PTinfo

PTinfo


Ezt szerettétek 2011-ben - a top 10

2012. január 04. - mestska

Ilyen poszt nem volt még a blogon, de ha már mindenhol máshol hasonló összefoglalók vannak így új év táján (mindenkinek boldogat!), a szokásos szülinapi statisztika helyett miért ne nézzük meg, ti mit szerettetek, mit olvastatok leginkább ebben az évben a megjelent 75…

Tovább

Ganz-Skoda Miskolcon?

A miskolci városvezetés a csütörtöki közgyűlésén meglepetés döntést hozott. A döntés alapján ugyanis a  Ganz-Skodát jelölték meg, mint aki leszállíthatja a miskolci villamosfejlesztéshez kapcsolódó 31 villamost. Nem véletlenül használom a meglepetés szót, hiszen…

Tovább

Debreceni végelszámolás: a CAF a nyertes

Technikai okokból közel egy hónapig szünetelt a blog, így nem volt lehetséges a debreceni illetve miskolci villamostenderek eredményeinek rögzítése.  Pedig Szeged után -  aki közel két év előnyben van a másik két városhoz képest, és már az első villamosát is megkapta…

Tovább

Rajnai villamosok

Az elmúlt héten két Rajna menti város, Bázel és Karlsruhe is közzétette villamostenderének eredményét, a két város együttesen 85, opciókkal 186 új kocsit vásárolt, ráadásul mindkettő esetében borult a papírforma. Bázel, egészen pontosan a BVB a város történetének…

Tovább

A PESA keletre kacsint

Pár hónappal ezelőtt készült egy poszt arról, vajon melyik nyugati cég lesz az első, aki az ígéretes orosz villamospiacon először kap rendelést alacsonypadlós villamosra. Akkor az évek óta Oroszországban sürgölődő Siemenst, Alstomot és Bombardiert említettem. Ez egyelőre most…

Tovább

Minivillamos Provance-ban

A franciáknál egyszerűen követhetetlen, hány villamosprojekt fut egyszerre, lassan minden kisváros kötöttpályát épít magának. A legújabb, a villamosprojektet régóta dédelgető városka a mindössze 44 ezer lakosú Marseille közeli Aubagne. 44 ezer lakos még Franciaországban is…

Tovább

A PESA és a villamosai

Most, hogy Szegedre is befutott az első PESA villamos, érdemes egy rövid áttekintést adni, vajon mely városok azok, ahol hasonló villamosok futnak már? Az első magyar PESAA PESA nem valami ismert név idehaza, bár a cég meglehetősen nagy múltra tekint vissza, még 1851-ben…

Tovább

Itt van Szeged új villamosa

Csütörtök éjszaka megérkezett Szegedre a város első, teljes hosszban alacsonypadlós villamosa. A város épülő,megújuló villamoshálózatán az új, PESA gyártmányú kocsik - melyből még nyolc fog megérkezni az elkövetkező hónapokban - olyan színvonal emelkedést jelentenek…

Tovább

Tuja túrák Kelet-Közép-Európában

Újabb vendégposzt következik, ezúttal rendszeres kommentelőnk, premium salmon ad tanácsokat, mit érdemes megnézni a környező országokban alacsonypadlós villamos ügyileg. Fogadjátok meg a tanácsát, ismerkedjetek a szomszédokkal, Aradon pl. kocsiszíni nap lesz holnap, még az az…

Tovább

Stadler villamosok Londonnak

A London déli részén fekvő croydoni villamosüzem új, a meglévő Bombardier flottát kiegészíteni képes kocsik után nézett, írtam egy korábbi bejegyzésben. Akkor nem lehetett még tudni, vajon melyik gyártó lesz a befutó, az azonban már eldőlt, hogy az utasszám-növekedés miatt…

Tovább

Ismét a CAF nyert Debrecenben

Debrecenben lebonyolították a hatodik tendert is, amit a másfél évvel ezelőtti negyedikhez hasonlóan ismét a spanyol-baszk CAF nyert, bár a kiírás a korábbiakhoz képest egész más volt. Mindenki emlékszik rá, itt, a PTinfon is megjelent, hogy a korábbi tenderek sorra buktak el a…

Tovább

Az orosz piac

Bár a volt Szovjetunió villamosüzemei sok helyen halódnak, az üzemek hihetetlenül nagy száma (csak Oroszországban közel 70 városban van villamos), az ottani, jellemzően hazai vagy Tátra gyártmányú kocsik lecserélése több nyugati gyártó fantáziáját is megmozgatta. A hazai…

Tovább
süti beállítások módosítása