória
-a Cegielski egy szál Pumája is igazi unikum, egyedül maradt, de legalább utasforgalomban van ugye Poznanban: ez a „létező, de szingli”
-bennfentesek szerint a brnoi utcákon próbálgatnak egy titokzatos X35 jelű tuját. Akkor az új fenomén a „létező, de láthatatlan” cirkáló. Vagy csak urbánus legenda?
-aztán van egy város valahol Európában - mondják - amely rögtön 31-et rendelt egy tényleg nem létező járműből. Ejnye no, a cég neve nem jön a nyelvemre...
süti beállítások módosítása