PTinfo

Bringával Buenos Airesben

2010. december 13. - mestska

Buenos Airest szokták Budapesthez hasonlítgatni, már ami az épületállományt illeti.  Nem hiába, az Evitát is itt forgatták nálunk, remek argentin utcaképek születtek. Az ottani utcaképbe azonban most olyan dolog illeszkedett be, ami egyelőre nálunk csak terv szinten létezik, bár bevezetéséről az utóbbi időben sokat cikkeztek. A kerékpárkölcsönző rendszerről van szó, ami nálunk BuBi, odakinn a rendkívül spanyolos :) Bicing névre hallgat.

Csak kipakolták őket. (fotó: Mejor en Bici)

Az argentin fővárosban nagyon eltökélt a városvezetés a kerékpározás fejlesztését illetően, új kerékpárutakat adnak át, javítják a kerékpározás körülményeit a parkokban, saját honlapot és facebook oldalt üzemeltetnek "mejor en bici", azaz jobb bicajjal jelszó alatt. Nem meglepő tehát, hogy elindították saját kerékpárkölcsönző rendszerüket is, amely - tegyük hozzá - nagyon visszafogott méretű egyelőre. Sőt, tulajdonképpen kisérleti projekt.

Az érdeklődők részére ugyanis mindössze három darab dokkolóállomást hoztak létre, összesen 102 kölcsönözhető kerékpárral. Mivel a három - egyenlő mennyiségű kerékpárral felszerelt - kölcsönzőpont vonalszerűen helyezkedik el egymáshoz képest, (térkép) így egyelőre a rendszer nem lesz nagyon képes a városon belüli kerékpáros közlekedés részarányának növelésére. Sokkal inkább egyfajta szemléletjavító projektként lehet kezelni. 

Az ottani nyár végéig, azaz februárig az állomások számát 12-re, a bringákét 500-ra szeretnék feltornászni, a távlati cél mintegy 5000 kerékpár kihelyezése az új kerékpáros nyomvonalak építése mellett. A jelenlegi kísérlet során elsősorban adatfelvétel történik, statisztikaelemzés az átlagos kölcsönzési időről, a regisztrálók számáról. Mivel egy esetleges bővítés esetén ez jelentősen változhat, így nehezen érthető, hogy óhajtanak a vonalszerű mintavételből távlati adatsorokat megfogalmazni.

Vasárnap meg abban a dobozban lapulnak (fotó:  Mejor en Bici)

A kölcsönzéshez az interneten regisztrálni kell, majd két óráig ingyenesen lehet használni a bringákat. Amennyiben több, mint két óra tekerés kerül vissza a helyére a bicaj, büntetésre számíthat az illető. Érdekes még a kölcsönzési idő is, hétköznap 8 és 20, szombaton 8 és 15 óra között lehet kivenni a bicikliket. Vasárnap nincs kerékpár. Ennek vélhetően az az oka, hogy a mostani rendszer a nyugat-európaiaktól eltérően nem automata dokkoló állomásokat, hanem humán erőforrást használ, a bicajok éjszakára pedig egy szép nagy dobozba kerülnek.

Hogy ez így valódi kerékpárkölcsönző rendszer? Igen, hisz lehet kölcsönözni, csak épp a lényeg veszett el talán...

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr622511810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

misc · http://misc.blog.hu 2010.12.13. 22:14:49

ez így eléggé "kecske is éhes marad - káposzta is elfogy" megoldás.. sok értelme nincs, viszont legalább jó drága.

blue moon 2010.12.13. 22:22:20

Tisztára olyan, mint az EU-ban. Nyer valamilyen támogatást, megvalósít valamit. Értelme nincs, de jó sok pénzt szerez vele.

supertroll2000 2010.12.13. 22:35:25

pedig nincs annál jobb, mint a szmogot lihegni a forgalomban :D

norbi2k 2010.12.13. 22:37:54

itthon tényleg ez lesz a neve? ....

ates 2010.12.13. 22:47:22

Szerintem lenne értelme ... nade nem 3 szerencsétlen bicikliállomással !!! Tudok ajánlani egy jobb példát mint Buenos Aires ....
Nézzétek meg a bicikliállomások térképét Mexikóvárosban. Annak van értelme.

www.ecobici.df.gob.mx/home/home.php

Iustizmord 2010.12.13. 23:42:04

augusztusban voltam londonban, ott épp kiépítik. sajna csak barclay bankos hitelkátyával működött a bérlet, állítólag később pre-paid is lesz. izgató, ott a congestion zone-on belül full serice lesz. az állomások egymástól 5-700 m-re lesznek.

itthon a nagykorúton blül volna értelme, tán kiterjesztve a hungáriáig. talán. talán.

guy2 2010.12.13. 23:47:00

Ha van rendes tömegközlekedés, akkor minek bringa?

M. Péter 2010.12.13. 23:55:51

@guy2: Gyorsabb a bicikli, meg arra is tud vele menni az ember, amerre nem jar a tomegkozlekedes, vagy csak tobb atszallassal lehet eljutni.

sed 2010.12.14. 00:13:06

"három darab dokkolóállomást hoztak létre, összesen 102 kölcsönözhető kerékpárral. Mivel a három - egyenlő mennyiségű kerékpárral felszerelt..."

nem vagyok egy nagy matekos, de itt valami nem stimmel... :)

sed 2010.12.14. 00:18:41

@mestska: na, hát mondom! humánszak all the way... :)
/facepalm

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.12.14. 01:03:23

@Iustizmord: hülyeség.
1. már ki van építve.
2. Lloydsos kártyám van, mégis működik vele

A többi lényeges infó pedig ott van az írásomban.

Egyelőre csak postpayd változat megy még, egy kulcsot kell igényelni, van rá napi/heti/éves használati díj, illetve ha a félórát túlléped, akkor pluszban fizetni kell. Az állomások pedig nem 500-700 m-re vannak, hanem kb 300-400-ra.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.12.14. 01:04:51

Az mondjuk igaz, hogy a Barclays szponzorálja az egészet, de bárki igénybeveheti. (egyelőre akinek van uk lakcíme) .

gunfight · http://topcomment.blog.hu 2010.12.14. 03:58:45

3 dokkoló, 102 kerékpár, 15 komment :P

Jó a csattanó, csak nem érthető. Te mit tekintesz lényegnek, ami "elveszett"?

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.12.14. 05:12:45

hát pont, hogy nem.. az Evitát éppen, hogy azért forgatták a lepusztult, múltban vegetáló Budapesten, mert Buenos Airesben nem lehetett, mert már sehol sincsenek a régi épületek..

Fedeles 2010.12.14. 08:54:22

Voltam nyáron Bordeaux-ban, hét közben tudsz kölcsönözni automatából, csak külföldinek kicsit nehézkes, kéne francia mobil. Végül a főtéren vettünk valami kártyát, az jó külföldinek is. Hét végén meg ehhez még egy euróért szintén a főtéren kint van ezer bicikli (szintén emberes megoldás), először akartak francia ID-t, aztán beérték az útlevelünkkel is.

gramercy 2010.12.14. 11:38:16

drotszamar

ujabb dotalando katyvasz az autosok penzen

sok sotetzold be is veszi, persze a plusz kapacitast tartsuk meg mert telen hideg van

agyalagyultak

mestska · http://cities.blog.hu 2010.12.14. 13:20:59

@gramercy:

Miért gondolod, hogy egy autós sem biciklizik és egy bicajos sem autózik?

Miből gondolod, hogy minden fejlesztés az autósok pénzéből valósul meg?

Miből gondolod, hogy valamennyi kerékpárkölcsönző rendszer mindössze "dotálandó katyvasz"? Ahhoz képest elég szépen terjed a kiépítése.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.12.14. 13:22:36

@gunfight:

szerinem érthető.

Szerintem az ilyen rendszerek lényege, hogy egy adott területen belül szabadon tudsz a városon belül közlekedni kölcsönbiciklivel, hiszen tudod, hog yaz úticélod 2-300 méteres körzetében találsz dokkolóállomást. Itt Buenos Airesben mind térben mind időben nagyon behatároltak a lehetőségek.

sandor68 (törölt) 2010.12.14. 15:54:23

Hát ez a dolog nálunk Helsinkiben megbukott néhény év próbálkozás után. Egyfelôl drága volt az ingyenes rendszer fenntartása (több mint 1 millió euro nyaranként), másfelôl a vandalizmus is megtette a magáét. Az utolsó szög a koporsóban az volt, mikor a román túristák (koldus/zsebes cigányok) darabjaira szedve árulták és a jobb darabokat egészben exportálták hazájukba.
angolul: yle.fi/uutiset/news/2010/04/helsinki_suspending_free_city_bike_programme_1597732.html

gunfight · http://topcomment.blog.hu 2010.12.14. 17:53:04

@mestska:
AHAM.
Na ez kb az utolsó, amire gondoltam volna.

A szövegből inkább arra lehet következtetni hogy a vasárnapi zárvatartás...

Amúgy meg te írtad, hogy kísérleti stádium, tehát előbb-utóbb lesz több.

Nemrég voltam bécsben, ott is van ilyen, nemtom hogy működik...

mestska · http://cities.blog.hu 2010.12.14. 20:31:49

@gunfight:

lesz több, ahogy írtam is, de azok még mindig vonalszerűen fognak elhelyezkedni.

futura 2010.12.14. 22:39:17

@gramercy:
Autóstársak!
Legyen eszünk. Elemi érdekünk,hogy minél többen üljenek kerékpárra, nekünk kéne ezt minden módon elősegíteni. Valószinűleg az utak áteresztőképessége nem fog pozitív irányba változni, így ez az egyetlen lehetőségünk, hogy elérjük célunkat, a gyors, nyugodt autózást.
Személy szerint mindent elkövetek ezért.
Inkább a kerékpárosok mellett suhanok el, mint állok a dugóban.
Na sajnáljuk azt a kis alamizsnát a kerékpáros forgalom fejlesztésétől, inkább hassunk oda, hogy az nagyságrendekkel nagyobb legyen.
Tehát emberek, fel kerékpárra!
Gyors, olcsó és nagyon trendi!

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.12.17. 01:58:36

@sandor68: Tudom, hogy másik topikban Te írtad nekem, hogy azért ne legyenek feltétlen illúzióim más népekkel se-amúgy annyira nincsenek is- de most megint megleptél :)

Sok gazdag országba hazudják azt, hogy megcsinálták és nagyon bejött, miközben nagy ráfizetés(dehát van pénzük..)de, hogy Finnországban is így megbukott, plusz a vandalizmus. Ööö.. off: Ez számomra régóta nagy kérdés, hogy pl Finnországról legendák vannak, hogy mennyire nincs lopás, vandalizmus -kinthagyod a bőröndöt, egy hétig ott marad az utcán (max ha nem, akkor hazaviszik neked, hogy elhagytad..). Az ilyen helyen hogy védekeznek a világ szennyei ellen? (nem csak bizonyos román körök.. Finnországtól délre minden országnak megvannak az ilyenjei). Valami trükk csak van, ha az egész világ nem hozzájuk jár lopni (habár, ahogy most írtad, történt már ilyen..).

On: én ezt a városi kerékpárkölcsönzős dolgot nagyon erőltetettnek tartom. Tipikusan az a dolog, ami, "attólmég, hogy nyugati mánia, még nem biztos, hogy olyan jó". Én speciel szabadidőmben nagyon szeretek biciklizni, de nem a városban és csak bizonyos, nagyon szűk időjárási körülmények közt.
Szokás itthon szidni a közlekedési kultúrát, hogy milyen szörnyű (én addig tartottam annak, míg nem voltam Horvátországban és olaszban :) ) aminek van alapja tény és való.De úgy általában a mindenféle morállal van gond, még külön az autózás nem a legeslegszörnyűbb. Ott még szerintem többekben van benne félsz rendőröktől stb. Gyalogosok, biciklisek, az viszont katasztrófa. A városban én 99%ban tömegközlekedek..és szörnyű, hogy pl a Móriczon, míg 10-15 éve a zebránál piroson mindenki türelmesen, normálisan ácsorgott, addig most, ugyanott, piros lámpánál, meg kell feszítenem magamat, hogy ne sodorjon el a tömeg. És én ezt nem tudom igazán hova tenni. De az biztos, hogy ez az egész összefügg a biciklis, gyalogos, sőt még az autózási vagy épp akár az adózási morállal is. A napi kerekesek meg aztán tényleg 99%ban a legrosszabb réteg és a legkevésbé közlekedésbe valók.

Félreértés ne essék, tök jó dolog pl turistáknak is(vagy bárkinek) mondjuk a Gellért tértől a Margit-szigetre ingyenbringával elmenni. De ez óriási luxus szerintem, kevés ország engedhetne meg magának ilyen kellemes pazarlást.

De tényleg itt ezzel a közlekedési és morális problémával valamit csinálni kéne. Én jelenleg azt mondom, hogy több bicikliút kéne, de nem az autók közt, hanem a gyalogosok "közt"(inkább mellett) - akár parkolósávot átalakítani. És pont azért, mert azt látom, hogy a biciklis(itt a keményvonalasra gondolok) valami nem is tudom honnan szedett arroganciával kezeli a legtöbb esetben a gyalogost és autóst is(udvariasság, előzékenység semmi) a minimális szabályokat sem óhajtják betartani, mindent, mindig felülbírálnak.

Ha sokakat bringára akarunk szoktatni, akkor előbb a szabályokat tisztázni kéne. Én úgy gondolom, hogy gyalogosok közt kéne megtanulniuk bringázni(felelősség, előzékenység) és csak utána behajtani autók közé. Tanulja meg minden ember, hogy függetlenül attól, hogy min vagyunk, hogy közlekedünk, egymás életéért és biztonságáért ugyanúgy felelősek vagyunk. Persze, autóval könnyebb embert ölni, mint gyalog, de azért nem lehetetlen(pl kormány elrántás a gyalogos miatt).

@futura: én, mint mondtam, többnyire nem számítok "autósnak", de nem hinném, hogy könnyebb lenne bárkinek, ha többen kerekeznének. Nem az autósok pattannak át biciklire, ha divatos lesz, hanem mondjuk diákok, hippik és egyéb ilyen lények, akik amúgy villamosoznak. Annyit tapasztalnál, hogy több elmebeteg lenne az utakon, több baleset lenne stb.

más: én a bécsi rendszert ki akartam próbálni, de nem sikerült. Nem is volt sok időnk már rá, de akartunk egyet kerekezni. A bringáscucc honlapján ki volt írva jól minden.
Ahhozképest oda mentünk egy előre kinézett irodájukhoz és mondtuk, hogy szeretnénk ezt a bringás kártyát turisták részére. Azt mondta oké, de letétbe kell tenni x eurót. A honlapon vagy nem volt szó erről, vagy a töredékéről volt szó, nem emlékszem. Mindenesetre egy nem kis összeget kellett volna letenni. Ha a honlapra ezt kiírják előre, a pontos összeget, lehet készülünk ezzel, de így nem akartunk ennyit áldozni rá(kb ez volt az össz pénzünk ) a végén hiába kaptuk volna vissza, akkor már nem lett volna időnk enni, vásárolni stb.

Elmentünk azért a nap vége felé egy másik szintén a honlapon kiírt állomásra, ahol lehet ilyen kártyát venni. Ott jófejebbek voltak. Mondtuk, hogy a másiknál mi volt, ők meg nagyot néztek, hogy szó sincs letéti összegről. Kérték azt az árat, ami a honlapon szerepelt(asszem) és kérték az útlevelet. öö.. Mondjuk, hogy magyarok vagyunk. Ő meg nézett ránk értetlenül, hogy jó de útlevelet kér..
Mondtuk..EUs ország vagyunk mi is, nem kellett hoznunk útlevelet, van személyink :D Látszólag tényleg meglepődött, hogy EU-s ország Magyarország :) És asszem kapott egy telefonthívást közben, aztán ott is rákérdezett, hogy most személyit vegye-e el(mondjuk nem szívesen adom ki külföldön se a személyimet..) Aztán letette a telefont, hogy visszatérjünk a dologra..de addigra lett volna már csak kb 1 óránk a vonatig..úgyhogy feladtuk.

Az első helyen valszeg annyi történt, hogy külföldiként "jófejen" meg lettünk bélyegezve..mit mondjak..lehet, hogy náluk tudnak két nyelven az ilyen helyeken, de attólmég nem kevésbé bunkók, mint a magyar kiszolgálók.

Egyébklént az a vicc, hogy minden állomáson nagyon sok bringát láttunk. És később, tán pont az Indexen olvastam egy cikket, amiben az osztrákok elismerték, hogy nem jött be a rendszer, úgy gondolják, hogy a dombos részek miatt. (Szerintem meg azért, mert külföldieket szívatják, a belföldieknek meg ott van a klassz tömegközlekedésük sok metróval és sok villamossal).

Azóta viszont nem tudom, hogy mi az ábra, beindult-e a dolog vagy sem..

sandor68 (törölt) 2010.12.17. 13:31:41

@sanche: Jo hallani h még ien jó híre van Finnországnak a világban :) legalábbis otthon. Részben igazak a legendák. Gyerekkoromban bizony még a leírtak alapján mentek a dolgok. A kertes házas rokonok ha elmentek hazulról sose zárták be az ajtót csak leengedték a zászlót (minden udvarban van zászlórúd a tájegység v város lobogójával) és keresztberakták a söprût az ajtóban. Ez már messzirôl látszott, ha jött volna valaki v visszafordult v azért beugrott megetetni a macskákat, inni egy pohár vizet. Ha elhagytad a csomagod, pénztárcád azt gyorsan visszakaptad és amíg vártál a vonatra nyugodtan a kocsma elôtt hagyhattad a cuccodat.

Hát ez mára már nincs. Oan kis zárt ország voltunk, de hirtelen megszûnt a Szovjetúnió, kinyíltak a keleti határok (elôször a balti és orosz bûnözôk jelentek persze meg), összeomlottak a piacok (iszonyatos válság a kilencvenes évek elején), sose látott 16%-os munkanélküliséggel és ekkor bedôlt az egész skandináv jóléti rendszer. Végül félig kényszerbôl be kellett lépni az eu-ba, majd a schengeni egyezménybe és ezzel végleg rombadôlt minden. Hiába ígérgették h megtartjuk az eu szintjénél magasabb, jobb szolgáltatásokat és juttatásokat. A válság idején hatalomra kerûlt jobboldal lerombolt mindent az eu szintjére. Hát azóta bal-jobb rotáció van de a régi idôk már sose jönnek vissza. Pedig skandináviában megvalósult kapitalista alapon az igazi szocializmus és össznépi jólét a hetvenes-nyolcvanas években. Azóta az új generációk már "európai"vá váltak, minden jóban és rosszban. Az eu miatt egyre nehezebb féken tartani a migrációt és a bûnözést. Hogy mégse ide jár a fél világ lopni és ingyenélni az egyedül a szigorú bevándorlási törvényeknek és a nagyon hatékony rendôri/határôri szerveknek köszönhetô. Nehezen hihetô el mindez az itteni világot csak kivülrôl ismerôknek, hiszen Suomi hivatalosan a világ harmadik legjobb helye élni és a tíz leggazdagabb ország egyike. Hát igen, minden relatív-én se akarok panaszkodni-tudom h máshol sokkal rosszabb, de ezek a statisztikák nem a dolgozó emberek szemszögébôl készülnek.

Ami az ingyenes városi biciklikölcsönzést illeti, szerintem felesleges luxus. Tulnyomó részt a túristák használják, vagy az ittasan éjjel hazafelé tartó erôspisták. Tudom h jó oldalai is vannak, de túl sokba kerül. Ha szponzor támogatásával megoldható az üzemeltetés pl. Stockholm, akkor miért ne. De adókból... hát ha a többség kész fizetni akkor miért ne. Nálunk a többség megunta a dolgot. Végülis demokráciában élünk..