PTinfo

Debreceni páros

2009. március 29. - mestska

A szegedi tender után elérkeztünk végre a többször módosított debreceni tender beadási határidejéhez is. Hivatalos információ erről a szegedihez hasonlóan szintén nincs, még a pályázatra jelentkezőket sem ismerni.

Az index debreceni fórumán azonban mindössze két pályázóról beszélnek, a CAF-ról, és a Stadlerről. Kiegészítve egy olyan információval, miszerint az általuk ajánlott ár messze meghaladja a városvezetés által reméleteket. Nem tudom, mennyi igaz a fenti hírből, azonban ha valóban így van, akkor a hazai tenderek még az általam korábban gondoltnál is szűkkörűbbé váltak, a lehetséges 8-9 pályázó közül Szegeden mindössze 4, Debrecenben pedig mindössze kettő jelent meg. Mindezt tetézi, hogy a három nagy gyártó (Alstom, Bombardier, Siemens) közül eddig egyik neve sem bukkant fel. A debreceni pályázókról az előző, szegedi tenderről szóló pályázatban lehet picit bővebben olvasni.

Debrecenben külön érdekesség a Skoda hiánya. A tender első kiírásakor a cseh cég a Közbeszerzési Döntőbírósághoz fordult, s bár keresetét elutasították, Debrecen mégis a tender módosítása mellett döntött. Úgy tűnik, a Skoda ennek ellenére mégsem adott be pályázatot. 

Eredményt Debrecenben április 14-én mondanak, talán addig hivatalosan is kiderül legalább az, hogy kik pályáztak. Ha debreceniként, vagy esetleg a gyártó cégek hazai képviselőjeként úgy döntenél, hogy megfelelően alátámasztott információkkal rendelkezel, és ezt megosztanád a blog az e-mail címem ismert :)

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr441034146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jazzcool 2009.03.30. 08:24:42

ez a kiegészítés meglehetősen pesszimistává tesz. lehet, hogy új tendert írnak ki, de az ár aligha fog csökkenni,és közben itt van a gyenge forint problémája is. az meg külön figyelemre méltó,hogy a hírek szerint csak két jelentkező van. talán azért is, mert a gyárak ismerik a projekt költségvetését, benne az elvárt maximum árat is. a Stadler meg a CAF ennek ellenére azért elindult, de talán nem is nagy reményekkel.

a gazdasági válság meghiúsíthatja, vagy legalábbis több évvel késleltetheti mindhárom város projektjét. (?)