PTinfo

Bagdadban metró épülne

2009. december 18. - mestska

Bagdad: Irak fővárosáról nem igazán a metró az első dolog, ami eszébe jut az embernek, pedig már a hetvenes évek óta tervezik, egyes alagútrészek állítólag el is készültek. A közelmúltban újra felmelegítették egy kétvonalas hálózat tervét, sőt a tendereztetés is elindult. Szeptemberben a jelentkező 17 cégből hetet választottak ki a második körre, akik közül januárban választják ki a nyertes pályázót. A győztes egy három milliárd dolláros projekt keretében két, egyenként 20 kilométeres vonalat építhet, vonalanként kb. 20 megállóval. Meglátjuk, mi lesz belőle, én nem raknék nagy tétet a közeli átadásra.

Buenos Aires: Október 20-án a Világbank elfogadott egy 150 millió dolláros kölcsönt, melyből az argentín városi közösségi közlekedési hálózatok színvonalának fejlesztése a cél. A 2010-16 között felhasználható pénzösszeget 30 év alatt kell visszafizetni. A célprojektek a következők:

  • egy, a buenos airesi közlekedést összefogó, irányító szervezet kialakítása
  • a városi közlekedés fejlesztése Mendozában, Posadasban, Tucumánban, Cordóbában, és Rosarioban
  • A tömegközlekedés jobb elérhetőségének, és az egyes közlekedési ágak közötti kapcsolatnak a javítása Buenos Airesben
  • Új egyetemi városi közlekedéstervezés kurzus indítása

Graz: Bergen után Graz is megkapta a maga első Variobahnját a Stadlertől. A december 16-án megérkezett kocsi az első példánya a korábban rendelt 45-nek. A 27,5 méter hosszú, 2,3 méter széles villamosok darabja 2,16 millió euróba került, az első példányok 2010 márciusában indulnak el menetrendi forgalomban. 

Krefeld:  Szeptember 16-án megérkezett a városba a korábban rendelt 19 darab Bombardier villamos első példánya. A 2007 év végén kötött szerződés értelmében a további 18 jármű 2010 augusztusáig érkezik meg. A 30 méter hosszú, 2,3 méter széles kétirányú kocsik a 41-es, és 44-es vonalon fognak közlekedni.

Melbourne: A világ valószínűsíthetően legnagyobb villamoshálózata szeptember 20-án újabb 500 méterrel bővült, miután a város egyik legfontosabb és legismertebb utcáján, a Collins Streeten, annak is a nyugati szakaszán elkészült a Victoria Harbourig tartó vonal. Az új vonalon, mely többek között az ANZ bank 7000 fős központját is kiszolgálja, a 48-as villamos közlekedik, de az átszervezés több más villamosviszonylatot is érintett. 

Montpellier: A dél-francia városban, ahol az egyik legintenzívebben fejlődő villamoshálózatot találjuk, szeptember 24-én új, 600 méter hosszú villamosszakaszt adtak át, nyugat felé hosszabbítva az egyes vonalat. Az új végállomás egy szórakoztató-bevásárló-kaszinó központ, melynek földszintjére lényegében beépítették a villamosvégállomást (lásd a videót). Érdekesség, hogy az új végállomás neve ugyanaz, mint korábban volt: Odysseum. A korábbi végállomás ma már a Place de France nevet viseli. A hosszabbítás 5,5 millió eurós költségéből 80%-ot az agglomeráció, 20%-ot a régió állt. 

Nantes: Szeptember 3-án elkezdte a próbafutásokat a város első Alstom Dualisa. A 15 megrendelt jármű a 28 kilométeres, 2010-ben megnyíló Nantes-Clisson, illetve a 2012-ben megnyíló Nantes-Châteaubriant vonalra kerülnek majd. 

New Orleans: December 1-én, New Orleansban bejelentették, hogy újabb 280 millió dollár áll rendelkezésre a különböző városi közlekedési rendszerek fejlesztésére. A lehetséges indulók között Dallast, New Orleanst, és Milwaukee-t is ott találjuk. Persze az így befolyó pénz legfeljebb kis kiegészítés lehet, az egyes projektek által igényelhető összeget ugyanis 15 millió dollárban maximálták. Arrafelé pedig ennél sokkal többet költenek.

 Padova: December 5-én Padovában újabb 3,6 kilométerrel összesen 10,3 kilométerre bővült a villamoshálózat, ezzel Padova lett az első város, ahol Translohr rendszerű, vezetősines, gumikerekű járművekkel ellátott vonal bővült. Az új vonal a korábbi, vasútállomásnál végállomásozó szakaszt észak felé bővítette egészen a város határáig, összesen kilenc új állomással. A vonal egyúttal elérte a város északi oldalán futó autópályát is, lehetőséget teremtve az autósok számára, hogy a továbbiakban a villamost válasszák a belváros irányába. Ezt mintegy 650 P+R férőhellyel segítik elő a vonal két északi megállójánál.

A krefeldi képet Michael Wowrzyk készítette.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr431598273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jazzcool 2009.12.18. 17:06:31

olyan jó lenne, ha egy hasonló német vagy francia villamosos blogbejegyzésbe Budapest, Debrecen és Miskolc is bekerülne...

Fricy · http://epitos.blog.hu 2009.12.18. 20:32:06

Ez a bagdadi metró egy érdekes hír. Nem éppen biztonságos város és nem hiszem, hogy nem lenne más, fontosabb célra feéhasználni ezt az összeget.

taksony11 2009.12.18. 20:48:50

@jazzcool: Majd ha a selejtezett sárganyilakat megveszi a BKV.....