PTinfo

Fokváros felkészült a focivébére

2010. július 06. - mestska

Már több poszt is megjelent a dél-afrikai focivébére átadott közlekedései beruházásokról, ilyen volt a Johannesburg-Pretoria gyorsvasút, és a szintén johannesburgi zártpályás buszrendszer, de az Építős blogon például a durbani reptérfejlesztésről esett szó. Az ország összesen több mint 20 milliárd randot, azaz közel 600 milliárd forintot költött közlekedésfejlesztésre. (de például ebben nincs benne a Gautrain még át nem adott része)

A hatalmas összegből jutott más városoknak is, nem csak a legnépesebb címmel rendelkező Johannesburgnak, így érdemes azokban is körülnézni közlekedési szemmel is. Kezdjük Fokvárossal, azzal a várossal, ami talán a legismertebb Magyarországon a dél-afrikai városok közül. A 3,6 milliós város kiterjedt tömegközlekedési hálózattal rendelkezett a vébé előtt is. A Golden Arrow buszhálózat 250 ezer utast szállít naponta, a város és környékének azonban saját gyorsvasúti hálózata is van: a Metrorail 621 ezer utast visz el úticéljához naponta. A város méretarányos térképét a főbb tömegközlekedési útvonalakkal, vasútállomásokkal, és a stadionnal itt lehet megnézni.

A focivébére átadott közlekedési beruházások közül a repülőtér és az úthálózat fejlesztése mellett a központi vasútállomás átépítése és a MYCiTi névre hallgató Bus Rapid Transit rendszer volt a legnagyobb dobás. Ez utóbbit sajnos nem sikerült a világbajnokságra teljes hosszban átadni, május 29-én mindössze az első kettő, a lebonyolítás szempontjából kulcsfontosságú szakasz, a reptéri  a és a belvárosi körjárat (térkép) nyílt meg.  A vébé ideje alatt mindkét járat nonstop közlekedik 15 illetve 10 percenként.

A rendszerre összesen 43 Volvo buszt rendelt Fokváros, nyolc csuklóst a B12M típusból, és 35-t a 12 méter hosszú B7R jelzésűből. A buszok kialakítása a johannesburgi megállókhoz hasonló felépítésű magasperonos várókhoz van igazítva. Egyes közbenső megállók mindenesetre elég keskenynek tünnek a fotók alapján. A megállók kialakítása zárt, az utasokat az érkező-, és induó járművektől peronfal választja el. 

A rendszer a nevéhez méltóan jelentős hosszban (a közel 20 kilométeres reptéri vonal autópályára eső szakaszai nem) szegregált nyomvonalon halad, a forgalmat más jármű nem zavarja. A buszsávok jellemzően középvezetésűek, de közúttól független új nyomvonal is akad.

A hálózat kiépítését a későbbiekben nagy ütemben kívánja folytatni Fokváros, bár még a most átadott szakaszokon is folynak munkálatok. (pl. az egyes megállók tájékoztatási rendszerének, vagy díszítésének kialakítása). Az egyes építési fázisok sorrendjét, átadását itt lehet megtekinteni

A fotók az ötödik kivételével a Flickr Cape Town IRT csoportjának fotóválogatásából származik. Az ötödik fotó  a hivatalos galériából való.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr152119316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.