PTinfo

Rövidhírek - Tram-trainek és politika

2011. március 28. - mestska

Brüsszel: Hagyományos metróval nem lehet két percre csökkenteni a követési időt, állítják Brüsszelben, így a növekvő utasigény után rohanva kénytelenek kiépíteni az automata metrót. Ezzel tudnék vitatkozni ugyan, de tény, hogy Brüsszelben zöld utat kapott az 1-es és 5-ös metróvonalak (a belvárost kelet-nyugati irányban átszelő két vonal) automatizálása. A teljes projekt költségét 629 millió euróra (170 milliárd forintra) becsülik, amelynek az automata rendszernek és a peronfalaknak a kiépítésén túl része egy új remíz építése, valamint 43, még 1976-ban gyártott  szerelvény lecserélése. A projektet 2015-18 között szeretnék megvalósítani.

Hamburgi villamos - nem lesz belőle semmi? (fotó: www.strassenbahn-hamburg.de)

Hamburg: Európa egyik legnagyobb villamosmentes városa Hamburg. Az elmúlt két évizedben egyre erősödött a nyomás, hogy visszaépüljön az 1978-ban megszüntetett hálózat egy része. Úgy tűnt, a terveket siker koronázza, és a következő években megnyílhat az első vonal. Ennek úgy tűnik vége, a februári választásokon az eddig kormányzó CDU hatalmasat bukott, a kormányzó szerepet az SPD vette át. Álláspontjuk szerint a buszhálózat és a meglévő kötöttpályás hálózat fejlesztése magasabb szolgáltatási szintet tud biztosítani, ráadásul költséghatékonyabb. Várhatóan  a hamburgi villamos terveit elkaszálja tehát az új vezetés.

Lyon: Február 18-án megérkezett Lyonba az első Citadis-Dualis járgány abból a 24-ből, melyet még az SNCF rendelt 2007-ben. A rendelés 31 járműről szólt eredetileg, a 24 mellett fennmaradó hét jármű Nantesba került. (A jövőt jelzi, hogy összesen 200 járműre szóló keretmegállapodás van)

Még a németországi teszteken (forrás: urbanews.fr)

Bár tram-trainnek hívják, a klasszikus értelemben nem beszélhetünk erről, a járművek nem érik el a város meglévő villamoshálózatát, lényegében a vonatokat váltják ki. A három vonalból álló leendő hálózat Lyon Saint-Paul pályaudvarról indul nyugati irányba (térkép), Sain-Bel, Lozanne Brignais felé. Az átalakítás kapcsán jelentős változtatások történtek, kiépült a felsővezeték hálózat, átépült az állomások egy része, kétvágányúvá vált a pályák egy szakasza. Bár az első etapot Sain-Belbe már idén szeretnék megnyitni, erre a munkálatok elhúzódása miatt nem biztos, hogy sor kerül.

Madrid: December 20-án debütált a madridi hatos metróvonalon az új 8400-as sorozatú CAF kocsik első hét példánya. A hatkocsis, 109 méter hosszú szerelvényekből összesen harminc fog érkezni, kiváltva a hetvenes évek közepén gyártott, a vonalon eddig közlekedő 5000-s sorozatot. 

Érdekesség, hogy az új kocsik kétáramneműek, képesek kezelni a vonal jelenlegi 600 voltos feszültségét épp úgy, mint a tervezett állapot 1500 voltját. (A madridi metrón három áramnem van). 


A kocsiban az esélyegyenlőség minden feltételét igyekeztek megteremteni: az ajtóknál rámpa épp úgy van, mint Braille-írás a kocsiban. A gyengénlátók kedvéért különösen figyeltek a színek kontrasztjára. A kerékpár és metró átjárhatóságát erősítendő minden szerelvényben két helyet a bringások számára tartanak fenn.

A fennmaradó kocsik még idén megérkeznek a vonalra. 


Nantes: Előbb szó volt Lyonról, hogy megérkezett az első Dualis a városba, így mindenképp fontos megemlíteni azt is, hogy két hónappal korábban, január elején Nantes is megkapta az első tujáját a leendő clissoni tram-train vonalára. A vonal Lyonhoz hasonlóan elsősorban a vonatokat váltja ki, közös szakasz a meglévő villamoshálózattal nem lesz. (térkép)


Videó az új vonalról (forrás: paysdelaloire)

Bár már tavaszra igérik az elindulását, a jármű érkezésének időpontját is figyelembe véve ez meglepő lenne.

Płock: A 126 ezres lengyel, Visztula menti város Hamburghoz hasonlóan szintén villamost tervezett, bár az ötletről én 2009-ben, sőt, lehet, hogy csak 2010-ben hallottam először. Annyira előreszaladtak a tervezésben, hogy 2010 novemberében a tender is megjelent, amely a villamosvonal és remíz építésén túl a járművek beszerzését is tartalmazta.

Combino nem lesz Płockban (forrás: www.rynek-kolejowy.pl)

A 10,2 kilométer hosszú, 19 megállós vonal építésére januárig lehetett jelentkezni, a novemberi választások eredménye azonban elsodorta a tenderkiírást, amelyet januárban vissza is vontak. Az új polgármester szerint a villamos megépítése, a 350 milliós költség számos egyéb fejlesztés törlését tenné szükségessé a városban, így nem tudja a város bevállalni.

Valószínű egyébként, hogy az egész villamos csak egy politikai blöff volt.

Port Louis: A szingapúri üzemeltető SMRT a maléi városvezetéssel történő egyezsége alapján részt vesz a tervezett mauritiusi light vonal előkészítésében. A Curepipetől Port Louisig tartó vonal villamosszerű lenne, 24,9 kilométer hosszal, de mindössze 13 állomással. A 31 kocsival kiszolgált üzem napi utasforgalmára 93 ezer főt irányoznak elő.

Nem ez lenne az első szigetecske az Indiai-óceánban, amely light rail vonalat tervez. Korábban szó volt Réunionról is, ahol EU támogatással, 1,6 milliárdos luxusberuházást terveztek. A rendkívül költséges beruházásból végül nem lett semmi, kíváncsi vagyok, Mauritius meg tudja valósítani álmait. A tippem egy határozott nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr662774435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grgabácsi 2011.03.28. 09:23:31

Lesz villamos Hamburgban, de addigra a kép bal oldalán látható Audi TT veteránkorba lép, ahogy a rendszáma is mutatja :) (ha a rendszám utolsó karaktere H, akkor az a német rendszerben annyit jelent, hogy Historisch)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.03.28. 14:04:25

uhh, az a tesztelés alatt lévő dualis elég viharvert jószág, össze-vissza hullámzó kocsitest, illesztési hibának tűnő részletek, némi kosz, kb így nézne ki a forradalmi észak-koreai ragasztott ablaktáblás villamos 3 év használat után phenjanban :)

be-rci 2011.03.28. 17:32:40

Malé véletlenül keveredhetett ide, mert az Maldív-szigetek fővárosa.

Amúgy gratulálok a bloghoz!!

mestska · http://cities.blog.hu 2011.03.28. 21:23:39

@be-rci:

azta, de rohadt ciki. A hírekben, ahol volt három sor róla, Malé volt írva, és gondolkodás nélkül átvettem. (illetve nem, mert elgondolkodtam, hogy tényleg, Malé Mauritius fővárosa?, de nem gondoltam jobban utána)

Felejtek, pár éve még ez fejből simán ment volna.

ruba 2011.03.29. 11:35:42

"Hagyományos metróval nem lehet két percre csökkenteni a követési időt, állítják Brüsszelben..." Szegény brüsszeliek elég butuskák, ha ezt gondolják, elég csak megnézni nálunk a kisföldalattit, de hogy egy másik példát is mondjak, Moszkvában csúcsidőben 90 másodpercenként követik egymást a szerelvények.

tom-a-hawk 2011.04.06. 09:06:24

Nemreg olvastam egy hosszabb cikket a płocki villamosrol. Bar a dologrol mar regota beszeltek, a kozbeszerzes kiirasa par hettel az oszi onkormanyzati valasztasok elott egyertelmuen csak politikai celokat szolgalt. Nincs meg reszletes megvalosithatosagi tanulmany, csak valami elozetes dolgozatok, a kivitelezonek a projekt kereteben kellett volna elokesziteni az osszes tanulmanyt es reszletes epitesi tervet, felepiteni a vonalat (remizzel egyutt!) es megvasarolni a jarmuveket. Minderre a varos valami nevetseges osszeget szant. Egyertelmu kamu volt az egesz, csak azert volt, hogy irjanak roluk az ujsagok :/ szomoru pedig, mert egyaltalan nem kis varosrol van szo (Szegednel nem sokkal kisebb, 125 000 lakosa van)

tom-a-hawk 2011.04.06. 09:10:01

Ami Hamburgot illeti, fel evig ott laktam, es a 4-es meg 5-os Metrobus vonalak a regi villamos nyomvonalan, szeparalt buszsavban, gyakorlatilag a teljes utvonalon, tokeletesen kiszolgaljak a meglevo forgalmat. A jarmuvek egy resze duplacsuklos VanHool busz, amiket pont akkor vezettek be, mikor ott laktam (2006). Szerintem ott eppen penzkidobas lenne villamost epiteni.

spag · http://railzone.nl 2011.04.22. 16:46:25

Valószínűleg azért számít tram-trainnek a lyoni, mert a jármű nem felel meg a nagyvasúti szabványnak, pl törés stb. Szóval valóban egy köztes üzem.

spag · http://railzone.nl 2011.04.22. 16:48:48

@tom-a-hawk: Azért a dupla csuklós busz léte mindig egy elég erős indikátora annak, hogy ideje lenne villamosban gondolkozni a kapacitásigény miatt (pl. nem véletlenül próbált volna a Volvo pár éve a 7-es vonalon dupla csuklóssal haknizni).

Persze a konkrét szituban sok mindenen múlik, megéri-e a váltás: honnan jönnének a járművek (és a pálya), miből van az energia, és lehet-e akkora hálózatot építeni hogy már a méretgazdaságosság miatt megtérül a vili.

mestska · http://cities.blog.hu 2011.04.22. 16:58:24

@spag:

persze, nem kétséges, hogy ez egy villamos jellegű jármű, ami a nagyvasúti szabályoknak nem felel meg. Épp ezért írtam, hogy a "klasszikus" értelemben nem tram-train.