PTinfo

PTinfo

Francia-német barátság

2009. április 12. - mestska

Hogy egy kicsit a napi politikai hírekhez kapcsolódva is aktuálisak legyünk :) 

Nemrég ért véget a NATO-csúcs Strasbourgban, mivel ez önmagában teljesen érdektelen a blog szempontjából, így felesleges ezzel kapcsolatban részletekbe merülni. Egy momentum akár azonban kapcsolódási pont is lehet, ez pedig az állam-, és kormányfők szimbolikus áthaladása a német oldalon lévő Kehlből Strasbourgba. A két város, két ország közös eseménye volt ez, s úgy tűnik nem sokára más is közös lesz ezen a ponton.

Másfél hónappal ezelőtt ugyanis a strasbourgi városatyák rábólintottak a D villamosvonal meghosszabbítására, úgy tűnik tehát 2013-ra újabb villamossal lehet átlépni a francia-német határt. (Eddig ezt a saarbrückeni tram-train segítségével lehetett megtenni)

A vonal két ütemben fog kiépülni, első lépcsőben egy, Strasbourg rajnai kikötőjét, és a környező új beépítésű területeket kiszolgáló 1,8 kilométeres vonal valósul meg a tervek szerint 20 millió euróért, majd a Rajna felett egy új gyalogos-kerékpáros-villamoshídon áthaladva éri el Kehlt. A második ütem hossza 1,1 kilométer, a tervezett költsége 22,5 millió euró. Kíváncsi leszek, hogy vajon a villamos iránytáblái, illetve a menetrend mit mutatnak majd, Strasbourgot, vagy Straßburgot :)

A mostani elképzelések alapján a vonalat tram-train jelleggel Kehl-en túl, Offenburgig hosszabbítanák meg. Vélhetően addigra már üzemelne az első tram-train vonal  a városban, melynek első, városi szakaszát idén adják át. Az F névre hallgató vonal Strasbourgot köti össze a repterével, illetve Molsheimen keresztül Greswillerel és Barreval. A tervezett hálózat térképe itt látható

Strasbourg villamoshálózatának fejlődése egyébként szédületes. Bár az eredeti első generációs villamos 1960-ban megszűnt, az 1994-ben megnyílt új üzem hálózathossza ma már 53 kilométer, melyet 94 kocsi szolgál ki (53 Eurotram, és 41 Citadis). Az első tram-train vonal átadása után tervezett 280.000-s napi utasszám pedig szintén büszkesége lehet a városnak. 

(A fényképet Stephen Rees készítette)

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr141060278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csicsa 2009.04.12. 09:46:51

A németek kiejtik az l betűt a Kehl szó végén, így kötőjel nélkül kapcsolódik hozzá a rag és a toldalék. KEHLBŐL

mestska · http://cities.blog.hu 2009.04.12. 09:49:32

@csicsa: köszi :) nem szándékos volt igazából.

Gerardus A. Lodewijk 2009.04.18. 20:31:54

És az sem lényegtelen, hogy sok-sok más példa mellett a strasbourgi (bár a g-t nem ejtik a végén, úgyhogy szigorúan véve strasbourg-i) villamos is bizonyítja, hogy az alacsonypadlós kialakítás normális esetben nem egyenlő a szűk belső térrel (Combino, ugye-ugye).

Gerardus A. Lodewijk 2009.04.18. 20:39:28

Szerintem a - természetesen igencsak nyomós okok miatt - túlzottan is pol.korrekt német nyelvhasználatban a Straßburg (ugyanúgy, ahogy pl. a Danzig vagy a Breslau) kizárólag történelmi névként, adott történelmi korszakra utalva megengedett. Mondjuk azt nem állítom, hogy ezt én maradéktalanul helyeslem, de bizonyos fokig talán érthető.
süti beállítások módosítása