PTinfo

Egy korszak vége

2009. június 27. - mestska

A 81-71 sorozatú, a Metrovagonmas (leánykori nevén Mityiscsi Gépgyár) által gyártott metrókocsikat mi is jól ismerjük Budapesten, nap, mint nap utazhatunk velük a kettes, és hármas vonalon. Természetesen az orosz (ex-szovjet) gyár termékeit szinte a keleti blokk majdnem összes metróüzeme élvezhette, és élvezi a mai napig is Taskenttől Prágáig. 

Természetesen az idejüket kiszolgált, már fénykorukban sem modernnek számító járműveket a legtöbb helyen megpróbálták felújítani, szinte minden városban találunk kisebb-nagyobb beavatkozásokat a flotta egyes kocsijain.

A már említett, a hálózatát folyamatosan bővítő Prágában is számos kocsin történt jelentős beavatkozás. A 81-71M jelzésű kocsik új vezérlőfülkét kaptak, változott az utastér kialakítása, átalakították a motorvezérlést. A cél az volt, hogy a járművek önsúlyának, és üzemeltetési költségének csökkentése mellett nőjön az utasok, és a vezető komfortérzete, biztonságosabbak legyenek a szerelvények, stabilabb a vonatforgalom.

A Skoda által végzett felújítás intenzitása, valamint az új Siemens M1 szerelvények érkezte lehetővé tette, hogy az egyes vonalakról sorra tűnjenek el a hagyományos, modernizáció nélküli szerelvények. 

Az első kocsik 1978. május 1-én kezdtek el futni a C vonalon, kiegészítve az addig futó Ečs jelzésű járműveket. (utóbbiakat 1997-ben vonták ki a forgalomból,négy kocsi kivételével mindet selejtezték. A négyből egy a Prágai Közlekedési Múzeumban, három pedig a Kačerovi depóban áll, illetve utóbbi néha a pályára is kimerészkedik)

Az A vonalon 1978. augusztus 12-én, a B-n 1985. november 2-án jelentek meg az első szerelvények. A már említettt modernizáció, valamint a Siemensek érkezése aztán a 81-71-esek eltűnését eredményezte. A C vonalon 2003. november 6-án, az A vonalon 2005. június 24-én futott utoljára menetrendszerűen klasszik szerelvény. A B vonal maradt a menedéke a típusnak, de már nem sokáig.

2009. június 30-án pedig utoljára fog futni Prágában menetrendszerűen 81-71-es szerelvény a B vonalon. Pályaszámmágusoknak: a szerelvény összeállítása 2392-2694-2685-2683-2391 lesz. A vonat pontos menetrendje egyelőre nem ismert, aki érdeklődne az esemény iránt, az olvassa a metroweb.cz oldalt, ahol egyébként azt is meg lehet tekinteni, hogy az 1978 és 1990 között Prágába érkezett 507 kocsinak mi lett a sorsa.

A kocsikból egy ötkocsis szerelvényt tartanak meg a Zličíni remízben elhelyezve,egy kocsi pedig a korábbi típushoz hasonlóan a Közlekedési Múzeumba kerül.

Az első fotó a metroweb.cz oldalról származik, a második pedig Gyulai Géza-Merényi Gáborné Városi Közlekedésben megjelent cikkéből

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr461211688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MHD 2009.06.30. 09:40:21

Ma olvastam a Dnes újságban, hogy a szerelvény hivatalos búcsuztatása 1-én lesz (a Közlekedési Vállalat, a város vezetése és az újságírók részvételével), de csütörtökre, július 2-ra terveznek még egy búcsuztatót az utasok részére is.

gulyasattila 2009.07.09. 13:13:07

Ezek szerint alig két héttel a selejtezése előtt sikerült utaznunk vele, jó kis szerencse volt. www.g-attila.hu/p-81-700.JPG
Ebből is láttszik, hogy nagyon lehagytak minket a metrójukkal, teljesen más világ, és most már talán első keleti városként, nem is maradt eredeti orosz metrójuk (egy kicsit persze sajnos)