Amikor a 80-as évek végén, 90-es évek elején a Ewing család kalandjait néztük péntek esténként az egyesen, szó sem lehetett arról, hogy villamos, vagy hasonló legyen Dallasban. Dallas maga volt a texasi olajvidék fellegvára, autópályák, nagy olajzabáló autók, ezt sugallta a film, s ez volt a valóság is. Vagy legalábbis egy olyan valóság, amit a sorozat részeként ikonikus szerephez jutott városról képzelhetett a nép.
Pedig Dallasban már 1983-ban elkezdődött a lobbi a villamosért,a tervek akkor 237 kilométernyi hálózatról szóltak. Végül az építkezés csak 1990-ben kezdődött meg, 96-ban pedig, az eredeti dallasi villamos megszűnése után 50 évvel megnyitották a piros és kék vonal első szakaszait, amik 2002-ig tovább bővültek. A DARTként ismert hálózat (DAllas Area Rapid Transit) két, elővárosokba messze kifutó (vigyázz, pdf!) vonala ma összesen 72 kilométer hosszú,napi utasszáma 71000.
2006-ban a hálózat 700 millió dollárnyi támogatáshoz jutott, megteremtve ezzel a lehetőségét a hálózat lényegében megduplázásának, 2012-ben előreláthatólag 145 kilométer hosszú lesz a dallasi városi kötöttpályás hálózat.
A már épülő zöld színnel jelölt vonal 44,6 kilométer hosszú lesz, megállóinak száma 24, építési költsége 1,7 milliárd dollárra rúg összesen. A vonal a meglévő kék és piros vonalakhoz csatlakozva szintén az elővárosokba fut majd ki, észak-északnyugati irányba, kötöttpályás kapcsolatot biztosítva a Love Field repülőtérnek, ami a fapados repülőtársaságok egyik úttörőjének, a Southwestnek vált első, és legfontosabb központjává. A vonalat két ütemben adják majd át,az első ütem (9 megálló) idén szeptemberben, a többi jövő év októberében nyílik meg.
A narancs vonal - s itt a hír aktualitása - nem áll ilyen előrehaladottan, a közelmúltban kezdték el a tervezését egy 430 millió dolláros szerződés keretében, mely - mielőtt felkiált valaki, hogy mekkora arrafelé a mérnökóra - a kivitelzés költségét is tartalmazza. Dallas negyedik vonala a zöld vonallal párhuzamosan fut majd egészen a már említett Love Field reptérig, hogy ott aztán elválva tőle fusson tovább északnyugat felé, hogy teljes kiépítésében elérje Dallas jelenlegi első számú repterét, a Dallas - Forth Worthot. A két új vonal tehát összeköti a várossal és egymással is a két repteret, igaz 2013-at fogunk írni, mire a narancs vonal is teljes kiépítésben megvalósul.
S hogy mire fel építenek a dallasiak ilyen hosszú vonalakat? Elég egy pillantást vetni a Kinki Sharyo által gyárott járművek sebességi viszonyaira: az elérhető maximális sebesség 100 km/h, az átlagsebesség 45-55 km/h körül alakul. Veri a metrónkat, nem is kicsit.