PTinfo

PTinfo

A nap fotója: villamosdugó Prágában

2013. június 08. - mestska

Prága közlekedési hálózatát sokkal jobban megviselte az árvíz, mint a budapestit, pedig a Moldva áradása messze elmaradt a 2002-es árvizétől, amikor a metróhálózat jelentős része víz alá került, vonatok ragadtak az alagútban, több hónapos korlátozásokat és sok milliárd koronás beavatkozást hozva magával. Most Prágában június harmadikán a három metróvonal 57 állomásából 18 le volt zárva, lényegében a teljes belvárosi és kisoldali hálózat kiesett a forgalomból. Ha ezt összehasonlítjuk azzal, hogy itt "csak" egy metrómegálló, a Batthyány tér lezárása várható, akkor érezhető a különbség.

praga_villamossor.jpg

Jó sok villamos (fotó: 1+1=3/Skyscrapercity)

A metrók pótlására Prágában - mint 2002-ben is - a villamosokat vetették be, köszönhetően a jelentősen megcsonkult, ugyanakkor szervezhető, ma is egységes hálózatot biztosító vágányrendszernek köszönhetően. Ahhoz persze, hogy az amúgy is intenzív villamosforgalmat tovább erősítsék az új, illetve terelt viszonylatok számos járműre volt szükség, vágány ugyanakkor nem lett több, így nem csoda, hogy villamos torlódások alakultak ki a városban.

praga_metroterkep_arviz.jpgA metróhálózat harmadikán. (forrás: dpp.cz)

A képen első helyen álló XB járat is pótló volt, a B metrót pótolta, egészen június 7-ig, amikor korlátozásokkal, de újraindultak a metrók, igaz több állomást így is kihagynak még.

praga_metroterkep_arviz2_1.jpg
A metróhálózat hetedikén  (forrás: dpp.cz)

Ha kíváncsi vagy a legfrissebb tömegközledési hírekre, érdekességekre, akkor kövesd a PTinfo rendszeresen frissülő Facebook oldalát, ahol folyamatos információt kaphatsz a közlekedéshez kapcsolódó újdonságokról, furcsaságokról, érdekességekről.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr375350487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ruba 2013.06.08. 12:24:59

No igen, nálunk nem igazán van olyan metrószakasz, amit villamossal pótolni lehetne. Ha mondjuk a hármas metró kiesne a Nagyvárad tér és az Árpád híd között, akkor a két rész közzötti eljutást segítené mondjuk az egyes villamos, de sokat nem segítene.

BPO654 2013.06.08. 18:19:37

@ruba: "No igen, nálunk nem igazán van olyan metrószakasz, amit villamossal pótolni lehetne."
SZERENCSÉRE!
Mert ugye már rég feltalálták az önjáró trolit, és van duplacsuklós is.
omnibusz.blog.hu/2013/05/22/elkeszult_az_elso_szegedi_troli_frissitve
www.hess-ag.ch/en/busse/trolleybusse/lightram.php

Nos, ha a dunaparti villamosok ilyen trolik lennének, akkor most nem lenne semmi gond!:D
Dehát nekünk ragaszkodni kell hozzá, csak azt tudnám miért?:D

ruba 2013.06.08. 22:19:08

@BPO654: Nálunk troli sem nagyon van, amivel metrót lehetne pótolni...

P1sty 2013.06.09. 01:37:36

@BPO654: Mert hülye vagy.

Metró kapacitása óránként 10 ezernél is több ember, egy csuklós trolié 150-170 fő, de még egy duplacsuklós is kb 220-220. Mennyi is kéne, hogy pótolni lehessen? Kb. 45 darab, ez kb. másfél perces indítást jelentene.
Egy villamos kapacitása (3x Tátra az 1esen ) 300 fő, ezzel már kb. ki lehetne váltani a metrót, ha szükség lenne.

Azért Budapesten van rendesen forgalom, nem egy százezres kisváros, mint Szeged.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.06.09. 15:43:54

"több állomást így is kihagynak még."
Már nem.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.06.09. 15:46:21

@ruba:
Ha a metró Lehel tér-Újpest szakasza kiesne, azt tudnánk villamossal pótolni. A pótlás egy része ehhez hasonló volt Prágában is.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.06.09. 16:00:08

"a három metróvonal 57 állomásából 18 le volt zárva, lényegében a teljes belvárosi és kisoldali hálózat kiesett a forgalomból. Ha ezt összehasonlítjuk azzal, hogy itt "csak" egy metrómegálló, a Batthyány tér lezárása várható, akkor érezhető a különbség."

Kissé be vannak szvsz. tojva, mivel 2002-ben a tömeg kimenekítése után 6 perccel elöntötte a metróhálózatot a víz, most nem kockáztattak. Szóval most eléggé meg volt koreografálva. A lejjebb fekvő metróállomásokat mobilgátakkal vették körül (ezek még ma délutánig le voltak zárva), de biztos ami biztos, a magas víz idején a teljes érintett hálózatot leállították, alagúti árvízkapukat lezárták.

A metrókon kívül még az Óváros melletti rakparton közlekedő villamos volt lezárva (ez még most se jár), a többi vonal inkább azért szünetelt, hogy a pótlásra legyen kocsi.

A metrókat lekövető XA, XB (villamos), XC (busz) csak a pótlás egy része volt, ennél nagyobb teljesítmény ment a metrókkal részben párhuzamos vonalakon, pl. a 3-as villamos a B, C forgalmába besegített, elvileg 2 percenként járt volna. (Gyakorlatilag volt az 4-5 is.) Ahol a kép készült, ott pont az XB és a 3 is jár, nem csoda a torlódás. (De amúgy sem ritka, hogy itt jópár villamos összegyűlik.) Volt még egy-két neuralgikus pont, pl. a Vltavska megálló amúgy is terelt viszonylattal, és az XC pótlóbusszal, az se nagyon bírta. Ettől függetlenül szerintem elég hsatékony volt a dolog, nem biztos, hogy nagyobb volt a szívás, mint nálunk a tegnapi Bem-téri ramazuri miatt... Mondjuk pl. amiatt volt némi anyázás, hogy pl. terelt buszjáratok baromi nagy kerülővel mentek, de az "extraként" érintett nagyobb csomópontokban mégsem álltak meg, így az utasok ablakból nézhették azt a helyszínt, ahova jó esetben fél óra múlva vissza tudták küzdeni magukat valami pótlóval.

ruba 2013.06.09. 23:03:34

@Comandante en Jefe: Igaz, erről megfeledkeztem:)

BPO654 2013.06.10. 11:55:59

@ruba: @P1sty:
A magyar nyelvtant kellett volna jól megtanulni. A különböző bekezdéseket dupla szóközzel választjuk el, mert más a mondanivalója az egyes szóközöknek.
(Hülye aki mondja.:D)
A lényeg az volt h a dunaparti villamosokat lehetne kiváltani duplacsuklós trolikkal, mivel a villamos nem tud menni a párhuzamos Nádor / Fő utcán, a troli viszont ki tud kerülni akkuról:D S akkor most fenn lehetne tartani gond nélkül a közlekedést!!! Sajna a villamoshoz sín kell és sokkal drágább mint a duplacsuklós troli, drágább beszerezni, fenntartani, kiépíteni. "Csak" ennyi a gond a villamosokal, és még kerülni sem tud ellenben a trolival. A Hess Lightram3 az 300-350 milla/db a Skoda villamos Miskolcra 600 milla/db.(dömping ár szinte). A CAf Urbos3 221 fős, a skoda 200.
www.minap.hu/news.php?extend.68753.4

Azaz uannyi mint a Hess duplacsuklós amihez sín sem kell. Az ICS-KCSV is 190-200, azaz Hess Lightramel 1:1-ben kiváltható, sokkkal olcsóbb mert nincs sín, és az árvíz sem okozna gondot.:D

BPO654 2013.06.10. 12:39:31

www.mfor.hu/cikkek/Gazuzemu_probabuszok_jarnak_az_orszag_tobb_varosaban.html

Bizony a gázüzem még vilamost is kiválthatna!!

A VEKE be is vallja, íme a cikkhez tartozó VEKE komment:

"Érezhető, hogy a dízeles Euro6 helyett a gyártók kezdenek más irányokat keresni, az ugyanis túl bonyolult és drága. Ahhoz képest pl. egy gázbusz faék egyszerűségű, ami karbantartási vonalon nagy előny. Az elektromos buszhoz képest meg pláne.... A CNG technológia úgy néz ki kiforrottá vált és több gyártó is megpróbál inkább erre a vonalra ráállni. A jelenleg EEV-t tudó gázmotorok amúgy technikailag tudják az Euro6-ot is, csak a tanúsítványt kell újra kérni."

Idézet az idézetből:
"Az elektromos buszhoz képest meg pláne...."
A VILLAMOSHOZ KÉPEST MEG VÉGKÉPP KEDVES VEKE!
S most nehogy az legyen h a gázbusz szennyez a villamos meg nem "kedves" P1sty, ruba,stb, mert a VEKE példálózott a trolival.:D
Karbantartásilag is a villamos a legdrágább.:D

BPO654 2013.06.10. 12:42:12

@BPO654:
"..mert más a mondanivalója az egyes szóközöknek."
az egyes bekezdéseknek.:XD

BPO654 2013.06.10. 23:13:21

@Comandante en Jefe:
Bizony mammamiiijjjjaa milyen drága is villamost építeni fenntartani. A jelenlegi ciklusidő Bp.-en kb 90 év/pályaszakasz..:DD
Mammamiijjaaa mennyi értelmesebb dologra lehetett volna költeni Miskolcon Debrecnben szegeden is, hiszen P1sty is leírta fenntebb h 200-220 főig elég a gumikerekes jármű, csak efölötti kapacitásra kéne vaskerekűt építeni!:D
S mammamiijjaa Svájcban hülyék élnek akik nem tudják h a troli meg a gázüzemű busz az baromság, s mégis trolit építenek s azt fejlesztik, most már olyat amihez fvezeték sem kell s pillanatok alatt feltölt! Ezek igazi hülyék ám!!!

iho.hu/hir/ultragyors-toltesi-technologia-130607

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.06.11. 12:37:32

@BPO654:

"Bizony mammamiiijjjjaa milyen drága is villamost építeni fenntartani."

Az ostoba szakemberek, akik veled még nem konzultáltak, szoktak ilyen ökölszámokat emlegetni, meg mindenféle megtérülési számításokkal jönni, hogy mekkora forgalomtól kedvezőbb (anyagilag) a kötöttpálya kiépítése.
És ezen ostobák közt van néhány, aki úgy gondolja, hogy ha a 2-es villamoson bőven megvan a kötöttpályát indokló utasszám, akkor inkább azt érdemes fönntartani, és átlag ötévente pár napra gumikerekűvel pótolni, mint hogy a fennmaradó ~1500 napban is gumikerekű járjon.

"S mammamiijjaa Svájcban hülyék élnek akik nem tudják h a troli meg a gázüzemű busz az baromság, s mégis trolit építenek s azt fejlesztik"

Hasonlíts már össze mondjuk egy 2000-es és egy 2013-as genfi hálózattérképet, aztán fogalmazd ezt újra. Megvan a városi közlekedésben a kötöttpálya és a gumikerék helye, és ezt a svájciak is tudják...

BPO654 2013.06.11. 23:08:17

@Comandante en Jefe:
35 m. hosszú, kevesebb mint 25m a ford kör átm.-je, és 300 utast visz.
www.gadling.com/2007/03/20/worlds-largest-bus/
Ez csak 30,87 m.-es, és 256 fős, viszont ehhez sem kell sín stb.
www.autotram.info/en.html

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.06.15. 19:07:37

@BPO654:
Évtizedek óta kísérleteznek mamuthosszúságú buszokkal, mégsem terjedtek el a fejlett világban. Néhány délamerikai BRT-n fordul elő kétcsuklós busz: ezek viszont nem korábbi kötöttpálya helyett épültek ki, hanem a semmi helyett: a közúti dugóban szerencsétlenkedő buszkaravánokat váltják azoknál nagyságrenddel színvonalasabban, de kötöttpályánál jóval alacsonyabb színvonalú szolgáltatást nyújtva.

mestska · http://cities.blog.hu 2013.06.15. 20:30:24

@Comandante en Jefe: És tegyük hozzá, hogy a legismertebb BRT rendszerekkel rendelkező Bogota és Curitiba is metrót és/vagy villamost fejleszt és épít.

BPO654 2013.06.17. 17:12:11

@Comandante en Jefe:
Mi nem tarozunk a fejlett világhoz.:D
Nantesban a kötöttpálya helyett épült ki, és a magyarországnyi Isztambulban is BRT van Mercedes Capacitikkel, ilyenek Pozsonban is járnak, a legnagyobb ltp.-ekre (93,95 buszjárat).:D

BPO654 2013.06.17. 17:15:32

@mestska: Az mióta fejlett világ Bogota meg a mexikói Cur.... .?,hm?:D

A fenti képen a villamosok legnagyobb htrányát lehet látni, köszönjük.
Mi lenne ha egyszer elismernéd h a villamos a legdrágábban kiépíthető, beszerezhető, és fenntartható eszköz, ráadásul a legrugalmatlanabb, hiszen meghosszabbítása körülményes idő-és ktgigényes, terelése kivitelezhetetlen marad a BUSZ!!!!!!!!!!!!
Mert a tömközl. alapja A BUSZ. Mert mindent busszal pótolsz a hévet is metrót is vonatot is!!!

mestska · http://cities.blog.hu 2013.06.17. 23:38:34

@BPO654: nagyon jól mondod. Pótolsz. Mert a buszt nem arra találták ki, hogy ekkora tömegeket szállítson. És nem véletlen Bogota és Curitiba említése, ez a két város azok között van, ahol a világ legismertebb BRT rendszere van, utóbbi esetében duplacsuklós buszokkal.

És igen, rájöttek ők is, hogy kell a metró és a villamos a városba, a busz csak ideiglenes metrópótló megoldás.

Curitiba egyébként Brazíliában van.

mestska · http://cities.blog.hu 2013.06.17. 23:40:14

@BPO654:

"Nantesban a kötöttpálya helyett épült ki, és a magyarországnyi Isztambulban is BRT van Mercedes Capacitikkel,"

Meg Nantes-ban villamos is épül és épült, nem rég vettek új kocsikat, posztoltam is róla.

Isztambul meg folyamatosan fejleszti a metró és villamoshálózatát, ők abban hisznek, hogy van ahol a busz jó, van, ahol a villamos, van, ahol a metró. Te csak a buszban hiszel, ez a különbség :)

BPO654 2013.06.18. 17:26:13

@mestska: Milyen tömegeket? A busz az busz és ma is 40% azzal jár Bp.-en.

Ha már személyeskedsz; ha indítassz egy ilyen blogot, akkor szakmailag jó lenne ha tisztában lennél olyasmivel h utasórai kapacitás irányonként pl.
EZt kéne ám neked meg a többi villamosbuzinak (már bocs) kiszámolni!!!
Elmondanám, h a Hess Lightrammel uazt a kapacitást lehet ám adni amit most kapsz az 1-esen.:D
Azaz; az 1-es utasórai kap.-sa ir.-ként 6000 fő. Uezt lehet biztosítani Hess Lightrammel, annyi a külnbség h 3 helyett 2 percenként kellene indítani, valamint h a.p-ós, és légkondis ami ugye a tátrákra nem igaz......:D
Ezen a vonalon a menetsűrítés nem is lenne gond.
Nos h lásd kivel van dolgod, kigyűjtöttem neked a legsűrűbb inditási időket minden vonalra, a közlekedő típust és annak kapacitását külön leírva bki ki tudja számolni és levonhatja a megfelelő következtetést.
Tehát 6000 fő utasórai kap.-ig ir.-ként kiváltható duplacsuklós trolival.

1-1A: 3 perc tátra (3 k.)
2: 10 p KCSV
3: 10 p TW
12: 15-20 p tátra (2 k.)
14: 4 p tátra (3 k.)
17 10 p KCSV-ICS
18: 5 p tátra 2 k.
19: 15-20 p ICS
24: 4 p.KCSV-ICS
41: 15-20 p ICS
42: 10-15 p TW
47-49: 4 p ICS
50: 3 p TW
51: 10-15 p TW
52: 10 p TW
59: 8 p tátra 2 k.
60: 12 p fogas SGP
61: 3 p tátra 2 k.
62: 12 p TW
62A: 6 p TW
69: 6 p TW

ICS: 200 fő, KCSV:190 fő, Tátra:100 fő/kocsi, TW:176 fő.

BPO654 2013.06.18. 17:32:20

@mestska: " ők abban hisznek, hogy van ahol a busz jó, van, ahol a villamos, van, ahol a metró."
Én is ebben hiszek ezért mondom, h számold ki az utasórai kap.okat minden vonalra. Van ahol kevés. Nem véletlen írtam 7 éve h a Hvölgybe (ex56 ma 61), Combino kéne.
Isztambul 250 db Mercedes Capacityt vett és az ott metrobus a neve, és metro helyett járatják.:DD
Nanteban lehet, h épül villamos de ezzel nem cáfoltad azt a tényt, h buszt építettek villamos helyett mert az sokkal olcsóbb. (buszsávot építettek és ucsak Merci Capacityket vettek ők is).

BPO654 2013.06.19. 10:26:57

Egy nap kötöttpálya a BKK-nál. S ez csak egy vasárnap volt nem hétköznap. Ja, h sínkivetődés. Olyan van a trolinál? Naugye h nincs!:P 10-15-20 percező járatokat miért kell villamossal megoldani?:DDD Egy 12-est, v 41-est egy sima mezei szimplacsuklós 124 fős IK v 187T is kivált, persze több kell, csakhogy az még jobb is mert az utas nem szeret 15 p.-et várni sem hóban sem kánikulában. Ja, h az állandó pályalocsoltatás is ktg nem is kicsi. Persze ha az FKF méltóztatik locsolni..... .
Az meg a csúsc h egy nap többször lerohdnak a sínkivetődések miatt, a legforgalmasabb vonalak ugye; 1,4,6.:D Ráadásul a 4-6-on most volt ívkókányolás.

www.stop.hu/belfold/mi-tortent-meghalt-a-bkv/1156628/

BPO654 2013.06.30. 13:11:11

Kartársak!
Csak azért, h minden adat meglegyen;
villamos épitési ktg.-e: 1 Md Ft/km.
Trolié: 150 millió Ft/ km. (Ez igaz a Hess Tosa rendszerére is).
Villamos üzemeltetési ktg.-e: 1000 Ft/km
Buszé: kb 600 Ft/km
troli/duobusz: 7-800 Ft/km.

Pistike, ha van egy jármű aminek 200 fő a kapacitása, de az egyik 600 millióba kerül (Ganz-Skoda villamos) a másik meg 300-350 millióba (Hess Lightram)akkor melyiket válasszuk a fentebb beírt pályaépítési, és üzemeltetési ktg.-ek ismeretében?

BPO654 2013.07.01. 22:07:18

Nos Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ELJÖTT AZ IGAZSÁG PILLANATA! A válság meghozta ezt is:

www.bama.hu/baranya/kozelet/egyelore-biztosan-lemondhat-pecs-a-villamosokrol-504890

Nuuk 2013.07.02. 09:04:55

@mestska: Az utolsó bekezdés az, amivel minden józan ember egyetért.

A jelenlegi vagy modellezett igényekhez, a technológiai megvalósíthatósághoz és a rendelkezésre álló forrásokhoz viszonyítva a többi szempont lényegtelen. Még esetleg a környezetvédelem lehet fontos bizonyos helyzetekben, de pl. az olyan viták, hogy Pistike a villamost szereti, Jancsika meg a metrót, annak nincs sok helye magát komolyan vevő fórumokon.

mestska · http://cities.blog.hu 2013.07.04. 12:03:01

@Nuuk: ez azért nem ilyen egyszerű. Számos helyen írtak már arról, hogy a villamoshoz az utasok egészen máshogy viszonyulnak, mint a buszokhoz, legyen az bármilyen új. Egész egyszerűen a villamossal történő utazás (és most új villamost hasonlítok össze új busszal) az utasok számára komfortosabb és kényelmesebb, a villamos attraktívabb közlekedési eszköz, mint a busz.
Ehhez jön még az, hogy a villamosnak van városformáló hatása úgy tűnik, a busznak (legyen akár az BRT, buszsáv, vagy más kiemelt dolog) sokkal kevésbé jelentkezik ez. Hosszú könyveket írtak már ezekről.

mestska · http://cities.blog.hu 2013.07.04. 12:03:30

@mestska: de ezek sokkal kevésbé vagy egyáltalán nem számszerűsíthető dolgok.

Nuuk 2013.07.04. 13:43:40

@mestska: Ez persze igaz, de nem jelent _nagyságrendi különbséget a várható utasszámban.

Nuuk 2013.07.04. 14:19:23

Arról nem is beszélve, hogy a közlekedési eszköz elsődleges funkciója (ami viszont remekül számszerűsíthető), hogy a közlekedés eszköze legyen.

Nagyon örülök azoknak a hosszú könyveknek, de ez a nehezen megfogható, illetve ahogy te is írtad sokkal kevésbé vagy egyáltalán nem számszerűsíthető "városformáló hatás" csak sokadik elem lehet a szempontok listáján. Ami oda-vissza működik, mert az is régen rossz, ha egy város _elsősorban a közlekedési eszközeinek a megválasztásától várja az üdvösséget.

BPO654 2013.07.12. 00:27:59

@mestska: A buszon trolin történő utazás és a villamosos utazás a mai modern világban nem nagyon különbözik, feltéve h új a.p.-ós járműveket hasonlítunk egymáshoz..D
Sőt összefonódás is van tartalmilag műszakilag és ergonómiailag is. Pl: Van Hool Exquicity.... .
Városképformáló hatás; a tatra3-nak is van, egyszerűen ocsmány, akárcsak általában bmilyen cseh jármű, szerencse h nem vagyok cseh v tót, és nem kell naponta néznem hihetetlenül ocsmány formájú jveket!!!:)))

A villamos nem attraktívabb mint a busz.:D
Íme, ennek lenne városkép formáló hatása Bp.-en vidéken egyaránt:
omnibusz.blog.hu/2013/05/22/elkeszult_az_elso_szegedi_troli_frissitve
indafoto.hu/omnibusz/image/18657043-95e0e6a3/561107

Nuuk 2013.07.13. 18:24:49

@BPO654: Én maradnék a korábbi álláspontomnál, midnen eszköznek megvannak az előnyei/hátrányai, mindegyikhez adottak a feltételek, hogy mikor lehet/érdemes telepíteni az adott vonalra, a midibusztól a metróig. Az olyan vitákba nem szívesen megyek bele, hogy melyiknek van több városképformáló hatása, no és ahogy mondtam is, a közlekedési eszközöknek nem ez az elsődleges feladatuk.

Nuuk 2013.07.19. 12:43:33

@BPO654: Gondolom költői volt a kérdés, de azért belemegyek a játékba és leírom, hogy ez egy hátrány.

Amiből természetesen nem következik, hogy most azonnal állítsuk le a világ összes villamosát, mert egy este egy megállóban használták a légkalapácsot.

Nyilván nem ez az egyetlen szempont a döntéshozatalnál, de a felsorolás része lehet, miért ne lenne? Tüntessük fel a hátrányok között (persze figyelembe kell venni azt is, hogy várhatóan milyen gyakran kerül ilyesmire sor)!

BPO654 2013.08.01. 00:42:29

@Nuuk: Most folyamatosan megy a légkalapács a nagykörúton, a böszörményin, a délinél pl. Az ott lakók biztosan imádják a villamosokat... .
Plussz a pótlás a délinél kiesett szkasz miatt a csaba u- maros u útvonalon eléggé nehézkes s aki ott lakik az még a buszok miatt duplán szív (én nem ott lakom nem azért írtam le.)
Az új teknicska mindenhol többe kerül íme az SzKT vezér tömör nyilatkozata;
www.delmagyar.hu/szeged_hirek/tomegkozlekedesi_projekt_szazmillios_tobbletterhek_/2343736/
A (xar-fos) Pesa ha felújítják majdan 80 milla lesz, v.ö. egy IK 280-as felújítása 7 miilió Ft.!!! Ráadásul a buszt felváltja a 10-es troli amely vonalra épp ma érk.-zett meg az első IK v187T, a vonal működtetése pedig ezzel együtt a duplájára nő...
Na de nézegessünk csodálatos Ik v 187 Trolit. Pestre is kéne 84 db ilyen csuklós, v Én még a duplacsuklós változatát is simán eltudnám kézelni (25-26 méterest ami 180-200 fős).
www.delmagyar.hu/kepek/itt_az_elso_kesz_szegedi_troli/2034037/

BPO654 2013.08.01. 10:09:32

@Nuuk: Ja, és azt se felejtsük el, h a duplacsuklóst is überelték már; ugye a Mercedes Capacity rögvest beugrik (19,54 m és 193 fő igaz ez dízel nem troli). S persze a szlogenje nagyon szimpatikus... .
www.mercedes-benz.hu/content/hungary/mpc/mpc_hungary_website/hung/home_mpc/bus/home/new_buses/models/regular_service_busses/capacity/overview/economy.html
süti beállítások módosítása