PTinfo

Ez lesz a jövő?

2009. január 04. - mestska

2008. decemberének közepén-végén a londoni Heathrow reptéren elkezdődtek az első kereskedelmi jellegű PRT, azaz Personal Rapid Transit rendszerének próbafutásai. A 1,5 km hosszú vonal a Heathrow új, 5-ös terminálját köti össze a reptér szélén található parkolóval. 

A vonal követi a PRT rendszerek eddig inkább csak elméletben felvázolt sajátosságait. A kis, maximum 4 fő befogadására alkalmas járművek igény szerint ingáznak kétvágányú, emeltszintű pályájukon a repülőtér terminálja, és a parkoló között. Az egyes kocsik tehát más, automata reptéri vasutakkal ellentétben nem menetrend szerint, vagy elegendő utas összegyülte esetén indulnak, hanem azonnal, amint az utas számára lehetséges. A számítások alapján az átlagos várakozási idő 12 másodperc lesz, ezt egyelőre 18 kapszulaautó biztosítja. Az autóparkolóban a rendszer két megállási lehetőséget biztosít utasai számára, a menetidő 4 perc körül lesz. 

A jelenleg elkészült pálya kiépítése 25 millió fontba került. A maxumum 40 km/h sebességre képes elektromos kocsik egy 1,5 méter széles, számukra kiépített pályán közlekednek, mozgásukat szenzorokkal irányítva. Az egyes járművek szennyező-anyag kibocsátása nulla, energiahatékonyságuk pedig egy személyautóhoz képest mintegy 70%-kal jobb.

Amennyiben egy év próbaüzem után a rendszert sikeresnek itélik, a BAA, a reptér üzemeltetője lehetségesnek tartja a kapszula-üzem kibővítését, más célpontok felé is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr91856881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ubk 2009.01.04. 15:27:04

Nekem ez a járműteszt is tetszett! :-D

Kíváncsi vagyok, hogy Ferihegyen mikor lesz ilyen.... :-D (ha már az InterCity-ket is megállítják ott :-P )

jazzcool 2009.01.04. 16:00:38

Heathrow-n előbb a 4-es és az 5-ös terminált kössék össze rendesen az utasok számára, hogy ne kelljen legalább 60 perc, hivatalosan 105 perc az átszálláshoz. jelenleg buszokkal viszik az utasokat, elég kőkorszaki, kényelmetlen módon:-/

A_dam 2009.01.04. 17:02:49

Néztem is, hogy mi az a felüljáró-szerűség, ami beszalad a parkolóházba a T5-nél. Na majd megreszkírozok egy kirándulást hogy lássam, mi történik. :-)

toto92 2009.01.04. 18:30:13

Járhatna ilyen a Ferihegyi vasútállomás, meg Ferihegy-1 és 2 között :) Ugyan rosszabb, mint a külön gyorsvasút, de legalább jó drága...