PTinfo

PTinfo

A nap fotója: tollba rejtett metrótérkép Szöulból

2013. július 22. - mestska

Szinte minden nagyobb metróhálózattal rendelkező városnak van egy olyan, igen kis méretűre összehajtogatható leporelló alakú térképe, amin sematikusan, jellemzően a klasszikus Beck-féle ábrázolásmódnak megfelelő, 45 fokos szögeket használva valamennyi metróvonal és állomás látható, gyors segítséget adva az utazóknak az átszállások helyéről. 

Szöulban azonban térképet is beszerezni, ami még ennyi helyet sem foglal el, hanem szépen be van görgetve egy tollba:

szöul_tollterkep2.jpgszöul_tollterkep1.jpg

A képen látható térkép is régen elavult (fotók: Timo Arnall)

Érdekességként mindenképp meg kell említeni, hogy a szöuli metrótérkép nagyon pici, kisebb, mint a hasonló funkciójú társai. Ennek oka, hogy az állomásnevek eredeti koreai nevükön nagyon rövidek, mindössze pár karakter, így ezen rengeteg helyet lehetett megspórolni.

A fotó jó pár évvel ezelőtt készült, ugyanakkor a terméket ma is lehet kapni 1000 wonért, ami hozzávetőleg 200 forintnak felel meg. Annyira nem tartom praktikusnak az ötletet, hiszen a kis térképet jóval egyszerűbben tárolhatjuk mindenféle zsebünkben vagy pénztárcánkban, Arról nem is beszélve, hogy a gyorsan változó szöuli metróhálózat miatt gyorsan kell a tollat is cserélni, még a végén rossz tollat viszünk el az utazáshoz :)

Ha pedig ehhez még hozzátesszük, hogy ma már számtalan okostelefon applikáció elérhető útvonaltervezésre a különböző tömegközlekedési hálózatokra, akkor ki lehet talán mondani: a tollba rejtett metrótérképet valószínűleg nyugdíjazni lehet.

Vagy esetleg nem és szerintetek nagyon menő a cucc?

Ha kíváncsi vagy a legfrissebb tömegközledési hírekre, érdekességekre, akkor kövesd a PTinfo rendszeresen frissülő Facebook oldalát, ahol folyamatos információt kaphatsz a közlekedéshez kapcsolódó újdonságokról, furcsaságokról, érdekességekről.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr145417447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nuuk 2013.07.22. 09:03:39

Egyszer belefutottam egy olyan cég hirdetésébe, ami a turistáknak a prágai Beck-féle térképet egy széles karperecre nyomtatta, a főbb látnivalók feltüntetésével.
süti beállítások módosítása