PTinfo

Brüsszel régiós gyorsvillamosokat építene

2013. december 25. - mestska

Mit szólnál hozzá, ha Budapestről Halásztelekre vagy Pátyra villamossal lehetne kijutni? Mi lenne, ha Halásztelken egyszerűen felszállnál a villamosra, hogy aztán leszállj róla mondjuk a Vigadónál? Az ötlet, hogy a nagyra nőtt elővárosokat is kapcsoljuk be villamosközlekedéssel nem új. Párizsban már a sokadik villamosvonal épül az elővárosokban, míg számos pontján a világnak a meglévő vasúti infrastruktúrát használva kapcsolják össze a településeket. Utóbbiaknál az elv egyszerű: a villamos elindul a nagyvárosban, a város szélén felmegy a vasúttal közös pályára, hogy aztán az elővárosban ismét letérjen arról, feltárva a kisváros központját, amire a vasút nem képes. Utóbbit -a a nemzetközi szakirodalom által tram-trainnek nevezett megoldást - itthon is próbálják megvalósítani, több elképzelés is született Debrecen - Hajdúböszörmény vagy épp Szeged - Hódmezővásárhely összeköttetésére.

Brüsszelben -  illetve nem is Brüsszelben, hanem a várost körbeölelő Flamand Brabant (Vlaams-Brabant) tartományban - úgy döntöttek, hogy ők más megoldást választanak. Az intenzív igények, a folyamatos közúti torlódások alapján amellett döntöttek, hogy azokat a területeket, ahol a nagyvasút nincs kiépítve, a forgalom azonban igényli ezt, kevés helyen megálló, gyors villamosjáratokat építenek ki. Nevezhetnénk őket akár hévnek, de ezek olyan hévek lesznek, amik nem állnának meg a Közvágóhídnál, hanem a város villamoshálózatát felhasználva robognának tovább a városközpont felé.

brusszel_brabantmobilitas.jpgA flamand mobilitási terv részlete, lila és narancs folyamatos vonalak az új villamosok, középen Brüsszel (forrás: www.delijn.be)

Az elkészült mobilitási tervük 13 új regionális villamosvonalat és 350 kilométer új infrastruktúrát tartalmaz, hacsak egy részük megvalósul, az is nagy eredmény lesz már, egyelőre nehezen tudom elképzelni, hogy egy Antwerpentől Brüsszelen át Leuvenig terjedő vidéki villamoshálózat alakul ki ismét belátható időn belül.

Ismét, mert Belgium a XX. században évtizedekig keresztül-kasul át volt szőve ilyen vicinálisokkal, nem csak Brüsszel környéke, hanem az egész ország. A képen jól látható az ötvenes évek eleji hálózat, a lila vonalak jelölik a villamos vicinálisokat, míg a zöldek azokat a vonalat, ahol a felsővezeték nem épült ki. A fekete vonalak a hagyományos nagyvasutak, mg Brüsszelben a kék csíkok a helyi villamoshálózatot mutatják. (érdemes nézni, hogy változott a hálózat, Tervurenbe pld. ma már nem megy vasút, helyén a szerző által több tucatszor végigjárt sétány és kerékpárút van)

brüsszel_vicinalisterkep.jpg

Az egykori vicinális hálózat, van hasonlóság a tervezettel. (forrás: Wikipedia)

Ezek a vicinálisok méteres nyomtávúak voltak, így - mivel a brüsszeli villamosok vágányai normál nyomtávúak, azaz 1435 mm szélesek - a brüsszeli utcákon rendszeresen előfordult, hogy a két vágány egymással párhuzamosan ment vagy fonódott egymással. A villamos vicinálisok aztán arra a sorsra jutottak, amire sok más villamosüzem Európában: elsodorta őket a növekvő autóforgalom, az utolsó vonalakat 1978-ban csukták be. Az ország másik részén, a tengerparton egyébként túlélte az ország teljes hosszán végigfutó vonal az idők szelét és köszöni jól el van.

A videót elnézve érthető, miért tűntek el ezek a vicinálisok

Ezeknek a vicinálisoknak egy része kerülhet visszaállításra - természetesen sokkal modernebb és gyorsabb formában -  ha a Brabantnet elnevezésű hálózatterv megvalósul. December elején ehhez a szükséges lépeseket megtette a flamand kormányzat és a tervezett 13-ból három 2020-ig történő megvalósítására rá is bólintott. A három vonal összhossza 60 kilométer (igaz ebből 15-öt a brüsszeli villamoshálózaton tennének meg a járművek), a költség pedig félmilliárd euró, így európai szinten is nagy beruházásról van szó.

A három vonal közül kettő szorosan Brüsszelhez kapcsolódik. Az első vonal a repülőteret kötné össze a városon keresztül a Gare du Norddal. A repülőteret ugyan ma is kiszolgálja egy közvetlen vasútvonal, de az emellett fenntartott buszra is jelentős az igény, ezt tudná kiváltani részben a villamos. A másik vonal a Nyugat-Brüsszelben lévő Jette városrészből indulna, hogy aztán Brüsszel északi peremén az elővárosokban haladva (hasonlóan a párizsi vonalakhoz) érné el a repülőteret.

brüsszel_regiovillamosterv_1.jpg
A tervezett új vonalak (forrás, illetve térkép nagyban: www.delijn.be)

A harmadik vonal szintén a városközpont széléről, a Gare du Nordról indulna, de a három közül egyedüliként messze elhagyná Brüsszelt, az A12-es út mellett egészen Willebroekig futna ki.

A vonalak egyelőre előkészítési fázisban vannak, hatástanulmányok készültek rájuk, (részletesebb térképek és vizsgálatok a De Lijn oldalán érhetőek ela részletes tervezés ezt követően indulhat el. 

A vonalak egymáshoz képesti időbeni ütemezéséről egyelőre nem tudni sokat, az üzemeltető azonban várhatóan nem a brüsszeli STIB, hanem a flamand terület autóbuszos és villamosos szolgáltatója, a De Lijn lenne.

Ha kíváncsi vagy a legfrissebb tömegközlekedési hírekre, érdekességekre, ha érdekel, mi van a hazai és külföldi villamosokkal, trolikkal, metrókkal, vonatokkal és sok más eszközzel, milyen irányba halad a technológiai fejlődés vagy épp a járműdizájn, akkor kövesd a PTinfo rendszeresen frissülő Facebook oldalát, ahol folyamatos információt kaphatsz a közlekedéshez kapcsolódó újdonságokról, furcsaságokról, érdekességekről.

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr955707911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GOLAZ111 2013.12.25. 13:56:08

Maastrichtba is akarnak villamost építeni, eddig csak erről tudtam. Egyébként Brüsszel környékén szűnt meg az utolsó 3 vicinális a '70 - es évek végén.

mestska · http://cities.blog.hu 2013.12.25. 15:59:47

@GOLAZ111: A maastrichti villamos ugye azért érdekes, mert átjárna Belgiumba.

Liége-ben is épül a villamos.

mestska · http://cities.blog.hu 2013.12.25. 16:03:13

Érdemes egyébként a De Lijn oldalán megnézegetni a fejlesztési programokat, van ott sok érdekes. A tengerparti villamost pl. továbbépítenék Dunquerque-be.

Kaaslover971 2013.12.25. 16:05:37

A videót nézve eszembe jutott:

A 90es években a normál villamos hálózat járművei ugyanígy (ilyen szűk keresztmetszetű utcákon) haladtak, Sőt még 2003-ban is amikor újra ott laktam egy ideig.

Mindig is fura volt, ott hogy fér el a kétirányú forgalom a Baross utca szélességű sőt néha szűkebb utcákon

ruba 2013.12.25. 17:41:41

Erről a tervről eszembe jutott, hogy amikor valamit megszüntetünk, talán jobban el kéne gondolkozni a hosszú távon várható következményekről is. Nyugat-Európában bezártak egy csomó villamost, most meg azon szenvednek, hogy valahogy újjáépítsék őket. Ilyen szempontból kelet-Európa jobban járt, igaz nem szándékosan, csak a szegénysége miatt, de sokkal kisebbek a károk. Legközelebb, amikor felmerül, hogy nincs szükség villamosra/trolira/vasútra, azért gondoljuk át, hogy vajon tényleg igazunk van-e!

hannawald 2013.12.25. 19:18:54

@mestska: Liege-ben? erről honnan van infód?

amúgy hihetetlen, hogy nanáhogy "flaman terv" meg "flamand istentudjami", még véletlenül sem belga :)

GOLAZ111 2013.12.25. 20:51:44

@hannawald: Én sem hittem el, de megnéztem és tényleg. Remélhetőleg Liegeben elindul valami fejlődés és példát mutat Vallóniának.

GOLAZ111 2013.12.25. 20:52:39

@mestska: Ez pedig Brüsszelbe jár át. Az azért nagyobb különbség, mint ami Flandria és Hollandia között van.

mestska · http://cities.blog.hu 2013.12.25. 20:57:18

@hannawald: ez az utolsó infom, kiválasztás alatt van a kivitelező és a járműszállító.

www.pppbulletin.com/news/view/25709

van promovideó is a vonalról:

www.youtube.com/watch?v=ACBRWr3Izuw

mestska · http://cities.blog.hu 2013.12.25. 20:57:48

@hannawald: most nem tehetek róla, hogy ezek külön csinálnak mindent :)

mestska · http://cities.blog.hu 2013.12.25. 20:58:28

@GOLAZ111: ezt a nagyobb különbséget mire írtad válaszul?

GOLAZ111 2013.12.25. 21:05:28

@mestska: Igen, de már járt át Franciaországba, azt nem tudom, hogy egészen Dunquerqueig, de volt francia része is a hálózatnak.
Állítólag a mai déli végállomás (De Panne - Odinkirchen), ami viszonylag új is egy ilyen Franciaországba vezető vonal helyére épült.
Vannak még hasonló érdekességek, az aacheni villamos elment Eupenig, aztán amikor Belgiumhoz került Eupen nem tudom mi lett azzal a vonallal és Monschau környékén volt egy vasútvonal, amit az első háború után a belga vasút üzemeltetett, de végig német területen, csak a pálya volt Belgium része.

GOLAZ111 2013.12.25. 21:09:44

@mestska: A maastrichti villamos ugye azért érdekes, mert átjárna Belgiumba.

Erre. Igyekszem használni a linkeket. Biztos érdekes lenne, csak Hasselt és Maastricht között ha csak egy kicsit is elbámul valaki észre sem veszi, hogy már egy másik országban van. Flandria és Brüsszel között pedig egyértelmű a határ helye.

mestska · http://cities.blog.hu 2013.12.25. 21:14:34

@GOLAZ111: ok, értem mire gondolsz, ez így van.

hannawald 2013.12.25. 21:35:47

@mestska: köszi! hát nagyon jó lenne, mert teljesen egyértelmű, hogy abba a vársoba szükség van kötöttpályás közlekedésre... vagy nem kellett volna feltölteni a folyóágat, ami most a "boulvard" és akkor ott közlekedhetnének hajók :)

tudom, hogy nem tehetsz róla, de hihetetlen... pl az, hogy eszükbe nem jut kétnyelvű táblákat csinálni (kivéve Brüsszelt), ha vallon részen vagy és nem tudod, hogy Anvers az igaziból Antwerp vagyis Antwerpen, akkor így jártál, találj oda térképpel! :) C'est la vie :)

@GOLAZ111: hát hajrá! :)

mestska · http://cities.blog.hu 2013.12.25. 22:59:12

@hannawald: Antwerpen az Antwerpen és nem Ansvers :P

Amúgy én Mechelennel voltam így, háromszor mondtam el a kedves pénztárosnak Brüsszelben, hogy oda kérek jegyet, de csak nézett rám bután, aztán megvilágosodott, hogy áááh, Malines! Ha megkínoznak, akkor sem tudtam volna megmondani Mechelen francia nevét...

Hell-Ász 2013.12.27. 12:00:34

Szerintem Mo.-on is van ilyen villamos, úgy hívják, hogy HÉV.

Shopping 2013.12.27. 12:49:32

Mit szólnál hozzá, ha Budapesten nem lopná el az összes pénzt amit Brüsszelből küldenek 10-15 ember?
Talán lenne villamos is...

A röhej, hogy miután hangfelvétel is van róla hogy 20%ot visszaosztanak az építési vállalkozók, -amit a politikusok zsebre tesznek- semmi sem történt.

Kis számolás. Ferenciek tere felújítási költség: 14 MILLIÁRD ft.
Na annak mennyi a 20%-a?
Ki ott a polgármester?