PTinfo

Bombardierek Ringdansenbe

2009. június 12. - mestska

Norrköping kétviszonylatos villamosüzeme Stockholm, és Göteborg mellett a harmadik megmaradt városi villamosüzem Svédországban. Bár az autók terjedése, és a közlekedéspolitika arrafelé is megtépázta a hálózat hosszát, és a viszonylatok számát, az utóbbi időben már terjeszkedésre is sor került. 

A kettes viszonylat dél felé történő meghosszabbítása a 2000-s évek elején merült fel, melyet aztán tettek követtek, 2004-ben megterveztette a város az új vonalat, melynek első szakaszát Trozelligatan és Ljura között 2006 szeptemberében adták át. A végállomás már akkor úgy lett kialakítva, hogy a vonalat tovább lehessen építeni dél felé, Ringdansen irányába, sőt, az elképzelések a vonal további dél felé történő meghosszabbítását is tartalmazzák Linköping, Finspång és Söderköping felé, igaz arrafelé hagyományos városi villamos helyett már tram-train üzemmódra is alkalmas szerelvények közlekednének.

Az új, 3,7 km hosszú vonalszakaszt (kattintásra térkép) 2009 áprilisában kezdték el építeni, az átadásra a tervek szerint 2011-ben fog sor kerülni.

Az új vonalszakasznak termmészetesen új járművek is dukálnak. A Veolia által üzemeltett flotta tíz új járművel történő bővítését a Bombardier fogja elvégezni. A 27,5 millió eurós szerződés értelmében 2010 decembere és 2011 júniusa között érkeznek meg az új Flexityk. A városra rá is férnek az új kocsik, mert a forgalmat jelenleg pár korábban rendelt Flexityn kívül használtan vásárolt GT8-ak (Duisburgból), és GT6N-ek (Münchenből) bonyolítják le. 

Az első a przegobowiec.pl oldalról, a második Norrköping város honlapjáról, a harmadik, MustangF1-43 által készített fotó a sparvagssallskapet.se oldalról származik.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr791180048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

záporjózsi 2009.06.12. 10:25:12

Mestska! "Stockholm, és Göteborg mellett az egyike a három megmaradt városi villamosüzemnek Svédországban" Ez gyönyörű volt! :))) Szóval "Stockholm, és Göteborg mellett a harmadik megmaradt városi villamosüzem Svédországban".

mestska · http://cities.blog.hu 2009.06.12. 10:54:46

@záporjózsi:

erdetileg máshogy indult a mondat, aztán véül mégse az lett belőle :) Köszi a korrektúrákat :)