PTinfo

Koppenhága bővít

2009. január 11. - mestska

A dán főváros rendelkezik Európa egyik legfiatalabb metróüzemével, a ma a hálózatot alkotó, jókora szakaszon közös pályán haladó M1 és M2 jelű vonalak első ütemét 2002 végén nyitották meg. A 21 km hosszú hálózat teljesen automata üzemű, az AnsaldoBreda által gyártott szerelvények vezető nélküliek.

A hálózat bővítésére  - egy új harmadik vonal megépítésére a közelmúltban írták ki a tendert. A kivitelezővel a szerződés előreláthatólag 2010-ben lesz megkötve, az új vonal átadását 2018-ra tervezik. Az új, 15 km hosszú vonal egy belváros körüli körjárat lesz, feltárva az eddig metróval és a helyi elővárosi vasúttal (S-Tog) nem kiszolgált területeket. 

Az új vonal tulajdonképp mindjárt két viszonylat lesz, az M3 a teljes gyűrűt be fogja járni, míg az M4 az M3 betétjárataként csak a kör alakú vonal keleti szektorait, így biztosítva az eltérő utasforgalmi igényekhez szükséges kapacitást.

A költségeket 15 milliárd dán koronára (560 milliárd forintra), a várható utasszámot 275 000 utasra becsülik naponta. Amennyiben az előrejelzések pontosak, akkor a mai 115000-s utasszámhoz képest a koppenhágai metró használóinak száma több, mint háromszorosára nőne. A becslések azonban a várható utasforgalom negyedét a tömegközlekedést először használókra alapozzák, ami innen, messziről erősnek tűnik talán. Ismétlem: talán.

Egy kicsit visszatérve még a jelenlegi koppenhágai vonalra, mint automata metróra. A vonalon csak a földalatti állomásokon van peronkapu, utaskisérő viszont a vonatok jó részén található. Feladatuk a vész esetén való segítségnyújtás mellett elsősorban az utasok tájékoztatása, illetve jegyárusítás. (Merem remélni, hogy a hasonló elképzeléseket felvonultató M4-ünk esetén az utaskisérőknek rendes egyenruhájuk lesz, és legalább egy idegen nyelvet beszélnek majd alapfokon)

További érdekesség, hogy az automata üzem kezdeti problémái okán a metró menetrendszerűsége 85 és 95% között mozgott, mára 99% környékére sikerült feltornászni. A problémákat elsősorban a peronfalakon található ajtók működése okozta. Számítani kell tehát rá, hogy ha a dánoknál nem ment azonnal flottul a dolog, nálunk sem fog.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr73871384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maestro1 2009.01.11. 21:21:07

Igaz, már jó rég voltam Koppenhágában (1992-93 fordulóján), de akkor én utaztam valamin, ami metrószerű volt, legalábbis - részben - föld alatt ment. Az lett volna az S-Tog? Mai napig bennem él a hálózati térkép, vagy 8-10 vonallal, amelyek egy szakaszon együtt mentek (sajnos nincs már meg a vonalhálózati térképem).

mestska · http://cities.blog.hu 2009.01.11. 22:43:35

@maestro1:

Igen, az S-Tog lehetett az, a kiterjedt hálózatnak a belvárosban földalatti szakaszai is vannak.

RoGeR 2009.01.12. 00:49:13

"Az új vonal tulajdonképp mindjárt két viszonylat lesz, az M4 a teljes gyűrűt be fogja járni, míg az M3 az M4 betétjárataként csak a kör alakú vonal keleti szektorait, így biztosítva az eltérő utasforgalmi igényekhez szükséges kapacitást."

Az ábrán az M3 a teljes kör az M4 a betétjárat, nem?

mestska · http://cities.blog.hu 2009.01.12. 14:46:22

@RoGeR:

Az egyik forrásban így volt, a másikban úgy, azért maradt így véletlenül. Passzintottam a képet a szöveghez, köszi az észrevételt.

Dennai 2009.01.18. 04:22:10


"nem ment azonnal flottul a dolog, nálunk sem fog."

Nem akarok nagyon kukacoskodni, de úgy tudom, nálunk nem is terveznek biztonsági kapukat a 4-es metróra... Sajnos...