PTinfo

Miskolc színre lép

2009. március 15. - mestska

Március 14-én, a három vidéki, villamossal rendelkező városunk közül utoljára Miskolc is megjelentette a maga, új, alacsonypadlós villamosok beszerzésére vonatkozó tenderét. (kattintásra letölthető) Ezzel a lépéssel immár három, egymástól független, párhuzamosan futó villamosbeszerzés fut Magyarországon, mely vidéki városaink járműparkját sosem látott mértékben alakítja át, ráadásként úgy, hogy az új kocsik korunk minden elvárásának megfelelőek lesznek. Ez utóbbit azért érdemes kiemelni, mert pár évtizede ugyanezen városok a korábbi kéttengelyes járművek helyett újakat kaptak központilag, hogy aztán évtizedekig kínlódhassanak a sínromboló Bengálikkal (FVV csuklósokkal), amik a kor követelményeitől, az elérhető színvonaltól már gyártásuk idején messze le voltak maradva. Aki az elmúlt 30 évben villamosozott valamelyik városban a három közül, az tudja mirőlvan szó.

Miskolc egyébként a három város közül az első volt, mely megszabadult a magyar ipar e kevésbé jól sikerült konstrukcióitól. A város 2004 ősze óta kizárólag Tátra KT8D5-el, illetve Bécsből importált E1-esekkel bonyolítja le forgalmát. Mindkét járműtípus vásárlása megmutatta: Miskolc eltökélt villamoshálózatának fejlesztésében, bár mindkét típus használtan lett beszerezve, állapotuk, technológiájuk, utaskomfortjuk egyértelmű előrelépés volt a korábbi állapotokhoz képest. A bécsi E1-esek miskolci futása azonban már eleve átmeneti megoldásnak volt tekinthető, a cél már akkor is új, alacsonypadlós járművek beszerzése volt, melynek most, 2009-ben érkezett el az ideje.

A most kiírt tender 31 új, 100%-ban alacsonypadlós villamos beszerzéséről szól, így több tekintetben is eltér a debreceni, illetve szegedi kiírástól.

Egyrészt darabszámban: míg Szeged mindössze 9, Debrecen pedig 18 új villamos beszerzésében érdekelt jelenleg, a miskolci 31 darabos sorozat már európai szinten is nagyobb tételnek számít.

A másik fő különbség az alacsonypadló mértékében rejlik: míg Debrecen és Szeged kiírásában mindössze a 70% alacsonypadlót követeli meg, addig a miskolciak ragaszkodtak a 100%-hoz. Megjegyendő azonban, hogy eredetileg Debrecen is ilyen paraméterrel írta ki a tenderét, a Skoda (elutasított) panaszának hatására végül a módosítás, és az alacsonypadló mértékének csökkentése mellett tette le a voksát. 

Miskolc egy huszárvágással megoldotta a problémát: bár kiírásában a 100% alacsonypadlót irányozta elő, a referenciák között 15 darab, legalább 60%-ban alacsonypadlós járművet ír elő. Így tehát a Skoda az időközben elkészült, 100%-ban alacsonypadlós ForCity típusával szintén ott lehet az indulók között.

A Szegedhez és Debrecenhez viszonyított nagy darabszám annak köszönhető, hogy míg előbbi két város jelenlegi járműparkjának egy részét továbbra is üzemeltetni kívánja (Szeged a Tátrákat, Debrecen a KCSV6-okat), addig Miskolc teljes flottáját le kívánja cserélni Zöld Nyíl névre hallgató projektje keretében.

A projekt a villamosbeszerzésen túl a jelenlegi infrastruktúra teljes megújulását, valamint az 1-es vonal mintegy 1,5 kilométerrel, Felső-Majláthig történő meghosszabbítását is tartalmazza. A projekt nettó költségvetése mintegy 37,7 milliárd forint. A projekt egyelőre nem kapta meg az Unió áldását a megpályázott forrásokra, abban egyelőre csak a debreceni projekt részesült a hazai tömegközlekedési nagyberuházások közül.

A most kiírt villamostender beadási határideje május 19, tehát mintegy két hónapja lesz a pályázóknak összeállítani a tenderanyagukat. Addig pedig izgulhatnak: a szegedi tenderbeadási határidő március 17, a debreceni március 24., izgalmas tavasz lesz tehát a hazai villamosközlekedésben.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr911004030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.03.15. 19:05:46

Szerintem ez a hír még nem jelent meg máshol a médiában. A blog elérte célját, a blog maximálisan naprakész ;)))))
(vicc)

jazzcool 2009.03.15. 19:11:06

jó lenne ha a szegedi és a miskolci nagyprojekt is mielőbb megkapná az EU támogatását, mert enélkül nem lesz megvalósítás. fene se gondolta, hogy a legelmaradottabb nagyvárosban lesz elsőként csupa alacsonypadlós villamos.

jazzcool 2009.03.15. 19:12:30

@mestska: tényleg sehol nem volt erről szó, grat. a szemfülességhez:-)

ubk 2009.03.15. 19:18:18

Legalább valami jó hír is van ma! :-)

Kíváncsi vagyok, mi lesz az E1-esekkel, nagyon tetszenek kis Mozart-kugel-ek:-). Ha itt is lesz árverés, mint anno az UV-knál, én biztos veszek egyet! :-)

ntomtb 2009.03.15. 20:51:29

Azért én nem mondanám, hogy Debrecen a legelmaradotabb város. Attól hogy még K-en fekszik, nem kell lenézni, (főleg ha te NY-on vagy Bp-en élsz)...

Káposztakukac 2009.03.15. 21:09:44

@ntomtb: szerintem miskolcra gondolt...

v2peti 2009.03.16. 00:47:14

Remélem a Tátrából és az E1-bőlis hagynak 1-1 darabot nosztalgia célra. A Tátra meg szerintem még annyira nem öreg, azt még üzemszerű használatra is értékesíteni lehet más országokba.

szegedi_kozlekedes 2009.03.16. 08:49:38

szerintem is miskolcra gondolt.

A másik meg az, hogy Szeged miért csak ilyen kevés új vilit vesz? Ha jól látom, akkor kilenc új villamos, ami 11 bengáli helyébe érkezne... gyanítom, hogy kevés lesz, főleg, ha le akarják selejtezni mind a 11 FVV-t, plusz az új vonalon is kéne járatni alacsony padlósakat, plusz az egyesen meg a négyesen is... szerintem azért 15 darabot is megérné beszerezni... de az okosok majd megoldják:P

fuad 2009.03.16. 22:58:52

Kíváncsi vagyok, hogy a Crotram jelentkezni fog-e bármelyik tenderre is? Szerintem jól néznek ki, legalább olyan jók, mint pl. a Combino, viszont olcsóbbak...

szegedi_kozlekedes 2009.03.17. 10:55:52

Tényleg jól néznek ki, itt egy link róla:
hu.wikipedia.org/wiki/Crotram

spag · http://railzone.nl 2009.03.17. 13:38:17

Eskisehirről jut eszembe, tudsz valami reménytelit esetleg arról, hogy a szegedi villamos végül fakivágások és útszélesítések nélkül épüljön meg? Az aktuális Levegő hírlevélben volt róla ismét szó

www.levego.hu/lelegzetnyi/0903.htm

Az LGV-k kapcsán beszéltünk róla hogy nincs sok értelme a (városi) vasúti beruházásoknak sem, hogyha nem tudják visszafogni az (városi) autópályáktól ismert környezeti károkat.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.03.17. 14:21:24

@spag:

az ottlévő pps szerintem egy kicsit egyoldalúan szemléli a dolgokat, ez az utolsó diákon lévő "kiemelkedő ellentmondások" részre különösen igaz.

Káposztakukac 2009.03.20. 15:22:00

@fuad: az európai uniós támogatás egyik feltétele, hogy a támogatásból csak olyna terméket lehet venni, amely bizonyos arányban(azt hiszem minimum 60%?) EU országból jön. Lehet, hogy a meghajtási rendszerek miatt a crotram ebbe még belecsúszik, de szerintem van annak oka, hogy eddig az EU-ban nem igazán sikerült eladni sehol, pedig piac- és versenyképes mind technikai, mind ár tekintetében.