PTinfo

PTinfo

Ilyen villamosok járnak át majd a francia-német határon

2014. október 24. - mestska

2009-ben azt írtuk ezen a blogon, hogy 2013-ra villamossal lehet átkelni a Rajnán, a francia Strasbourgból a német Kehlbe. Akkor ezt az utat az épp akkor rendezett NATO-csúcs tagjai is megtették a két ország között, villamos azonban a mai napig nincs, de hogy lesz, az egyre inkább látszik.

Először is épül a híd a Rajnán a villamosnak, valahogy így fog kinézni. Az új fehér hidat kell nézni,ha esetleg elsőre nem lenne érthető :)

strasbourg_villamoshid.jpg

Hídkavalkád (forrás: projets-architecte-urbanisme.fr)

Másodszor pedig Strasbourg megrendelte azokat a villamosokat, amelyek az épp hosszabbítás alatt álló A vonal mellett az új, Németországba vezető szakaszon is közlekedni fognak.

Valahogy így fognak kinézni:

strasbourg_citadis2014.jpgAz új strasbourgi kocsik (forrás: Alstom)

Hogy a két megjelenés között mi a különbség, azt az Alstom honlapja sem fedte fel, elképzelhető, hogy az egyik típus az A vonalra kerül, a másik pedig a Rajnán majdan áthaladó D-re. Az eltérésnek az is lehet az oka, hogy a Németországba átjáró kocsiknak meg kell felelniük a BoStrabnak is, a villamosokra vonatkozó német szabályozásnak.

A 41 millió euróért most megrendelt 12 darab 45 méteres kocsit az Alstom gyártja majd, a kocsik az Alstom különböző gyáraiban, német-francia koprodukcióban készülnek, a gyártásba ugyanis a salzgitteri gyár is bevonásra kerül. A villamosok jelen állás szerint 2016-ban állhatnak forgalomba, három évet csúszik tehát az eredetileg tervezetthez a projekt.

Végezetül álljon itt egy videó az új vonalról:

 


Extension de la ligne D vers Kehl : l'animation... by VilledeStrasbourg

Ha kíváncsi vagy a legfrissebb tömegközlekedési hírekre, érdekességekre, ha érdekel, mi van a hazai és külföldi villamosokkal, trolikkal, metrókkal, vonatokkal és sok más eszközzel, milyen irányba halad a technológiai fejlődés vagy épp a járműdizájn, akkor kövesd a PTinfo rendszeresen frissülő Facebook oldalát, ahol folyamatos információt kaphatsz a közlekedéshez kapcsolódó újdonságokról, furcsaságokról, érdekességekről.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr756830085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fradista Utazó · https://rajnaikozepkor.blog.hu/ 2014.10.24. 20:38:31

A bal oldali, úgy látom, eléggé megfelel a ma is ott futó Alstom kocsiknak, tán a fényezése más kicsit.
www.flickr.com/photos/94071250@N02/14024821170/in/set-72157644714240721

mestska · http://cities.blog.hu 2014.10.24. 20:50:53

@Fradista Utazó: igen, én is így látom, valószínűleg a jobboldali megy át Kehlbe.

dieter 2014.10.26. 11:13:20

A nagy EU egységesítés jegyében más a szabvány Németországban... Bezzeg nálunk erőltetik az ETCS2-t. Mondjuk legalább fizetik.

sanyix 2014.10.26. 23:50:21

@dieter: egy villamos méretkorlátozásainak, és biztonsági feljtételeinek mi köze van az etcs-hez?

dieter 2014.10.27. 14:40:39

@sanyix: Semmi, csak az EU a közös pont. Arra akartam célozni, hogy az egységesítés mögé bújva készül az ETCS (naggyon drágán), pedig szerintem nincs sok esély arra hogy Tallin-Madrid viszonylat induljon MÁV-os Flirttel. A másik oldalon pedig egy német 30ezres kisváros, ahol semmilyen csatlakozása sem lesz a német rendszerhez, oda csak az a néhány jármű járhat át, ami mindkét (azaz eltérő) szabványnak megfelel...
(Persze lehet teljesen hibás a feltételezésem, mivel az nem derült ki 100%-osan, hogy a szabályozás miatt lesznek eltérő kialakítású villamosok)

BPO654 2014.11.02. 23:38:19

És ilyen trolik vannak Phenjanban:
2014-es felvétel!!!!

www.youtube.com/watch?v=JumMvK89XYM

mestska · http://cities.blog.hu 2014.12.06. 14:05:11

BPO, ha valamelyik facebook bejegyzéshez szeretnél kommentálni, akkor ott tedd meg azt légyszi, ne másik bejegyzésnél.

Köszi!

BPO654 2014.12.09. 21:21:26

@mestska:
Miért nem posztolod ki, hogy Prágában leállt minden?
A gdanski villamost se mered?
Csak a jót a szépet, a negatívot meg elhallgatni nem szép dolog mestska!!!!!

mestska · http://cities.blog.hu 2014.12.15. 21:34:48

@BPO654: kiposztoltam, kinn volt a fészbúkon.
süti beállítások módosítása