PTinfo

A tizedik is behúzva

2009. szeptember 27. - mestska

Körülbelül 10 év, és a kínaiak ímmár a városi közlekedési listákon is vezetni fognak. A kínaiak fognak az első helyen állni a leghosszabb metróhálózat, és a legtöbb metróüzemmel rendelkező ország listán is. Az elmúlt évek intenzív metróépítési projektjei…

Tovább

Ezek még a Temzét is

 Harry Beck. Azt hiszem, Magyarországon kevésssé ismert ez a név, holott elég fontos szerepet töltött be a tömegközlekedésben. Henry Charles Beck volt az atyja a londoni metrótérkép mai változatának, annak, amely a metróvonalakat földrajzilag pontos nyomvonalvezetés helyett…

Tovább

Sokadik SE

Ahogy várni lehetett, a miskolci tenderhez hasonlóan a debreceni villamostenderen sem tudtak eredményt hirdetni. Valószínűvé vált ezzel, hogy a második, és harmadik legnagyobb városunk villamosbeszerzése csúszik egy évet, a kiírást, döntési időt is figyelembevéve nem adok nagy…

Tovább

Szeretettel meghívjuk

Nem is olyan rég szóba került, hogy Isztambulnak milyen rossz a kötöttpályás közlekedése. Nos, az az igazság, hogy vannak helyek, ahol rosszabb a helyzet ilyen szempontból. (korábban példul szó volt Lagosról) Egy másik, hasonló gondokkal küzdő város Kalkutta, India harmadik…

Tovább