PTinfo

170 millióba kerül, hogy útban van egy fa

2012. április 08. - mestska

Houstonban 2014-ben szeretnék megnyitni az intenzíven terjeszkedő light rail hálózat legújabb, Southeast Line névre hallgató vonalát. A 9,8 kilométer hosszú vonal a városközpontot kötné össze a délkeleti városrészekkel, beleértve a houstoni egyetem kampuszát is. Az egyetem mellett azonban áll egy 30 éves fa, pont a tervezett vágányok útjában, amelynek kivágása politikai okokból szóba sem kerülhet.

Földmérő és a fa (fotó: www.chron.com)

A fát a Black Heritage Society ültette 1983-ban Martin Luther King emlékére, miután az 1980 óta dédelgetett szobortervük nem tudott megvalósulni. Light rail akkor még egyáltalán nem volt a városban, sőt, épp 1983-ban tartották az ezzel kapcsolatos első referendumot, amelyben a lakosság elutasította a villamos építését. Az első vonalszakaszt 2004-ben adták csak át, így lehetetlen volt a fa ültetésével akkor a harminc évvel későbbi fejlesztéshez igazodni.

A mai vonal egy szakasza (fotó: www.ttmg.org)

A fa azóta megnőtt, a light rail nyomvonalát a kötöttségek miatt nem lehet megváltoztatni. A helyzet feloldása érdekében az üzemeltető és építtető MTA felvállalta, hogy mintegy százezer dolláros költségért áttelepíti a fát a Kingről elnevezett sétány túloldalára, egyúttal emlékhelyet és a régóta áhított szobrot is megvalósítja további 650 ezer dollárért.

Helyszínrajz (forrás: http://www.ttmg.org)

A teljes projekt 822 millió dollárba kerül (19 milliárd forint kilométerenként!!), így a emlékműre és a fa áthelyezésére elköltött 170 millió forintnyi összeg akár kis tételnek is tekinthető.

Volt hasonlóra példa itthon valahol?

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr964371220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mestska · http://cities.blog.hu 2012.04.08. 12:31:59

siófoki 35 írta: "Nálunk Abonyban tervezték az aluljárót a Kossuth által ültetett fa helyére. Persze át kellett tervezni..."

Aki nem ismerné:

www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=abny

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2012.04.08. 12:58:21

A legenda szerint az Úttörővasút nyomvonalát is befolyásolta néhány öreg fa:

"A vonal Csillebércnél elérte az erdőt. Itt történt az az eset, amikor a vonalat kitűző munkások két öreg tölgy miatt változtattak a nyomvonalon, nehogy ki kelljen vágni őket."

mkka.hu/historia/vasut/gyermekvasut

Leonard Zelig 2012.04.08. 13:17:45

Amerikában van még pár cifraság, például van egy fa, amely saját magának a tulajdonosa, noha egyesek szerint ez ellenkezik a római joggal:
en.wikipedia.org/wiki/Tree_That_Owns_Itself

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2012.04.08. 15:26:36

Ez egy kicsit sok egy 30 éves fáért. 150 éves tölgyfát 62 millió forintért is szállítottak, ami azért jóval körülményesebb feladat:
www.tudtad.com/2012/04/150-eves-tolgyfa-koltoztetese.html

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2012.04.08. 15:27:55

@Kozmokrator: Pontosabban 67 millió forintnyi dollárért költöztettek matuzsálem korú fát :)

mestska · http://cities.blog.hu 2012.04.08. 15:31:47

@Kozmokrator: ha olvasod, magának a fának a költöztetése itt is "csak" 100 ezer dollár. A többi részt a kapcsolódó emlékmű építése adja.

hoppá rézimi 2012.04.08. 15:45:12

Szánalmas ez a polkorrektkedő ostobaság, ez már a ló túloldala. Egy sz*ros fára képesek milliókat elkölteni? Mi van akkor, ha kivágják azt a fát? Akkor MLK-et és minden eszméjét becsmérlik? Nem? Nem hát.

Adjanak egy facsemetét a Black Heritage Society-nek, ültessenek új fát az új helyre.

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2012.04.08. 15:56:36

@mestska: Igazad van, elnézést. Az a 22 milka is elég sok :)

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2012.04.08. 15:57:09

@hoppá rézimi: Inkább erre költsenek milliókat, mint a főnök luxusmedencéjére...

Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2012.04.08. 16:20:49

Veszprémban, a Dózsa György úton, a Művelődési Központ melletti tiszafa miatt odébb kellett megépíteni az utat, valamikor a múlt század elején (legalábbis az elhelyezett tábla ezt állítja).

dieter 2012.04.08. 16:39:50

Jól néz ki a 2. kép, de műszaki hiba esetén hová szállnak le az utasok? :)

bazd meg 2012.04.08. 16:47:09

@dieter: Hidd el hogy meg van oldva ha baj lenne, ez nem MO ;^)

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.04.08. 16:50:03

Hat igen, kocsit pontatlan a cikk. De a nezettsegert barmit.

mestska · http://cities.blog.hu 2012.04.08. 16:53:11

@kinaicuccok.blog.hu: miért is pontatlan? Vagy a saját blogod reklámozásáért bármit?

béla a görög (törölt) 2012.04.08. 17:47:41

Szerintem ez nézőpont kérdése. Normál esetben a fa még mindig ott fog járni mikor a villamos már rég elavult más lesz helyette. Mert gyanítom 3-50 év múlva majd lecserélik másra. És ha így nézed minek nagyobb az értéke, mennyire sok az a 100E $, melyik az időtállóbb?
Egy fa amelyik él 150-200 évig vagy egy közlekedési hálózat amelyik él 3-50 évet?

is 2012.04.08. 17:48:51

a 4-es metro Ráckóczi téri építkezésénél is megmentettek néhány fát, emiatt a leadónyílást másképp kellett megoldani, és az a pár fa így másfél milli_árd_ forintba került.

béla a görög (törölt) 2012.04.08. 17:51:15

@béla a görög:
...akarom mondani a fa még ott fog állni...

mestska · http://cities.blog.hu 2012.04.08. 18:05:08

NZA jelezte, hogy a szegedi villamosprojekt esetén több ilyen fa-történet is volt:

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=117361698&t=9015350

mestska · http://cities.blog.hu 2012.04.08. 18:08:01

@béla a görög: nekem ez a szimpatikus, amit te is írsz.

maestro1 2012.04.08. 18:19:34

A Köztársaság téren pár éve áttelepítettek egy nagy fát, mielőtt elkezdték építeni a 4-es metró állomását: www.koroskert.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=51&Itemid=62

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.04.08. 18:54:53

Magyarisztanban korbepalankoznak es suttyomban kivagnak, mint ahogy tettek, teszik a Karolyi Mihaly szoborral.

lepapir (törölt) 2012.04.08. 19:06:02

Ezek még mindig nem értenek semmit.

"170 millióba kerül, hogy..."

Ezek tényleg nem értenek semmit. Nem kerül 170 millióba, mert egyszerűen nem eladó. A dolgot a vevő nem kaphatja meg, és nincs ember, akinek hatalmában áll eladni. Egyszer valaki elmagyarázhatná már nekik, hogy vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet megvenni, hiába van a vevőnek nagyon sok pénze.

Egy 30 éves fa életét például nem lehet megvenni. Legfeljebb el. Nem értik, mi az, hogy fa. Biztos volt otthon fikusz, azt lehetett pakolgatni ide, oda. Egy fát nem lehet, mert attól a perctől már nem fa, hanem körbevgdosott, mesterségesen életben tartott dísznövény, egy fikusz, amit csak úgy odébb lehet tenni, mert útban volt. Egy eszmét, egy múltat, egy kontinensnyi ember nagyon nem dicső múltját, méltatlan tetteink súlyos emlékét sem lehet megvenni, eladni odébbtenni, legfeljebb kicsit megtiporni.

Valamit elvenni, ez meglehetősen bevett és bevált gyakorlat. Nem lehetne egyszerűen csak megtenni, amit annyira meg akarunk tenni, és nem próbálni mindig megmagyarázni, hogy helyes, amit teszünk? Muszáj mindig azt füllenteni magunknak, hogy a számla bőven le van rendezve, sőt még borravalót is adtunk?

kzoltana 2012.04.08. 19:09:52

Debrecenben akkor is nagyon brutális favágás van a villamospálya mentén, ha ezt a tényt kimoderálják. Sajnálom, csalódtam.

mestska · http://cities.blog.hu 2012.04.08. 19:15:00

@kzoltana: nem a fák kivágása miatt lett a hozzászólásod moderálva.

De ez nem egy politikai blog.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.04.08. 19:23:18

@mestska: "üzemeltető és építtető MTA felvállalta, hogy mintegy százezer dolláros költségért áttelepíti a fát a Kingről elnevezett sétány túloldalára, egyúttal emlékhelyet és a régóta áhított szobrot is megvalósítja további 650 ezer dollárért"

Vagyis a fa áttelepítése 100ezer, a többi költség a hozzáadott érték miatt van.

De nem csak én akadtam meg rajta és én is azért néztem be ide, mert nem értettem mi kerül egy fa áthelyezésébe annyiba. Kicsit Blikkes stílusú cím, megírtam a véleményem, ezen ne te legyél felháborodva.

Névnek meg azt választok amit akarok ha nem tiltja a szabályzat.

mestska · http://cities.blog.hu 2012.04.08. 19:26:21

@kinaicuccok.blog.hu: senki sehol nem írta, hogy a fa áthelyezése kerül 170 millióba, az mindössze 22-23 millió.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.04.08. 19:51:47

@mestska: Valóban nem írtad, de ha többen is úgy értelmezik, akkor csak félreérthető.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.04.08. 19:53:05

És ugye én sem azt írtam hogy gyere nézd meg a blogomat. Még is úgy reagáltad le.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.04.08. 19:55:56

Na de kár ezen rugózni bármelyikünknek is.

Rocko- 2012.04.08. 20:00:03

@mestska: azt tudni, hogy egy középperonos jellegű kikerülésben miért nem gondolkodtak?

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.04.08. 20:02:55

@béla a görög: úgy érted, hogy az arrajáró fa önmagánál fog megállni? ez ellenkezik a római joggal.

delma hard 2012.04.08. 20:33:59

Debrecenben ezt a fát úgy kivágnák, hogy csak na.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2012.04.08. 22:56:26

@lepapir: "Ezek tényleg nem értenek semmit. Nem kerül 170 millióba, mert egyszerűen nem eladó. A dolgot a vevő nem kaphatja meg, és nincs ember, akinek hatalmában áll eladni."

Valamilyen munka költségét, az azzal foglalatoskodó munkások bérét és az eszközök és anyagok árát ki kell fizetni. Ezzel nem veszik meg azt, amin dolgoznak. Nem értem a gondolatmenetedet. Vagy szerinted ha a fodrász levágja a hajadat és utána pénzt kér, akkor te valójában a hajadat adtad el neki?

"mintegy százezer dolláros költségért áttelepíti a fát"

Tehát durván 20 millió forintért. Nem szoktam érteni ezeket a költségszámításokat. Ennyi pénzért simán fel lehetne bérelni 1000 embert pár napra, akik kiássák a fát és átteszik egy másik nagy gödörbe. Szerintem elég ehhez 500 ember is, megspóroltam 10 millió forintot, a 8%-a 800 ezer forint, kérem a jutalékomat az e-mail címemre átutalni.

Nyilván ott is nagyban lopnak a legkönnyebben, mint mindenhol. Főleg akkor, ha közben még jótékonynak is akarják mutatni magukat.

@Rocko-: Nekem is nyomban ez jutott eszembe. A sínen kanyarintanak egy kicsit, és a dolog el van intézve. És kitesznek egy réztáblát pár mondattal a hely érdekességéről, japán turisták le fogják fényképezni, még szuvenírbolt is nyílhat mellette kis villamosmakettekkel.

Ha a tábla eltűnik, akkor majd tudhatják, hogy a japán turistákon kívül már más nem angolszász népek is eljutottak odáig.

A többletköltség egyébként csak a szuvenírboltból is megtérülne a vállalatnak, ha kis MLK-fényképes bögrék és kacsintó MLK-kártyanaptárak is kaphatóak lesznek.

Rocko- 2012.04.08. 23:03:27

@Androsz: azért ennél kicsit többre kell gondolni. hiába teszel ki táblát, a fa nem fogja tudni, hogy ne növesszen gyökeret a sín alá, mert az felnyomja a pályát, ne növesszen ágat a felsőveeztékre, mert az problémát okoz, és ne hullajtson rá levelet.
de ezekre lehet készülni, szóval szerintem ez - bár karbantartás-igényesebb, de - olcsóbb lett volna.

facsig 2012.04.08. 23:49:16

Európában is volt ilyen. 1936-ban Berchtresgarden-ben Bajorországban egy nagy hársfát 1 hét alatt áttelepítettek. Költségekről akkor és ott senki sem mert beszélni...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.04.09. 00:49:34

Nálam a kertben van két gyönyörű fenyőfa. Sajnáltam őket anno kivágni, ezért a gázcső az órától az épületig négyszer kanyarodik egy 12 méteres távon.

A magasabbik (nem egyszerre lettek ültetve) maholnap eléri a 25 métert.

Stohl András 2012.04.09. 09:16:33

Hulye amcsik annyi agyuk sincs mint egy marek lepkenek. Miert nem vezetik el a villamost a fa alatt, vagy folotte ? Vagy epithetnenek egy szerkezetet ami megemeli a fat ha jon a villamos, mint hajoknal a hidat. Mekkora benak.

mestska · http://cities.blog.hu 2012.04.09. 09:18:41

@Stohl András: a fa szükségletei meg lényegtelenek, oldja meg, Amerika a korlátlan lehetőségek hazája :)

Rocko- 2012.04.09. 09:35:19

@mestska: várjál, megkeresem. :D

Rocko- 2012.04.09. 09:38:09

@mestska: Bubenbergplatz, Bern.
ctzan.wordpress.com/2012/01/11/berne-stopover-on-christmas-eve-on-the-way-to-davos/

"Amerika a korlátlan lehetőségek hazája :)"
manapság inkább már a korlátlanul hülyék hazája.

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "ezért a gázcső az órától az épületig négyszer kanyarodik egy 12 méteres távon."
és a villamos? :)

lepapir (törölt) 2012.04.09. 09:55:19

@Androsz: Te sem értetted, nem baj, vannak ezzel így még páran.

Nem a fát próbálták megvásárolni, hanem a "megoldást a problémára". A poszt címe: "171 millióba kerül, hogy útban van egy fa".

Ez az "ennyibe kerül" azt sugallja, hogy az ember elkölti rá a pénzt, és a megoldást ezzel megvásárolta. Mint a fodrásznál, kifizetd, és meg van oldva az új frizurád.

Nem, ha kéteszer ennyit költenek rá, és körbe építenek még harminckét MLK szobrot, a fa "problémájának" megoldását akkor sem vásárolták meg. Aki el akarja tüntetni az emlékfát, a dolog annak a problémája, és erre a problémára nincs megoldás.

Meg kellene próbálni tudomásul venni, hogy ott az a fa, ott a helye, és hogy az a fa nem egy tárgy, amit odébb lehet pakolni, hanem egy picit több annál.

Pontosabban lehet kimarkolni a gyökereit, és odébb lehet tenni. Lehet, de akkor tudomásul kell venni, el kell fogadni, hogy megtettünk valamit, amihez nem volt jogunk, még akkor sem, ha fizettünk érte. Valakinek.

Azt hiszem, vannak emberek, akik ezt soha nem fogják megérteni.

BPO654 2012.04.09. 16:15:02

@~dá~: Mivel magam is voltam úttöróvasutas pont ezt akartam beírni. de már leelőztél.

BPO654 2012.04.09. 16:40:37

Ezen a videon biztos rajta van asszem 01:25-nél de ebben nem vagyok biztos. Mindenesetre Csillebérc után és Virágvölgy között Cs.-hez jóval közelebb.
www.youtube.com/watch?v=DQ-mSDtA_FE

Egyéb érdekesség:
www.gyermekvasut.hu/page.php?139

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2012.04.09. 16:54:43

@lepapir: "az a fa nem egy tárgy, amit odébb lehet pakolni, hanem egy picit több annál."

Úgy van. És ezért hajlandó a vasút építésében érdekelt társaság nem egyszerűen úgy bánni vele, mint egy tárggyal. Hiszen akkor kivágnák, felfűrészelnék, és szétosztanák tüzelőnek, keresve belőle néhány dollárt.

Ez a fa más embereknek jelentős eszmei értékeket hordoz, éppen ezeknek az embereknek a kedvéért a társaság hajlandó számos embermunkaórát adni a fa áttelepítésére. Ennyit az emberekről.

Hogy a fa mit szól ehhez? Először is: kit érdekel? Az csak egy fa, több nagyságrenddel az ember életszintje alatt, és a természetet az ember a saját igénye szerint használja. Megnyugtathatlak, hogy ha ma a pisztráng lenne a föld legintelligensebb élőlénye, akkor ő is így tenne.

A fa egyébként nem szól semmit. A fa egy nagyon érdekes és izgalmasan összetett automatizmus, amelynek a működését sokat az ÉLET szóval foglalják össze. Inger be, mechanikus reakció ki, közben pedig megy minden a program szerint.

Hozzád hasonló ultrabuddhista vagy nem is tudom, miféle néven említendő gondolkodókkal még nem találkoztam. Megjegyzem, hogy még tartozol magadnak annak meghatározásával, hogy a számítógéped miért nem él és a fa miért él, mi jelenti közöttük a határt. Vagy te a számítógépedet sem teszed odébb, mert "nincs hozzá jogod"? Ha megsúghatom, számos élőlényt "tesznek odébb" azért, hogy te itt a fura eszméidet hirdethesd.

_Remy_ 2012.04.09. 21:42:55

Debrecenben nincs olyan fa ami útját állná a kettes villamosnak, vagy az építendő kiskörútnak.