PTinfo

PTinfo

Hobbitok Madridban

2012. december 09. - mestska

Emlékeztek még azokra a budapesti metróban kirakott térképekre, amelyiket annyira ellepték a reklámok, hogy szinte jobban kiugrottak, mind maga a vonalhálózat? Volt ott minden, McDonalds, Obi, Praktiker, talán még a sarki kártyajósnak is ott volt a kis logója. Tíz évvel ezelőtt ez teljesen természetes volt a budapesti tömegközlekedésben, a reklám volt az első, a tájékoztatás csak utána jöhetett. (érdemes megfigyelni az aluljárók környezetét, vagy épp azt, hogy mondjuk a Deák téren a hármas metró mozgólépcsője felett mekkora és milyen gagyi reklámok vannak - mind ennek a korszaknak a terméke). Mára ez változott szerencsére, a tájékoztatás az elmúlt években rohamléptekkel halad az elvárható szint felé, már csak egy rendes térkép kellene.

madrid_terkepbilbo.jpg

Bilbó (forrás: www.metromadrid.es)

A kis felvezetőt csak azért írtam be, mert Madridban a tömegközlekedési térképen egy nagyon visszafogott reklámot helyeztek el - Budapesten ezt elképzelhetetlennek tartom a jelenlegi körülmények között. A módosított térkép az új Peter Jackson filmet, a Hobbitot reklámozza, annak szereplőinek okos feltüntetésével. Gandalf az egyes vonalak felsorolását nézegeti rúnák helyett, Bilbó a jelmagyarázat mellett olvasgatja hosszú tekercseit,  Thorin pedig az egyik elővárosba kifutó metró vonala mellett kóborol. A teljes térkép itt tekinthető meg.

A térképet összesen 30 ezer példányban nyomtatták ki, a megállapodás egy újabb eleme a madridi tömegközlekedés bevételeinek növekedése érdekében. (lásd még a korábbi posztot a Samsung által szponzorált és átnevezett állomásról)

madrid_terkepgandalf_1.jpg

Gandalf (forrás: www.metromadrid.es)

A térképek mellett több állomást is kidekoráltak, a Gran Vía állomáson például 500 négyzetmétert dekoráltak ki a film plakátjaival, jeleneteivel, de ugyanitt elhelyeztek 600 hobbit lábnyomot is, keresztül-kasul az állomáson.

madrid_granvia_hobbit.JPG

A Gran Vía állomás behobbitosodott (forrás: www.abc.es)

A filmet december 14-én mutatják be Spanyolországban.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr664955696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mestska · http://cities.blog.hu 2012.12.09. 14:37:44

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs:

Igen, de ekkora területekre, ilyen vonalhálózati sűrűséggel a spagettitérképek nem annyira alkalmazhatóak.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2012.12.09. 14:51:52

@mestska: Ja, csak a Volános az olyan, és azt linkelted, hogy "már csak rendes térkép kéne". Mire gondoltál, ilyen (bkv.hu/ftp/terkepek/nappali.jpg) csak viszonylatonként, színesben? Ha igen, akkor egyetértünk, én igazából annyira nem rajongok a sematikus térképekért. :)

stepboy 2012.12.09. 18:38:29

"...Aragorn pedig az egyik elővárosba kifutó metró vonala mellett kóborol vidéki környezetben."

Ha a Línea9-es képre gondolsz, akkor az nem Aragorn, hanem Thorin Oakenshield.

mestska · http://cities.blog.hu 2012.12.09. 20:05:53

@stepboy: jogos. mentségem csak annyi, hogy nem zoomoltam rá, és a Hobbit trailereit sem nagyon láttam.

Moszkvicsslusszkulllcs 2012.12.10. 07:08:30

"már csak egy rendes térkép kellene"

Minden ismerősöm el van borzadva az új spagettitérképektől, mert szerintük azokból rendesen tájékozódni nem lehet.
Csak annyit tudok javasolni az ismerőseimnek, hogy mentsék le gyorsan a normális vonalhálózati térképet a bkv honlapjáról, amíg le nem veteti a bkk.

Nuuk 2012.12.12. 14:24:23

@Moszkvicsslusszkulllcs: Nem értek egyet sem én, sem "minden ismerősöm".

Nuuk 2012.12.12. 14:33:42

Egyedül a "Pest belső kerületeinek
közösségi közlekedése" és a "Buda közösségi közlekedése" megnevezésűeknél érzem azt, hogy nem látható át azonnal, de a kisebb területet lefedők, vagy az egy-egy üzemet bemutatók szerintem jók.

mestska · http://cities.blog.hu 2012.12.26. 15:48:57

@Moszkvicsslusszkulllcs: A spagettitérképek önmagukban nem alkalmazhatóak ekkora hálózaton, kell egy földrajzi alapú térkép. Hogy ezt tudja a térképek készítője is, azt jelzi, hogy korábban az itt szereplő interjúban is elmondta, hogy a francia (földrajzilag pontos) tömegközlekedési térképeket tartja etalonnak.

mestska · http://cities.blog.hu 2012.12.26. 15:49:45

@Nuuk: Nekem többel is van problémám, különböző mértékű persze. Az általad említettek viszont valóban nem használhatóak igazán.

Nuuk 2012.12.28. 15:15:14

@mestska: Kíváncsivá tettél. Pontosan mik a problémáid? Slusszkulcs kolléga véleménye meglehetősen sommás volt, egy-két konkrétum érdekelne.

Szőrszálhasogató énem olyanokat talált, hogy pl. a "Budapest gyorsvasúti vonalai, villamoshálózata és hajójáratai"-n a villamos betétjáratok nem egyformán vannak kezelve. Pl. a 2/2A két vonalként, a 37/37A egy vonalként van ábrázolva, ami a Sörgyártól színt vált.

mestska · http://cities.blog.hu 2012.12.30. 09:58:41

@Nuuk: ja nem, ilyen szőrszálhasogatásba nem is megyek bele, "természetes", hogy egy ekkora munkában hibák vannak. Örüljünk és köszönjük meg csak a készítőnek, hogy ennyi.

A problémám az, hogy a spagettitérképeket arra találták ki, hogy könnyen, gyorsan tudj tájékozódni a hálózaton, de ezért a könnyű és gyors tájékozódásért feláldozod a térképi pontosságot, pl. az utas nem kap információt arról, hogy az adott megálló hova is esik földrajzilag, mekkora távolságra van, ahova utazni szeretne stb. (erre láttam már olyan megoldást több helyen, hogy az egyes spagettiszakaszokon fel van tüntetve a menetidő, vagy épp, ha rosszabb az átszállási kapcsolat, fel van tüntetve az átszállási idő)

Jelen esetben némelyik térkép olyan sűrűségű és információtartalmú, hogy az alapelv, miszerint könnyen és gyorsan tájékozódj vele, erősen sérül, ráadásként valamennyi hátrányt megtartja.

Ezen lehet segíteni a térképek több részre bontásával, mert mindentől függetlenül nagyon jó, hogy ezek így elkészültek, illetve lehet segíteni egy új, módosított dizájn bevezetésével.

Információim szerint tervbe van véve a földrajzilag pontos térkép készítése is (biztos vagyok benne, hogy nagyon jó térkép fog készülni), csak alaptérkép problémák vannak.
süti beállítások módosítása