PTinfo

PTinfo

Meglepő induló Miskolcon

2010. szeptember 21. - mestska

A magyar villamostender sagában kevés dolog tudott volna valódi meglepetést okozni már, azt hiszem, de az aktuális miskolci járműtender esetén mégis ez történt. A negyedik tenderen (emlékezzünk: a harmadik tenderen tarolt a Közbeszerzési Döntőbizottság) a korábbi miskolci és debreceni pályázatokból kiindulva borítékolni lehetett szinte a lehetséges indulókat: Ansaldo, CAF, Skoda, és talán még a Stadler, vagy valaki a nagyok közül. Utóbbinak az előzmények alapján elég kevés esélye volt, pedig a Siemens nem állt messze a többi pályázótól az előző borsodi járműbeszerzési próbálkozáson.

Egy korábbi miskolci Ansaldo és egy szintén régebbi (debreceni) CAF látványterv

Erre most egy olyan név bukkan fel, akire nem igazán gondoltam volna. A tendert összesen hatan vették ki, a már említett Ansaldo-CAF-Skoda trojka mellett a Bombardier, a Siemens, és a ..... Solaris. Hoppá. Az a Solaris, aki eddig összesen egy sikeres pályázatot tud felmutatni, és akinek egyetlen elkészült járműve jelenleg az Innotranson látható. Az, akinek a villamosa a fotók alapján nagy népszerűségre tett szert itt a blogon a kommentelők között. Ajánlatot a hat kivevőből végül csak négyen adtak be, a Siemens és a Bombardier a távolmaradás mellett döntött, a Solaris azonban meglepetésre továbbra is versenyben.

Az új név felboríthatja a korábban megszokott rendszert. A lengyeleknek referencia és piac kell, nem csodálkoznék, ha esetlegesen meglepetést okoznának, és felborítanák a tenderek óta egymással birkózó CAF-AnsaldoBreda kettős  esélyeit. Már ha van esélyük felborítani, egyelőre ugyanis nem látom, hogy a Solaris milyen referenciával képes megfelelni a tenderkiírás műszaki alkalmasság alábbi minimumkövetelményének:akár egy, akár több szerződésből származó, legalább 15 db (amelyből legalább 8 db kétirányú, két vezetőállású és kétoldalú ajtóelrendezésű), egyterű, az utastér állóhelyi alapterületét alapul véve részben (min. 50 %-ban), vagy teljesen (100 %-ban) alacsony padlós, normál nyomtávú vagy legfeljebb a normál nyomtávú kétszeres darabszámáig egyéb nyomtávú, közúti-vasúti villamos szállítására vonatkozó referenciával,

A Solaris a poznani tenderen negyven villamos leszállítására szerződött ugyan, ebből azonban ahogy már fentebb említettem, mindössze egy érkezett meg. Ez a lényegében hátralévő szállítás referenciaként nehezen képzelhető el, így nagyon kíváncsi vagyok, melyik szállítással felelt meg a fenti pontnak a lengyel gyár. Ha megfeleltek (márpedig ha nem így gondolták volna, nem indultak volna), akkor viszont akár kerekedhet is a szemünk az eredményhirdetésnél.

Skoda 15t Rigában, Solaris Tramino  Poznanban (fotó: Karlis Grambergs, transphoto.ru ; K. Lesińska, www.infotram.pl)

Négy induló van tehát, közel egyenlő esélyek, várom a tippeket és az óhajokat. :)

És egy "apróság" a végére: a CAF máris a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, egyelőre ismeretlen okok miatt. Nem valami fényes kezdet....

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr12313244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szimplán csak Geri 2010.09.21. 21:09:30

Az nem lehet, hogy CAF is a Solaris referencia hiánya miatt fordult a KDB-hez?

mestska · http://cities.blog.hu 2010.09.21. 21:13:42

@szimplán csak Geri:

Az, hogy a Solaris nem tudom milyen referenciát nyújtott be, az csak az én tudatlanságomból adódik, majd kiderül, kíváncsi vagyok :)

Hogy a CAF mi miatt fordult a KDB-hez, azt megint csak nem tudni.

Fricy · http://epitos.blog.hu 2010.09.21. 21:22:22

Már nem jó előjel, hogy rögtön az elején a KDB-hez fordult az egyik induló. De jó lenne már pontot tenni a történet végére.

ruba 2010.09.21. 23:20:46

Üdv. A következő nagy meglepetés a miskolci villamostender kapcsán a 2054-ben kiírt fordulóban lesz, amikor az előre borítékolható Quinghao, Shardaweep és JuMZ mellett a világhírű román villamosgyártó, a BTC is beszáll a versenybe. Amúgy akkora már időszerű lesz a megállapodás, mert a Budapestről használtan vett, közel 50 éves Combinokkal sok probléma lesz.

siófoki35 2010.09.21. 23:42:19

Ha mindenhova referencia kell, hogy kezdik el a gyártók?? :)

mestska · http://cities.blog.hu 2010.09.21. 23:43:13

@siófoki35:

a referencia szabályozása eltérő az egyes országokban.

premium salmon 2010.09.22. 07:33:24

@szimplán csak Geri:
Nem lehet, mert nem tudhatta a CAF, hogy ki adja be és mert a kérelmet beadás előtt fogalmazták.

hegylako01 2010.09.22. 07:38:51

Nekem mind1 kinyer. Csak nyerjen valaki. És időben szállítson le egy korszerű európai villamost.

hegylako01 2010.09.22. 07:45:05

@ruba: Itt esély van most, hogy valaki meg is nyeri. Már ha nem zárnak ki túl sok jelöltet. (ugye legalább 2 érvényes pályázat kell közbeszerzéshez)
Debrecenben sajnos 2 indulóból lehet választani. Bárkit kizárnak nincs nyertes.

premium salmon 2010.09.22. 08:21:25

@mestska:
„A jogorvoslati kérelem tartalma azonban még nem ismeretes, mivel a Kérelmező hivatalosan nem tájékoztatta az Ajánlatkérőt - áll a Projekt Igazgatóság közleményében.”

A közbeszerzés itt köz-pénzekből ízig-vérig köz-célt, a köz-össégi köz-lekedést szolgálja, az eljárás tisztességessége, áttekinthetősége abszolút köz-érdek.
Minél több a titkolózás, annál számosabb az aggály, akár gyanú.

Tudtommal a közbeszerzési törvény megköveteli a transzparenciát, követhetőséget, amit a Közbeszerzési Döntőbizottság, a KDB tavaly januártól teljesít is. Vajon az önkormányzatok maguk dönthetik el, mit tesznek köz-zé?

Debrecen itt iskolát teremtett: ahogy megkapja, beszkenneli és felteszi a város honlapjára (portal.debrecen.hu/kozbeszerzesiinfok ) a KDB-hez benyújtott jogorvoslati kérelmeket és a KDB határozatokat. Sőt olvasható itt az „Összegzés az ajánlatok elbírálásáról”, azaz a bírálati jegyzőkönyv is. Nem kell találgatni, tiszta ügy.

Így aztán miért kellett volna a CAF-nak előre értesítenie az ajánlatkérő miskolciakat? Tán még aznap, szeptember 20.-án faxon megkapták a beadványt, de ennek egyelőre nem látni nyomát vagy pláne tartalmát Miskolc vagy a Zöld Nyíl honlapon. Bezzeg Debrecen! Igaz szegényeknek nagy gyakorlatuk van már..

premium salmon 2010.09.22. 08:39:59

@Fricy:
Bocs, Neked (is) szántam a fenti "KDB anyagot"

hegylako01 2010.09.22. 08:55:18

@premium salmon: Miskolcon a projekt tájékoztatása egy nagy nulla. Ez minden szintre igaz. A helyi média még a pályázók nevét se közli (már ha valahol egyáltalán írnak róla. A zöldnyíl honlapról jobb nem is beszélni. Alig frissítik, de mindehhez agyon van moderálva a fórum része. Az én hozzászólásom ott 3 hónap után jelent meg.
A remek tájékoztatás miatt, a városban félinformációk terjengenek, a projektről.
Az átlag lakos nem tudja, miért épül? miért kell meghosszabbítani? mikor fog újra villamos közlekedni?

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2010.09.22. 10:32:52

Érdekes ez a Kisföldalatti-reloaded divat :)

(margóra: az első mondat kicsit furcsára sikerült.
egyrészt helyesen kötőjelezve "magyarvillamostender-szaga", másrészt nem biztos, hogy ezt az utolsó szót én fonetikusan írnám le :P , vagy akkor már szága/zága )

mestska · http://cities.blog.hu 2010.09.22. 11:10:33

@Comandante en Jefe:

ezen én is elgondolkodtam menetközben, azt, hogy saga ugyanis aláhúzta :D

premium salmon 2010.10.05. 07:11:43

@siófoki35:
„Ha mindenhova referencia kell, hogy kezdik el a gyártók?? :)”
Bizony a referenciakövetelmények, beletrafáltál az egyik fő gondba.

Ha 1:1-ben azt kérik minimum referenciának, ami az új műszaki követelmény lesz – ld. Debrecen ver1 100%-os alacsony padló – nem indulhat feltörekvő cég mégoly korszerű járművel, hiszen még nem adott/adhatott el belőle – és az ördögi kör bezárul. Ezért „puhább” részvételi előfeltételeket illik szabni.

Persze, meg kell szűrni valamennyire az indulókat - „kalandorok kíméljenek” - de nem mindegy, milyen alapon és eszközökkel. A tiszta, nyílt versenyt szűkíteni nem csak tisztességtelen és „anti-EU-konform”, de általában kifejezetten hátrányos. Különösen szemét dolog szerintem a kirekesztés a részvételből. Rossz nyelvek szerint amúgy sincs referencia előírás, amit nálunk ne lehetne kijátszani.

Ezért jó lenne, ha az ajánlatkérők nem az indulók fondorlatos – mondjuk földrajzi alapú - távoltartásán mesterkednének, hanem értelmes, gyakorlatias műszaki-gazdasági bírálati szempontok megfogalmazására, így a közérdek védelmére koncentrálnának. Az üres tuja tömegének elosztása a tele tuja utasainak ígért számával sztem ellenpélda, ám ma is élő hagyomány Debrecenben: négyszer volt a 7. most a 6. bírálati szempont. :-(

mestska · http://cities.blog.hu 2010.10.05. 09:38:54

@premium salmon:

"Ezért „puhább” részvételi előfeltételeket illik szabni."

Nem értek egyet ezzel. Egy városnak igenis legyenek elvárásai az általa vásárolt termékkel szemben. Lehet, hogy az új cégek képeske lennének ugyanazt leszállítani, csakhogy ezt még nem bizonyították eddig, erről szól a referencia. Jellemzően az a cég, aki akar, megtalálja a lehetőséget, hogy tudjon indulni előbb-utóbb nemzetköz tendereken is. Lásd a lengyel Solaris vagy épp a PESA esetét, de lehetne említeni, hogy a meghiúsult helsinki tenderre hogy rábuktak a hazai gyártók :)

mcfigyelo 2010.10.06. 06:23:37

@siófoki35:

Mcfigyeltem, hogy ha egy feltörekvő új gyártó labdába akar rúgni a (kötött) pályán és be akar kerülni a referenciákkal bíró szállítók klubjába, nagyon nehéz dolga van. Először is „el kell tudni indulnia” a tenderen, aztán (nagyon) jót kell (nagyon) olcsón ajánlania. Ez ugye normál körülmények közt (nagyon is) előnyös az ajánlatkérőnek.

Azt is mcfigyeltem, hogy a Solaris a semmiből teremtett tuját, és mert nem húzzák vissza meglévő adottságok, akár világszínvonalú technológiával, korszerű elemekből "csemegézve" rakhatta össze a járművét - rögtön 100%-ban alacsony padlóval, klassz belső dizájnnal.

De azt is mcfigyeltem, hogy a bolechowoi busz és troligyárnak nincs tujagyártási tapasztalata, hacsak a Bombardier-nek készített kocsiszekrényeket nem tekinti valaki annak. Sztem attól, ha valaki prímán hegeszt acélvázat, még nem biztos, hogy komplett, teljesen alacsonypadlós, bonyolult elektronikájú, világszínvonalú járműveket is tud készíteni.

További mcfigyelésem, hogy amíg a lengyel cég nagyon bízik terméke minőségében - 5 év garanciát ad minden komponensre és 14 évet a kocsiszekrényre - addig a miskolciak erre nem tartanak igényt, hiszen csak kétéves garanciára kértek ajánlatot. Mcfoghatatlan könnyelműség számomra, ha így van.

Mcfigyeléseimet azzal zárom, hogy nem az az igazán meglepő, hogy a Solaris INDULT Miskolcon, hanem az, hogy régióbeli társai NEM IS INDULHATTAK sem Miskolcon, sem Debrecenben. Pedig 3-6 éve gyártanak 100%-ban alacsonypadlós villamosokat, minőségben, megbízhatóságban (közel, ha nem) egyenrangúak, míg árban biztos jobbak nyugati társaiknál. Mc kéne legalább nézni nemde, mit tudnak. Szerintem mcfelelnének :-)

hegylako01 2010.10.20. 21:34:35

Mai hír:
"–Megkérdezték az eljárás során a projektigazgatóságtól, hogy mit ért 100 százalékos alacsonypadlós járműveken – számolt be az okokról Csontos Ágnes. – A kapott válasz azonban szerintük nem volt egyértelmű, ezért éltek a jogorvoslati kérelemmel.

A Közbeszerzési Döntőbizottság most hétfőn hallgatta meg a feleket, és tíz napon belül kell dönteniük, hogy kinek adnak igazat."

matekacska 2010.10.21. 13:26:59

Hát ha ezen fog múlni, akkor én magam fogom felrobbantani az MVK ZRt főhadiszállását... Mondjuk borzaszóan kiváncsi vagyok, hogy mit nem lehetett ezen egyértelműen megfogalmazni... Gondolom, hogy valami hasonlón szőröznek, mint Debrecenben az Ansaldonál... Hogy teljes szélességben 100 %-osan alacsonypadlót kértek, aztán mégiscsak van egy "hangyafasznyi" lépcső a padozatban egy helyen(az AB pályázatában)... Mondjuk nem értem, hogy a 100 %-ot miért nem veszik egyesek 100 %-nak... Lehet, hogy úgy gondolják, hogy egy olyan résbe, ahová egy kerekesszék, vagy egy babakocsi nem fér be, akkor már oda csak ugrabugrálni képes egyedek férkőznek be... A bottal járó öregeknek, meg szárnyai vannak... Mondjuk némely alacsonypadlós busz hátuljának is már-már amfiteátrum szerű elrendezése van...:S Ez mondjuk egy villingernél elég vicces lenne...
No reménykedjünk...

hegylako01 2010.11.05. 09:05:58

@matekacska: Nevetséges.... Engedélyezhetne az eu egy meghívásos közbeszerzést.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.11.05. 13:35:02

@hegylako01:

vagy úgy kellene kiírni a közbeszerzést, hogy a fogalmak ne keveredjenek.

hegylako01 2010.11.05. 18:21:04

@mestska: Ez természetesen alapfeltétel lenne. Olyan jó lenne, ha olyan írná meg aki ért a villamoshoz, aztán átnézetné egy jogásszal, hogy hol lehet belekötni és kijavítanák.
Ja és mind ezt az első tender előtt.

hegylako01 2010.11.05. 21:34:37

na kezdődik a komédia.... minap.hu/news.php?extend.31343.2
Melyik Ganz villamosról lehet szó?

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.11.06. 01:34:50

@hegylako01: Ez tényleg komédia.

Az én véleményem mondjuk az, hogy -más topikban kitárgyaltuk, oké, tényleg nem vagyunk 40 milliós ország, a városaink, Budapestet leszámítva tényleg falvacskák a lengyel városokhoz képest, DE azért ANNYIRA nem kicsi ez a piac hosszútávra sem talán, most pedig az összes villamosos városunknak egyszerre kell a villamosvásárlás...
Úgyhogy lett volna itt piac, én úgy gondolom, hogy még lett volna helye valamiféle Ganznak és tán még terjeszkedni is tudhatott volna -még a szaktudás is van egy darabig...

De ez már a múlt. Eldőlt, hogy részben szuper magyar üzletemberek, részben a BKV és részben ki tudja még milyen fontos embereknek volt érdeke a buszpártiság és a Ganz illetve a villamosgyártásunk lerombolása-de ez mostmár megtörtént.

De tényleg, csak a játék kedvéért..tegyük fel, hogy van olyan, hogy Ganz ( :) ), tegyük fel, hogy le lehet valakivel ülni tárgyalni("csá, a nemzeti együttműködési szabadságharcomhoz kéne egy ganz..és úgy 300 új villamos..a legjobb áron..Megoldható?") de akkor is, azt miből fizetjük? Budapest most éppen az árulók városa és nem igazán megtűrt dolgok innentől kezdve a nagy fejlesztések-és amúgyis tényleg mindent visz a négyes metró. Ha mégis oké lenne, akkor azt milyen pénzből? EU pénzből kéne nyilván. És az EU ad olyanra pénzt, hogy mi mindenáron kizárólag egyetlen céggel akarjuk lezavarni a dolgot?Hogy éppen az EU-s pályázókat zárjuk ki?

Amúgy ha föl akarunk támasztani valamit, akkor én potenciát látnék a trolikban. A Ganz akármilyen utóda a Credoval álljon össze és gyártassanak trolikat orrvérzésig, a városaink meg vásárolják meg őket. A troli egy jó találmány és Budapesten is nagy szükség lenne rájuk, sok buszvonalat kiváltva. A troligyártás előnye a villamossal szemben, hogy a troli olcsóbb. És ha bejön, akkor esetleg a troligyártó elkezdhet villamosban is gondolkodni.

Amúgy milyen a 30%-ban alacsonypadlós jármű? (miért pont 30?) Egy villamoson van egy nem lépcsős ajtó, a többi ajtó meg rendesen lépcsős?

hegylako01 2010.11.06. 09:45:58

@sanche: Igen igen pont ezzel van a baj, hogy eus pénzből nem lehet egy gyártót preferálni.

Gondolom a 30%-ban alacsonypadlós azt jelenti, hogy a középrész alacsonypadlós. De melyik típusról lenne szó a kcsv6-ről, az se egy mai gyerek már (1997-ig volt gyártásban).

Ganz troli elvileg létezik.... A jelenlegi jogutód a Ganz Škoda Közlekedési Zrt. ők gyártják a Ganz Solaris Trollino-t.

Miskolc több vonalára el tudnék képzelni trolit. A város tele van emelkedőkkel, ahol ki lehetne használni az energia visszatáplálást. (29, 31, 32, 35, vonal)

matekacska 2010.11.06. 14:33:39

Hhh... Hát én már nem is merek felháborodni... Szép és jó elképzelés, hogy a hazai piacot hazai gyártókkal szolgáljuk ki...
A debreceni és miskolci villamosprojektnél megvannak a konkrét pénzek a 100%-ban alacsonypadlós villamosokra, és szerintem hatalmas, és felesleges visszalépés lenne a fejlődésben, ha azt mondjuk, hogy elégedjünk meg minimális igényekkel(arról nem is beszélve, hogy az előbbi elvárásra rábólintva kaptuk meg a jogot az EU-s pénz felhasználására, szóval szerintem nem is nagyon lehet megbolygatni ezt az egészet). Inkább kivárnék még fél évet egy végre valahára normálisan átgondolt tenderrel, amit először precízen állítanának össze műszaki szakemberek, és utána valóban hozzáértő jogászok még precízebben szövegeznének meg egyértelműsítve minden követelményt, hogy aztán mindenféle apró-cseprő dologba ne lehessen belekötni minden áldott alkalommal. Azt hiszem kellő mennyiségű tapasztalat gyűlt már össze ehhez...
Elhiszem, hogy megvan a technikai tudás ahhoz, hogy itthon is tudjunk villamost gyártani, és bár ez a közlekedési eszköz nem olyan komplex szerkezet, mint egy repülőgépanyahajó, -ha nem is nulláról kezdve, de azért- eltelne szerintem jó pár év, mire összehoznának egy, a modern követelményeknek megfelelő modellt. És aztán jöhet a sorozatgyártás...
És hát végezetül... Óriási tűrőképessége van a lakosságnak, de ha tényleg bejelentenék, hogy ilyen "kicsit savanyú, kicsit sárga, de legalább a miénk" módon akarnák megvalósítani a dolgokat, azok után, hogy évek óta azzal a tudattal élnek, hogy végre valóban normális közlekedési eszközük lesz, és ehhez minden lehetőség adott(!), akkor úgy gondolom, hogy kisebb forradalom lenne várható...

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.11.06. 16:07:57

@hegylako01: Lehet, hogy a kcsv8-ra gondoltak, amiről én egy fantáziarajzot tudok csak:
imgfrm.index.hu/imgfrm/5/8/0/8/THM_0005305808.jpg
:) Kár, hogy nem lett belőle semmi, de ez se tegnap dőlt el...

Én még élőben csak buszban láttam ilyen félig alacsonypadlós dolgot... Azok mondjuk azért nem jönnek be nekem, mert a buszaink(a régi ikarusokat leszámítva) nem nagytömnegre lettek kitalálva, mert ahol vagy alacsonypadló van, vagy duplaülések, ott az átjárhatóság meg van gyilkolva..közepes tömegben már irreális az egész nyomorgás. Ettől függetlenül villamosban megnéznék egy ilyen 30%os korcsot, főleg, ha nem duplaülések vannak benne.

A troli meg tényleg nagyon klassz találmány. A belvárosba a környezetkímélés miatt lenne rá nagy szükség...Budára meg..Hát nem is értem és régebben több cikket is láttam, amiben szintén nem értik, hogy a budai dimbes-dombos-hegyes vidékre miért nem trolikat vásároltak. A múltkor pont mentem Normafához és vissza... Visszafele az út 100%án csak a féket nyomta jóformán a buszvezető :) Trolinál ez mág áramot is termelne...

A Ganz Skoda pedig nem tudom milyen állapotban van. Én hallottam róla, hogy nagyon szárnyal, Róma, balti országok, magyar városok, ilyen-olyan díjjak, aztán 1-2 éve meg azt, hogy hirtelen tönkrement. Nem tudom igaz-e.

hegylako01 2010.11.06. 16:35:58

@sanche: a Ganz-Transelektro ment tökre, tőle vette át a gyártást a Ganz Škoda Közlekedési Zrt.
Annyira megy, hogy most indult egy vonatnyi torli Bulgáriába. (www.iho.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3638:novemberi-tavasz&catid=1:nagyvasut&Itemid=3
legalján)

Tatra KT8D5 iylen fut miskolcon is persze átalakításnélkül
www.plzensketramvaje.cz/plzen/293-18p.jpg

1:45 től van a középrész (jó nagyon kell lépni a normál részhez)
http://www.youtube.com/watch?v=QLzVxH2uksk&feature=player_embedded#!

agynelkul 2010.11.07. 11:26:38

sziasztok!
@sanche: abban igazad van, hogy az üzemeltetők a buszokat részesítik előnyben, de nem látom, hogy a magyarországi gyártást bárki is támogatta volna. Mennyi buszt gyártottak az elmúlt 10 évben Magyarországon? Mennyit gyártott az IKARUS mondjuk 1985-ben?
Sajnos a rendszerváltás után privatizált vállalatokat az ingatlanokért vették meg és az új tulajdonosok nem voltak érdekeltek a gyártásban. Ha folytatták is a termelést, új fejlesztéseket nem finanszíroztak.

hegylako01 2010.11.07. 11:43:26

@agynelkul: Azért buszból adtak el jó párat. Külföldre és belföldre is. Belföldön inkább a volán vásárolt. A Borsod Volánnál egész sok ARC busz közlekedik, de Credo-ból is fut pár.

Localo-t legutóbb Debrecen vett 100 db. (de exportáltak Svájcba és Oroszországba)

Magyar Járműtechnika kft.-től vett buszt Isztambul 52db emeletes buszt.

Javaslom ezt a buszos cikket:
omnibusz.blog.hu/2010/02/07/arnyekban_3

agynelkul 2010.11.07. 12:07:39

@hegylako01: a Ganz-Skoda szárnyalásáról annyit, hogy (tudomásom szerint) egyetlen egy önálló projektje sem volt. Kicsemegézte a felszámolás alatt lévő Ganz Transelektro-ból a számára értékes részeket (legyártott trolik, metro projekt). Ma talán néhány kereskedő van a cégnél még...

agynelkul 2010.11.07. 12:08:53

@hegylako01: nem azt mondtam, hogy nem volt busz eladás, csak a számok egy kicsit különbözőek:(

hegylako01 2010.11.07. 12:26:59

@agynelkul: Így van a Skoda csak jó helyen volt jó időben. Azt adja el amit a Ganz kifejlesztett.

Azt ne felejtsd el 85-ben még KGST.Csak ikarust lehetett venni. Akkor is megkellet venni, ha nem volt rá fedezett, illetve az ikrausnak akkor is oda kellet adni, ha nem fizették ki neki (pl. Oroszoknak). Igy halmozódtak fel a nagy körtartozások.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.11.08. 12:50:11

@hegylako01: Kösz a linkeket, végignéztem őket.
A félig alacsonypadlósított villamos érdekes... A lépcső elég nagynak tánik, de gondolom csak megszokás kérdése.
Azt továbbra sem értem, hogy miért divat a villamosokon nyugaton a duplaüléses elrendezés..Szerintem nagyobb forgalomra totál rossz megoldás.
Taksony11 linkjében(amúgy tök jó, kösz) találomra rákerestem a különböző típusokra (4et néztem meg) és mind duplaüléses volt egyik oldalon.

@agynelkul: Én nem is a gyártást, hanem az üzemeltetést mondtam, amiben mint látjuk buszpártiság van.
Mondjuk gyártás részről, ahogy fentebb már megbeszéltétek, abban is volt támogatás. Az, hogy most a buszgyártásunk is kis lángon ég (a 20 évvel ezelőtti időhöz képest) egy dolog. A villamosgyártásnak viszont annyi.

Apropó Hegylako01: A Skoda működésében azért nem voltam biztos, mert a honlapjukon 2008-as asszem a legújabb hír.
Különböző cikkeket láttam, hogy zárnak be a magyar üzemek, 2010 januári hírben az volt, hogy Baján küldik el a dolgozókat éppen, de pestről már el is küldték.

Egy indexes fórumon (forum.index.hu/Article/showArticle?t=9165004 ) pedig valaki hosszasan ír a dologról (2009-ben).

Ezért nem tudtam, hogy akkor most él-e, hal-e ez a Skoda-Ganz. Lehet, hogy csupán az a helyzet, hogy Gyártják még a trolikat, de azoknak már minden részét külföldön?

hegylako01 2010.11.08. 21:37:14

@sanche: Miskolcon is csak ilyen elemzéseképpen villamos van.

Úgy tudom volt leépítés bőven a magyar gyárakban, azt nem tudom, hogy van e még termelés.
Sajnos a Skodának volt esze amikor tönkrement a Ganz. Nem értem, hogy a magyar állam, miért nem avatkozik be ilyenkor. A ganz troli részlegét megérte volna életben tartani, hiszen hozza a pénzt ma is csak nem nekünk, hanem a skodának.

agynelkul 2010.11.08. 22:08:43

A Ganz troli részlege sajnos nem hozza a pénzt senkinek. A Skoda által gyártott troliknak nincs semmi közük a Ganzhoz (ahogyan a Skodának sincs köze× pl. az olasz Solaris trolikhoz)
A Skoda eladta a már legyártott Ganz-Solaris trolikat (a Solaris felirat helyére a sajátját ragasztva) és belépett a metro projektbe. A metro hajtásrendszerét gyártották Baján és szerelték a kocsikba a ganzosok. (Valószínűleg túl sok pénzt ez sem hozott a konyhára)

×nem ő gyártotta/fejlesztette, csak mint a Ganz <s>jogutódja</s> név viselője feltünteti a referenciák közt.

agynelkul 2010.11.08. 22:11:11

OFF: nem lehet formázni, vagy csak béna vagyok?
(vagy mindkettő igaz?)
:)

hegylako01 2010.11.09. 06:48:44

@agynelkul: Akkor én kérek elnézést:)

agynelkul 2010.11.09. 17:26:49

@hegylako01: ugyan miért? beszélgetünk, tévedhetünk:)
a nyilvános forrásokból az látszik, amit te is írtál,
én is azt írtam amit tudok, de lehet, hogy ez sem teljesen igaz

agynelkul 2010.11.11. 01:24:59

@hegylako01: Kezdek elbizonytalanodni:)

bár sok pontatlanság van a cikkben a tulajdonviszonyokkal/nevekkel kapcsolatosan.

MHD 2010.11.11. 09:40:13

Egy Ganz-Škoda próbálkozás Plzenben:
www.plzensketramvaje.cz/?page=t3rslf.htm
Ebbe a villamosban a felújítás után Ganz-Škoda hajtást építettek be, majd több hónapos futáspróba után (műszaki hibák miatt) a hajtás kiszerelték, és a korábbi felújításoknak megfelelően Cegelec hajtás építettek be. Ezzel az anyacég városában tett kezdeményezés "befejeződött".
Ebben a plzeni akcióban a prágai Pragoimex (http://www.pragoimex.cz/o.php?o=produkty---tramvaje---tramvaje_vario_plus)villamosgyártó és felújító céggel működött együtt a Ganz-Škoda, most fel lehetne újítani ezt az együttműködést a miskolcon elhangzott "magyar" villamos megépítéséhez (pl. Pragoimex szekrény + Ganz-Škoda hajtás)....

MHD 2010.11.11. 09:52:24

Itt található részletesebb információ a SKODA Transportation trolibuszairól (amelyeknek már nem sok közük van a Ganz-Skodához):
www.skoda.cz/cs/reseni/produkty/trolejbusy/
itt meg az új alacsonypadlós Skoda villamosról ( a termékkismertető cseh-angol: "Produktovy katalog"): www.skoda.cz/cs/reseni/produkty/tramvaje/stoprocentne-nizkopodlazni-tramvaje/

hegylako01 2010.11.11. 16:01:02

@MHD: Amit Dr. Kriza Ákos miskolci polgármester úr nyilatkozott az csak hangulatkeltésre szolgál.
Az EU-s elvárásokat a projektben egyik magyar politikus se bírálhatja felül. Vagy, ha ezt megteszi akkor nem kapunk EU-s pénzt.
Realitása akkor lesz, ha a magyar közlekedési vállalatoknak lesz annyi saját pénzük, hogy egyedül lefolytassanak egy járműbeszerzést.
Erre a BKV a legesélyesebb, de ő is csak olyan 10 év múlva amikor végbe megy az átalakítása. A ganznak vagy bármely magyar villamos gyártónak akkor kell készen állnia.

AZ Eu jelenleg Miskolcnak és Debrecennek csak új villamosra ad pénzt.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.11.11. 16:40:17

tök klassz, hogy itt elmélkedtek a kérdésről :)

Lesz poszt erről a magyar villamos témáról is, meg a miskolci KDB döntésről is, csak nem nagyon volt időm.

agynelkul 2010.11.11. 23:22:06

@mestska: ezért is hoztad létre a blogot nem?
:)

A magyar villamosgyártásnak én is szurkolok, de eleg kis esélyt látok arra, hogy valaki a pénzét ebbe fektesse.
Anélkül meg nem megy:(

mestska · http://cities.blog.hu 2010.11.17. 20:28:42

tényleg, azt tudjuk már, hogy a Solaris milyen referenciát hozott? Tök kíváncsi vagyok rá.

hegylako01 2010.11.20. 16:49:38

www.boon.hu/lakohelyem/miskolc/cikk/zold-nyil-ne-majlathra/cn/news-20101120-03121028

szíven szúrom magam.... Értem én, hogy új városvezetés van meg mind1, de kezd átmenni az egész projekt kabaréba.

hegylako01 2010.11.21. 09:42:11

www.boon.hu/lakohelyem/miskolc/cikk/merre-megy-majd-a-villamos/cn/news-20101120-11280707

csodálatos....
A villamos a végén nem is egy lakóövezetbe fog menni, hanem a semmi közepén, aztán meg a perem kerületben.
süti beállítások módosítása