PTinfo

PTinfo


Tarolt a PESA Częstochowában

2010. november 18. - mestska

Egy hónappal ezelőtt a PESA-t választották ki, hogy leszállítsa a Częstochowának a hét új alacsonypadlós villamosát.  Lengyelország egyik legkisebb - ám új vonalat építő - villamosüzemének felhívására négy, szinte kizárólag lengyel pályázó jelentkezett, a már…

Tovább

Siemens metrókocsik lesznek Varsóban

Bár a három induló közül a spanyol CAF adta a legalacsonyabb árat, mások szerint pedig a Skoda - Vagonmas konzorcium volt a fő esélyes, végül mégis a "nevető harmadik", a Siemens és a Newag csapata nyerte a varsói metrótendert. Ezzel eldőlt, hogy ők szállíthatnak 35…

Tovább

Bangkoktól Brazíliáig

Bangkok: Bangkok 2 milliárd bahtért, mintegy 13,2 milliárd forintért újabb 35 kocsit rendelt a  Skytrainen jelenleg futó 35 darab, háromkocsis Siemens szerelvény bővítésére. A tervek szerint a kocsik a következő 30 hónapban lesznek legyártva. A Silom Line-on tapasztalható…

Tovább

Ötven évet lép előre az időben Szeged

A címben szereplő mondatot nem én találtam ki, egy szegedi szájából hangzott el a Széchenyi téren kiállított leendő szegedi villamos gusztálása közben. Nem hangzik rosszul,  ugye? Szánt szándékkal figyeltem, hogy vajon mi a véleménye a helyieknek, miket mondanak egymásnak a…

Tovább

Spanyolok Varsóban?

Az egyes vonal elkészültével nem állt meg az élet a varsói metróhálózaton, ahogy korábban hírt adtam én is róla, nagy erőkkel vetették bele magukat a második, kelet-nyugati vonal építésébe. (térkép a tervezett hálózatról) A teljes kiépítésben 31  km hosszú vonal…

Tovább

Mi történik Lengyelországban?

Ahogy erminavet már korábban jelezte, a Bombardier újabb 24 villamost szállíthat Krakkóba, de ezen kívül számos dolog történik még a lengyel villamosüzemekben. A korábbi - itt is szóba került -  tenderek kezdenek beérni, így folyamatosan érkeznek az új kocsik az ország…

Tovább

Aosta, Augsburg, Bécs

Aosta:  Olaszország legkisebb tartományának székhelye, a 35 ezer lakosú Aosta egy automata minimetró (people mover) építését fontolgatja, bár valószínű, hogy soha nem épül meg, hisz 50 millió euróba kerülne, és számos ellenzője akad. A mindössze egy kilométer hosszú…

Tovább

Google Transit

Erminavet saját blogján már külön posztot szentelt a Google Maps tömegközlekedési fóliájának, jelezve, hogy a Google ismét új utakon halad. Akkor mindössze arról a szolgáltatásról volt szó, mely lehetővé teszi, hogy a - jellemzően a gyorsvasúti - hálózatot mérerarányosan…

Tovább

Célegyenesben a PESA és a Solaris

Májusban mind a PESA, mind a Solaris nagy lépést tett annak érdekében, hogy legújabb járműveik forgalomba kerüljenek. A két, elsősorban a lengyel villamospiacon egymással versengő cég közül előbb május 12-én a PESA mutatta be legújabb kocsiját Varsóban, míg május 18-án a…

Tovább

Algír, Mekka, Phoenix

Algír: Május 15-én elkezdődtek az év végén, vagy jövő év elején megnyíló villamosvonal tesztjei az Alstom korábban leszállított Citadisaival. A vonal európai szemmel nézve is impozáns lesz (más észak-afrikai épülő villamosokhoz hasonlóan): a 23 kilométer hosszú, 38…

Tovább

Rövidhírek 100321

Heidelberg: A német városnak leszállították az első hat Variobahn szerelvényt, mely immár a MITRAC energiattárolási rendszerrel van felszerelve. A  három, tetőn elhelyezett egység fékezéskor képes az energiát tárolni, járművenként összesen 3kWh-t. A tervek szerint minden…

Tovább

Rövidhírek 100207

amely meglehetősen rövid a cimkekorlátnak köszönhetően Kassel: Február 3-án aláírták a szerződést, melynek keretében a Bombardier újabb 18 Flexity Classicot szállíthat Kasselbe. A 45 millió szerződés további hat járműre szóló opciót is tartalmaz. A 30 méter hosszú, 2400…

Tovább
süti beállítások módosítása