PTinfo

Tiranai villamostervek

2013. november 24. - mestska

Albánia nem igazán szerepelt még a blogon, ami nem is csoda, hiszen a tömegközlekedés arrafelé kicsit mást jelent, mint nálunk. Most talán lehetőség nyílhat rá, hogy Albánia és Tirana is felkerüljön a városi kötöttpályás térképekre is, hiszen a fővárosban elkezdték egy két vonalas modern, alacsonypadlós kocsikkal kiszolgált villamos terveztetését, jövőre pedig már a kivitelezésre szeretnének kivitelezést kötni.

tirana_trammap.jpg

A tervezett hálózat térképe (forrás: www.railwaypro.com)

Furcsának tűnhet, hogy miért építenek Tiranában villamost, de ha azt nézzük, hogy Tirana Európa legnagyobb városai közé tartozik (lásd az erről szóló korábbi cikkünket), ahol nemhogy villamos, de más városi kötöttpálya sincs, mindjárt érthetővé válik a dolog, egy 6-700 ezres város simán eltart egy ilyen vonalat. 

A két tervezett közül az első észak-déli irányú és 7,2 kilométeres lenne, az új intermodális központot kötné össze a városközponton keresztül az egyetemi résszel, míg a kelet-nyugati irányú kettes vonal 9,5 kilométer lenne. 

Tiranában amúgy sok más villamosépítésbe fogó várossal szemben nem volt korábban precedens villamosra, de még lóvasútra sem (az talán csak egy másik albán városban, Vloréban volt), így az esetlegesen kiépülő üzem mindenképp új színfolt lenne a városban, főleg ha ilyen intermodális csomópontot építenének a végállomásra tényleg:

tirana_intermodalis.jpg

Az új intermodális csomópont látványterve forrás: www.tirana.gov.al 

Na jó, ilyen intermodális csomópont tervet már mi is láttunk már párat....

Ha kíváncsi vagy a legfrissebb tömegközlekedési hírekre, érdekességekre, ha érdekel, mi van a hazai és külföldi villamosokkal, trolikkal, metrókkal, vonatokkal és sok más eszközzel, milyen irányba halad a technológiai fejlődés vagy épp a járműdizájn, akkor kövesd a PTinfo rendszeresen frissülő Facebook oldalát, ahol folyamatos információt kaphatsz a közlekedéshez kapcsolódó újdonságokról, furcsaságokról, érdekességekről.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr325654268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.11.24. 22:55:40

"a tömegközlekedés arrafelé kicsit mást jelent, mint nálunk. "

Azért Tiranában van egy viszonylag jól szervezett városi-elővárosi buszközlekedés, néha meglepően korszerű járművekkel. (Tömeg, az van.)

Ahogy néhány más nagyobb városban, pl. az említett Vlorában is akadnak -olaszoktól levetett- buszok, tűrhető lefedettséget és színvonalat biztosítva.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2013.11.25. 07:46:42

kétvonalas

kivitelezésre szeretnének kivitelezést kötni

intermodáliscsomópont-tervet

már mi is láttunk már

otomatik portakal 2013.11.25. 16:50:55

Ha jól látom, a 2-es vonal északi része a mai vasútvonalon halad, tehát valószínűleg tramtrainről beszélünk. Ez viszyonlag logikus is: a fejpályaudvarra érkező vasútvonal nyílegyenes folytatása a széles, városközpontba vezető sugárút.

ruba 2013.11.26. 12:28:15

Az intermodiális csomópont tervei engem a cahuli repülőtér terveire emlékeztetnek, azok néztek ki ilyen komolyan. Aki nem tudná, cahul egy 40.000-es moldovai város, de a repülőtér fejlesztését bemutató terveken egy Heathrow-t meghazudtoló repülőteret álmodtak neki:). Amúgy szerintem úgy tervezik, hogy a vasút városi szakaszát felhagyják, ezt veszi át a villamos, és a távolsági vonatokat a város szélén, a villamos-végállomásnál állítanák meg. Nem egy buta ötlet, hiszen az ottani vasút a jelenlegi formájában nem alkalmas városi közlekedés lebonyolítására.

BPO654 2013.11.28. 22:56:45

Tirana. Egy rétegblogon. Ez marha jó.

A köv szalagcímeket olvashattuk az utóbbi 1-2 hétben;

Alstom metró "sima" futása.
Metroncs.
Időzített bomba a hármas metró.
Ismér siklott a kisföldalatti.
"Örök dilemma" Metró vagy villamos menjen-e Újpalotára? (aki szerint villamos az sajna hozzá nem értő, és most finom voltam mint a finom kristálycukor).

Ehhez képest Tirana..... .
Egy rétegblogon.
Ez marha jó.
Éljenek azok az albán villamosfanok akik rendszeresen olvassák ezt a blogot!!!!!!!!!:D:P

maksimir 2013.12.01. 00:02:07

A tiranai állomást most bontották le. Vmi sugárút hosszabbítás + park lesz a helyén.
Ld : www.drehscheibe-foren.de/foren/read.php?30,6659904
Drehscheibén van még 1-2 topic erről majd még megkeresem.

BPO654 2013.12.01. 23:56:09

@maksimir: Albánia a máktermesztésből él.......................:D

BPO654 2013.12.02. 00:12:26

@BPO654: A felsorolásból kimaradt a "nagy fejlődést" jelentő fvezeték találkozások megoldásai:
iho.hu/hir/mindenkinek-van-keresztje-131126
Érdemes a kommenteket elovasni.
Csak annyit lehet hozzátenni, h Svájcban már rég nem a Kummler-Matter rendszerben gondolkodnak hanem a HESS+ABB által kifejlesztett TOSA rendszerben, ahol nincs semmiféle fvezeték, hanem a troli (inkább e-busz), beáll, s a megállóban lévő töltőoszlopról az utascsere alatt feltölt. Kiépítése a HESS elmondása alapján uannyi mint a fvezetékesé.......:D
Mikor lesz nálunk TOSA rendszer amiről még eme blogon sem hallottak? Kb ha majd teljesen kész lesz az M4 meg az M5...,azaz SOHA.:D

M4 hosszabbítása újpalotára; bizony ilyen fvez nélküli 200 fős trolikkal meg lehetne oldani villamos helyett, persze alatta a metró, Miért?
Hát csak azért, mert egyrészt átszállásra kényszerítik az utast a Keletinél, másrészt mert a metró 800 fős, míg egy Combino 350, azaz az átszálló utasok közül 100 fő csak a 3. villamossal tudna továbbmenni. Aki ezekután a villamos mellett kardoskodik mint a VEKE, az ne adja ki magát hozzáértőnek, ráadásul pont a VEKE kardoskodik az M2-Ghév összekötésen, h ne kelljen átszállni az Örsön. Milyen érdekes, az egyik helyen támogatjuk, a másik helyen meg nem ugyanazt a dolgot???:D Kötött pályás rendszerek fenntartása sokkal drágább mint akármilyen buszoké!!! Ezt mutatja ,h csomó buszt meg akarnak szüntetni(M4 átadása és kiszervezések), de a költségek ettől alig csökkennének 2014-ben.Éves ktgvetés 140 Mrd -2013, 125 Mrd -2014 (vajon benne van-e az M4 is ami önnmaga 10 Mrd Ft/év és ez csak ez a nyúlfarknyi 7,5 km-es nyamvadt szakasz?).

mestska · http://cities.blog.hu 2013.12.21. 12:29:26

@BPO654: Ha szeretnél ezekről írni, megteheted bátran, nagy az internet :) Sőt, kellő minőségben itt is lehet vendégposztolni, volt már rá példa.