PTinfo

Már megint egy új lengyel alacsonypadlós

2012. március 21. - mestska

Bár a blog már három éves is elmúlt, ezalatt a rövid idő alatt három különböző lengyel alacsonypadlós kocsit fejlődését is nyomon követhettük. Kezdődött a PESA-val, aki a varsói megatenderrel robbant be, hogy aztán Szegeden is révbe érjen. Jött aztán a Solaris, aki a hazai pályán, Poznanban győzedelmeskedett, hogy ma már a német piacra is szállíthasson. Most pedig itt van a Newag egy vadonatúj, egyelőre 126N sorozatjelű konstrukcióval. Nem hiába, a lengyel piac több ezer lecserélendő villamosa többek üzleti érzékét megmozgatta. A Bombardiert vásárló egy szem Krakkó kivételével pedig úgy tűnik, tényleg a hazai gyártású villamosok lesznek a nyerők Lengyelországban.

Elölről - nem egy szépség

Az új játékos Newagot elsősorban a nagyvasútról ismerhetjük, az 1876 óta létező, Nowy Sącz székhelyű cég számos motorvonatot és mozdonyt gyártott, de a Siemens partnereként közreműködik az új dizájnos varsói metrókocsik építésében is. Most úgy tűnik, az eddig a főleg a PESA, kisebb részben a Solaris által uralt lengyel alacsonypadlós piac új villamost köszönthet, ráadásul a Cegielski korábbi Puma elnevezésű próbálkozásával szemben egyből tendernyertes járművet láthatunk.

Az ajtók száma nem stimmel

Lengyelország legújabb, uniós támogatással most épülő villamoshálózatára, az olsztynira (amivel egy későbbi bejegyzésben foglalkozik részletesen a PTinfo) jelen állás szerint a Newag és a Wrocławban erős, jelentős villamosfelújítással foglalkozó Modertrans konzorciuma nyert,megelőzve a szintén induló Solarist és PESA-t. A 15 darab, egyenként 28-32 méter hosszú kocsiért a Newag 113,6 millió zlotyit kért, míg a Solaris ugyanezért 120-at, a PESA pedig 131 milliót, az eredetileg tervezett összeg pedig közel 40 millióval haladta meg a nyertes ajánlatot. Az új, természetesen 100%-ban alacsonypadlós kocsikat a Newagnak 2014 márciusa és augusztusa között kell leszállítania. 

Tágas terek

A tender végeredménye egyelőre bizonytalan, szerződés még nem született a gyártóval, a Solaris ugyanis fellebbezett az eredmény ellen, jelezve, hogy a Newag-Modertrans kocsi zajkibocsátásaként megadott 70 decibeles érték 50 km/h-nál nem tartható szerintük.

Csukló és folyosó

Az első Solaris kocsira egész sokat kellett várni, a Newagra már kevesebbet. Pár napja bemutatták az itteni fotókon is látható kocsit, jelezve, hogy nem ígéretekkel nyertek tendert. Azaz a megfogalmazás rossz: hiszen ez egyelőre csak azt bizonyítja, hogy képesek 100%-ban alacsonypadlós kocsit előállítani, de magát az Olsztynba szállítandó kocsit még nem láttuk. Ott ugyanis kétirányú, oldalanként hat duplaajtóval rendelkező kocsit igényelt a város, míg a most bemutatott járgány egyirányú, két szóló és öt dupla ajtóval.

Itt a vége

Hogy mikor és hogyan lesz ebből eredményhirdetés és mikor látjuk az olsztyni kocsit magát, azt egyelőre nem tudni. Annyi bizonyos, hogy egy sikeres tender esetén a Newag-Modertrans konzorcium Wrocławban, a Modertrans székhelyén is sikeres lehet. (a Modertrans piacra való betörését már három éve megjósolta a PTinfo, igaz, a Newagot még nem vette figyelembe akkor)

Nektek hogy tetszik? 

Valamennyi, Newag által kiadott fotó a kurierkolejowy.eu oldalról származik

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr784329617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2012.03.21. 09:38:35

Nem tetszés kérdése, hogy tetszik-e :) Milyen a futóműve, forog, nem forog, részben forog?

mestska · http://cities.blog.hu 2012.03.21. 10:11:24

@Hamster: Sajnos (számomra) egyelőre nem ismertek a technikai részletek, épphogy kitolták a napra egy kicsit :)

mestska · http://cities.blog.hu 2012.03.24. 21:29:52

Bár már többször elhangzott itt, de ezen a blogon minden kéretlen reklámot és spamet tartalmazó komment automatikusan törlésre kerül, a beíró pedig végleges tiltást kap.