PTinfo

PTinfo

California Dreamin'

2008. december 21. - mestska

Picit az amerikai szavazásoknál maradva még egy poszt erejéig, mindenképp fontos megemlíteni a számomra egyik legérdekesebbnek tűnő szavazást. Kalifornia polgárai közel 10 milliárd dollárnyi befektetésről dönthettek, amit az állam a Los Angeles - San Francisco közötti nagysebességű vonalra szeretne költeni. 

A szavazás végeredménye végül 52,6 - 47,4 % lett az igenek javára, azaz az első amerikai nagysebességű vonal közelebb került a megvalósításhoz. A szavazást megyékre lebontva jól látható volt azonban, hogy elsősorban az érintett területek döntöttek az igen mellett, és a projektben részt nem vevők a nem mellett. Sőt, számszerűleg nézve több megye szavazott nemre, mint igenre, a partmenti, népesebbek azonban végül a maguk javára billentették a mérleget.

A vonal az első eleme lenne a később Sacramentot, és San Diegot is bevonó hálózatnak, a menetidő a két város között között két és fél óra lenne. Csak hogy tiszta legyen: légvonalban a távolság majd 600 km.

Fel lehetne tenni a kérdést, hogy vajon miért van szükség ilyen vasútra a nyugati parton, ahol autópálya tenger köti össze a városokat, és ahol autó nélkül létezni sem lehet. Ennek mond ellen az a tény, hogy a Los Angeles-i reptér (LAX) legnagyobb forgalmú útvonala a San Franciscoi, a hetente biztosított összkapacitás a repülőkön a két város között mintegy 37000 férőhely irányonként. A repülés pedig az egyre szaporodó biztonsági szabályok mellett egyre hosszadalmasabb dolog, egy ilyen rövid nettó idejű repülésnél különösen nagy lehet a hulladékidő.

Jó marketinggel tehát lehet utas ezeken a vonatokon. Én szurkolok nekik.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr94835862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toymao 2008.12.22. 14:54:30

Igen, én is, és ez lehetne az első TGV-jellegű szuperexpressz az amerikai kontinensen

Sőt, amennyire - még régebbi információk alapján - én tudom, ugyanolyan Alstom TGV (vagy már az új AGV) variácót használnának gördülőállományként. (Ez látszik is a képen /látványterven/).

P.S. Nagyon érdekes a blog.

ubk 2008.12.22. 19:04:25

Pont a napokban gondolkoztam azon, hogy az USÁban miért nincs mostanság vmi szuperexpressz, mint az öreg kontinensen.
Mert ugye ott van a Keleti Parton az Acela de az is inkább egy paródia, mert rengeteg helyen csak 80nal mehet, s max 220 a sebessége.

Mint a posztban is van írva, vastagon megérné a mai reptér helyzet mellett egy ilyen szupervasút. Másrész ugye jóval biztonságosabb is, mint a repülés. Bár mondjuk egy gép sem maradt az égen.... :-D

gramercy (törölt) 2008.12.24. 15:58:54

@ Tomayo:

az argentínok beelőzték az amcsikat, sorry


egyébként nem értem az amcsik szarrágását (pontosabban értem én..), de hát már kb. 30 éve következetesen a saját érdekeik ellen szavaznak, ez most épp hogy átment

beteg egy társadalom, sajna :(

mestska · http://cities.blog.hu 2008.12.24. 16:54:28

gramercy: egyelőre még nincs az argentínoknál nagysebességű :)

ZBR 2008.12.24. 18:38:13

@ubk: Igen, én is azt hiszem, hogy kézenfekvő a gyorsvasút ötlete. Az amerikai belső légiforgalom teljesítőképessége csúcsán dolgozik, ennyi ember elszállítására pedig gazdaságosabb lehet a vasút...

gramercy (törölt) 2008.12.24. 19:50:46

egyébként még egy rakás lehetőség lenne:

- Vancouver - Seattle - Portland - SF - LA- San Diegó végig a nyugati parton
- La - Las Vegas - Phonenix háromszög
- Phoenix-Tucson

- Québec - Montreal - Toronto - Detroit - Chichago
- Boston - Washington - Richmond (új)
- Washington - Pittsburgh - Cleveland - Detroit
- Cleveland - Colombus - Cincinatti
- Cleveland - Indianapolis - Chicago
- Chicago - Minneapolis

- Dallas-Austin-San Antonio és Austin-Houston
- Dallas- Oklahoma - Kansas City

- Atlanta - Washington
- Atlanta - Miami, Oralndo - Tampa

csak..
süti beállítások módosítása