PTinfo

PTinfo

Chile: földrengés és bővítés

2010. február 28. - mestska

Szomorú aktualitása a posztnak, hogy bő egy napja hatalmas, 8,8-as földrengés rázta meg a chilei Concepción város környékét. A földrengés a fővárosban Santiagoban is érződött, ott 8,5-ös erősséget mértek a Richter-skála szerint.  Hogy a híradások nem szólnak sok ezer, sok tízezer áldozatról az elővárosokkal együtt milliós Concepciónban, vagy az 5,5 millió Santiagoban, az azt mutatja számomra, hogy a chilei építészek és az előírások nagyon is tudatában vannak a földrengés veszélyének, s a házak, az építmények ennek alapján lettek méretezve, majd megépítve.

A poszt apropója eredetileg a santiagoi metróhálózat  - amely Dél-Amerika egyik legintenzívebben bővülő rendszere - fejlődése volt, de a földrengés kapcsán érdemes megnézni, hogy a metróhálózat hogy bírta a terhelést. Azon természetesen nem kell csodálkozni, hogy a földrengés után mind az öt vonalat leállították, gondolom protokoll írja elő valamennyi állomás és pályaszakasz átvizsgálását ilyen esetekben. Úgy tűnik egyébként az eredmények pozitívak, a vonalak közül a egyesen és a 4A jelzésű vonalon teljes hosszban, a kettesen az egyestől délre eső szakaszon,  a négyesen hét megálló kivételével végig közlekednek a szerelvények. Az ötös vonalon várhatóan helyi idő szerint ma délután dől el a vonal újraindításának pillanata. Úgy tűnik tehát, a metró építészei is jól vizsgáztak szerencsére.

De visszatérve a bővítésekre: idén már két szakaszt adtak át a santiagoi metrón, az egyes vonal 3,8 kilométer hosszú, Escuela Militar -  Los Dominicos közé eső szakaszát, illetve az ötös vonal Quinta Normal és Pudahuel közötti 5,6 kilométer hosszú etapját. Míg tehát tavaly a hagyományos acélkerekű négyes metró bővült, addig idén a gumikerekű Alstom, és CAF szerelvényekkel üzemeltetett vonalak hosszabbodtak.

A két bővítés közül elsőként az egyes vonalét adták át, a három megállónyi szakasz január 7-én nyílt meg.  Az egyes vonal keleti hosszabbításaként átadott szakasz 249 millió dollárba került, melybe ötven millióval Las Condes szállt be. Az ötös metró nyugati irányú, ötmegállós hosszabbítását mindössze öt nappal később, január 12-én nyitották meg. Mindkét - amúgy végig alagútban haladó - most átadott szakasz elsősorban a belváros felé tartó utazások felgyorsítását szolgálja. Hogy ez hány embert érint, azt jól jellemzi, hogy pl. az ötös metró most átadott szakaszán napi 125 ezer utazás várható.

Ez utóbbi szakaszon a forgalom szinte biztosan tovább nő, még idén átadják ugyanis az ötös vonal újabb hétmegállós szakaszát, amivel várhatóan Santiago is belép azon városok sorába, ahol a metróhálózat összhossza eléri a 100 kilométert. (Budapesten körülbelül harmadekkora a hálózat)

Az első négy kép az egyes vonal hosszabbításán, az utolsó kettő az ötös vonal bővítésén készült. A képek készítői: az első kettőé, és a negyediké mscuai; a harmadiké, és az utolsó kettőé Mario Salinas 

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr641797553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fricy · http://epitos.blog.hu 2010.03.01. 21:15:31

"a metró építészei is jól vizsgáztak szerencsére"
Khm. Szerintem ők max. az állomások belső szerkezetét, belsépítészeti részeit tervezték. Ami valóban nem lett rossz a képek alapján. Színes, vidám, többnyire funkcionalista.

Érdekes, hogy a gumikerekes és a hagyományos metró is egyszerre jelen van a városban.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.03.02. 09:24:29

@Fricy:

:) természetesen itt az "építői" általános kategóriával értettem az építészeit :D
süti beállítások módosítása