PTinfo

Pénz nélkül meghal a Föld

2009. május 05. - mestska

Abu Dhabiról az elmúlt években viszonylag keveset lehetett hallani, az Emirátusokból a legtöbb hirekben Dubai szerepelt, nagyvonalú avagy nagyzolós terveivel, fejlesztésevel. A világ legmagasabb épülete, mesterséges szigetek a tengerben, a világ leghosszabb automata metrórendszere, és a többi, és a többi.

 

Mostanában azonban inkább arról hallani, hogy a dubai lufi ereszt kicsit, kipukkadt az ingatlanbuborék, odalett pár hitel, a most épülő két metróvonal melletti másik két vonalat bizonytalan ideig felfüggesztették, és az ország fővárosának, Abu Dhabinak kell kicsit kisegítenie a felvágós tesót.

Abu Dhabi azonban Katarhoz (és Kuvaithoz) hasonlóan úgy tűnik, vérszemet kapott. Eddig is ismert volt, hogya város metrót tervez Dubaihoz hasonlóan, és a villamos kiépítéséről is szó volt, az áprilisban elkészült Közlekedésfejlesztési rendszerterv azonban töményen belevágta a keretszámokat is a képünkbe. 2030-ig tehát a következőket tervezik megvalósítani az emírség területén közlekedésügyileg:

  • 590 km nagysebességű vasút, mely Abu Dhabit összekapcsolná a szomszédos emírségekkel, és országokkal
  • 130 km metró, összekötve a főváros kulcsfontosságú pontjait a repülőtértől a kereskedelmi zónákig, ideértve az Emirátusok tervezett új kormányzati városát is.
  • 30 villamosvonal Abu Dhabiban, és Al Ainban (az ország negyedik legnagyobb városa), összesen 340 kilométeres hosszúságban
  • 1560 km autóút, és autópálya kiépítése

A fentieken kívül természetesen több kisebb szabású projektet is tartalmaz a terv, mely mindennek a kiépítését 2030-ra irányozza elő, a város megújulásának részeként. (érdemes végignézni a videót)

Most eltekintve a gazdasági válság okozta hatásoktól (az anyag még a válság előtt kezdett el elkészülni), bennem felmerül, hogy biztos, hogy egy ilyen, tömegközlekedésileg viszonylag fejletlen településen egy ilyen szintű és méretű hálózatra van szükség? Hogy közel 500 kilométernyi városi kötöttpálya megváltja majd a világot? 

Én tényleg kíváncsian várom, mi alakul ki ebből, milyen gyorsan, és hogyan épül ki a hálózat, és ténylegesen mekkora lesz az utasforgalom. Hogy át lehet-e szokatni az autósokat a tömegközlekedésre, hogy a szegényebb grand taxival, és más, hasonló eszközzel közlekedők átszoknak-e a metróra?  Hogy a helyi arab lakosság fog-e az indiai, pakisztáni, illetve más, bevándorolt, a gazdaságot tulajdonképp fenntartó munkásokkal közösen utazni?

Hogy a tömegközlekedés tényleg csak pénz kérdése vajon?

Mindesetre akit a projektek érdekel, itt nézelődhet.

Addig pedig hallgassa mindenki a Péterfy Bori által énekelt sorokat: 

Pénz nélkül meghal a föld, és Dubaiban se lenne ennyi zöld

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr541104891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ruba 2009.05.06. 13:14:50

Hát nem aprózzák el, az biztos, én is kíváncsi leszek, mennyien fogják ezt használni. Már látom is szemeim előtt a szép hosszú hatkocsis csúcsmodern szerelvényeket, amin csúcsidőben négy indiai két pakisztáni egy indonéz és két eltévedt turista ül. Micsoda idill:)

Fricy · http://epitos.blog.hu 2009.05.08. 21:28:33

Huhh, nem semmi ez a videó. Tényleg érdemes végéignézni.
A villamos hálózatot erősen túlzottnak tartom így a térkép alapján, főleg ahol metró is megy alatta.
A törekvés a zöldre, az energiahatékony város kialakítására viszont tetszik.

spag · http://railzone.nl 2009.05.22. 00:39:07

kicsit OFF, de még hogy rossz dolog lenne a benzinfüggőség: a benzinpénzből sok-sok szuper projekt épül, igaz az arab világban :)

mestska · http://cities.blog.hu 2009.05.24. 11:46:49

@spag:

Hát nem tudom. Nagyon klassz projekteknek néznek ki ezek innen európai szemmel, de továbbra is az a véleményme, hogy lehet, hogy megépülnek, és a világ 10 legnagyobb villamosüzeméből 2-3-4 itt lesz az arab világban, össze sem lehet hasonlítani majd őket egy európai rendszerrel. Arrafelé ugyanis nincs igazán meg az ilyen jellegű tömegközlekedési kultúra.