PTinfo

Montpellier 1-2-3

2009. május 21. - mestska

Montpellier az egyik legdinamikusabban fejlődő villamosüzeme Franciaországnak Bordeaux, Lyon, és Strasbourg mellett. A dél-francia város jelenlegi két, összesen 35 kilométer hosszú vonalán naponta 200.000 ember utazik, ami budapesti mércével tekintve is nagyon-nagyon szép szám. A kettes vonal a közel 20 kilométeres hosszával egyébként Franciaország leghosszabb villamosviszonylatának számít. Mindkét vonal hosszabbításáról szó van, ugyanakkor március 19-én elkezdődött a harmadik vonal építése is, melynek átadását 2012-re becsülik jelenleg.

Az új vonal hossza immár átlépi a 20 kilométer is, az agglomerációt is elérő vonal Y elágazásával együtt összesen 22, kilométerről beszélhetünk, melyen 32 állomás lesz. A törzsszakaszon 6, az Y két - amúgy egyvágányú - ágán 12 perces lesz a követés. Az egyes vonal meghosszabbításával együtt (mely így átszállókapcsolatba kerül a hármassal) 530 millió euróra becsülik a beruházás összköltségét.

A költség megoszlása jól jellemzi a francia városok magyar társaikkal szembeni pénzügyi erősségét és függetlenségét. Bár a nemrég bejelentett, és 36 város 50 projektje között szétosztott állami támogatásból Montpellier részesült a legnagyobb összeggel, az ezzel együtt érkező 120 millió euró is kevésnek tűnik a város által fizetett 332 millió euróhoz képest. A hiányzó részt Languedoc-Roussillon régió (50 millió euró), valamint Hérault megye (28 misi) dobja össze.

A három vonal együttes térképe itt látható.

Pár napja dőlt el, hogy az új vonal járműveit az előzőekhez hasonlóan az Alstom fogja szállítani. A 65 millió eurós szerződés keretében 23 darab 40 méter hosszú, 2,65 m széles jármű fog a városba érkezni. A szerződés további 3-9 járműre vonatkozó opciót tartalmaz, valamint további pénzekért 10 éves karbantartást.

Az új járművek az előzőekhez hasonlóan a vonalhoz fognak kapcsolódni szinezésükkel, jelképezve az Y egyik ága által elért tengerpartot. Míg az első vonalon kék alapon madarakkal díszített színezzésel közlekednek a járművek, a másodikon sárga alapon színes virágosak a kocsik (még a kocsi elejére is jut), addig a harmadikon sötét alapon színes kagylók és halak lesznek majd az amúgy divattervező Christian Lacroix tervei alapján.

Fotók: Mobilitours, Znachor, Lacroix

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr951134451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fricy · http://epitos.blog.hu 2009.05.21. 08:47:27

Én amikor először láttam képet a virágos villamosról, azt hiottem, hogy ez egy vicc.
Ehhez képest ez a harmadik elég konzsolidált lett. Jól néz ki.

szegedi_kozlekedes 2009.05.21. 09:11:50

Igaz, hogy csak minimálisan kapcsolódik ide, de Szegeden is van mostanában egy troli, szépen felmatricázva (SZKT hirdeti magát) és tök jól néz ki. Néha jó dolog feldobni ilyenekkel az amúgy egysíkú festést, jót tesz a városi összképnek is. Nálunk is simán lehetne mondjuk szürke marhákat vagy parlagfüvet ráfesteni, mint hungarikumok:D

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.05.21. 13:22:34

@Fricy:
Az a virágos az hunyorítva eléggé katonásan néz ki :)