PTinfo

PTinfo


85 éve tűnt el a budapesti lóvasút

Bejegyzés alcíme...

2013. április 13. - mestska

A lóvasút, mint a villamos elődje alapvetően formálta át a városnak nem csak a képét, de az emberek szokásait is, jelentősen növelve az utazási távolságokon. Nem is csoda tehát, hogy az első budapesti személyszállító (teherszállításra már 1827-ben épült Kőbányán vonal)…

Tovább

Lóvasúttal a szanatóriumba

Az egyik kedvenc bejegyzésem a PTinfon arról a lóvasútról szóló volt, amit Pakisztánban nyitottak újra sok év után, hogy ismét kiszolgálja a mindennapi igényeket. (érdemes elolvasni!) Lengyelországban Pakisztánhoz hasonlóan szintén visszaállítottak egy lóvasutat, itt azonban…

Tovább

Nagyvárosok villamos nélkül

Egy korábbi posztban, a tervezett hamburgi villamos elkaszálása kapcsán megjegyeztem, hogy Európa egyik legnépesebb, villamosmentes városa Hamburg. Ez persze nem jelent önmagában túl sokat, hiszen Hamburgban kiterjedt U- és S-Bahn hálózat van, magas színvonalú közlekedési rendszert…

Tovább

Lóvasút a XXI. században

1928. április 10. Hazánkban ekkor közlekedett utoljára személyszállításra használt városi lóvasút. Az utolsó mohikán a Margitszigeti Lóvasút volt, melyet ezen a napon zártak be, helyét átvette az autóbusz, a korábbi vonalakat pedig már rég kiváltották villamossal. (Igaz…

Tovább

Fák vagy villamosok?

Az ausztrál villamosüzemek nem annyira ismertek itthon, holott Melbourne-ben van a világ egyik legnagyobb villamosüzeme.  Egy állammal arrébb, Dél-Ausztrália székhelyén, Adelaide-ben már nem ennyire jó a helyzet, a korabeli kiterjedt villamosvonalból mindössze egy vonal maradt.…

Tovább
süti beállítások módosítása