PTinfo

Lipcse és Karlsruhe vásárol

2009. szeptember 19. - mestska

Nem is olyan rég született egy poszt a német villamostenderekről, ez annak kiegészítésének tekinthető, az időközben kiderült újabb megrendelésekre fókuszálva:

 

Lipcse meglévő 28 Leolinere mellé újabb 18-at rendelt, 23 millió eurót fizetve összesen. (Ami 332 millió forintot jelent kocsinként, kicsit hihetetlenné téve ezt az árat) A helyi illetőségű Heiterblick által gyártott villamosok megvásárlását Szászország 50%-ban támogatta. A 60%-ban alacsonypadlós, 22.5 méter hosszú járművek feladata a még a városban közlekedő 43 darab Tátra T4D kiváltása, mely előreláthatóan 2012-ig valósul meg. Az újonnan érkező járművek a korábbiakkal szemben immár klímát is kapnak, mert úgy tűnik egyre melegebb van ott is nyáron...

A tram-train hálózatát folyamatosan bővítő Karlsruhe harminc új, kétáramnemű villamost rendelt a Bombardiertől, további 45-re opcióval. A 129 millió eurós szerződés keretében érkező, 37 méter hosszú járművek előreláthatólag 2011 augusztusa, és 2013 szeptembere között futnak be. Az 50%-ban alacsonypadlós, háromrészes Flexity Swiftek 37 méter hosszúak, és 2,65 méter szélesek lesznek, 244 utasnyi kapacitással. 

Az első, Leolinert ábárzoló kép a wikipediáról, a második a Bombardier oldaláról származik.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr191393029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attus Germanicus · http://attus.hu 2009.09.19. 22:50:10

Ha alacsonypadlós lesz az új karlsruhe-i jármű, akkor hogyan teszi az S4-re, ahol nem alacsony peronok vannak?

taksony11 2009.09.20. 00:28:05

A Leoliner nem éppen korszerű villamos, hiszen
a hajtott forgóvázak felett 900mm a padlómagasság.
Az ár nyilván ezért ennyi....

www.lfb.de/en_produkte_leoliner.htm

Dennai 2009.09.20. 13:54:35

Attus:
A Karlsruhei tram-train rendszerben nagyreszt mar most is alacsonypadlos kocsik kozlekednek, es nincs sehol magasperon kiepitve... Tehat nem Berlini tipusu az S-bahn hanem villamos jellegubb.

Fricy · http://epitos.blog.hu 2009.09.20. 16:04:43

Ez a Leoliner olyan ronda, hogy szinte fáj. Belül sem jobb.

szegedi_kozlekedes 2009.09.20. 17:21:28

A Tatrákat meg eladhatnák Kelet-Európának, jó villamosok azok, Szegednek is kéne még egy pár meglátásom szerint, Pesten meg egyesen újnak tűnnének :)

toto92 2009.09.20. 17:24:26

@Fricy: Mondjuk a Karlsruhe-i Bombaider se sokkal szebb :)

Fricy · http://epitos.blog.hu 2009.09.20. 17:48:59

@toto92:
De legalább kinéz valahogy. :) Mondjuk kíváncsi lennék, hogy más festéssel hogyan nézne ki.

Attus Germanicus · http://attus.hu 2009.09.20. 17:57:39

@Dennai:Valóban, a vasúti szakaszokon is mindenütt 35 centis peronok vannak (úgy emlékeztem, hogy helyenként 55 centisek).