PTinfo

PTinfo


Itt van Helsinki új villamosa

2013. június 15. - mestska

2010 végén felkapták a fejüket az új villamosok gyártása iránt érdeklődők. A Helsinkiben kiírt villamostendert ugyanis a helyi finn Transtech cég nyerte, olyan villamosgyártásban nemzetközi szinten jelzett cégeket maga mögé utasítva, mint a Bombardier, a CAF, a Skoda, vagy a…

Tovább

Vario LF Kassán és Taskentben is

Bagdad: Ahogy azt már korábban meg lehetett jósolni, a bagdadi metróhálózat még egy ideig nem épül meg, hiába hirdették ki nyertesnek az Alstomot még az év elején. A projekt csúszását (mivel nem tudták megmondani a csúszás mértékét, így kijelenthető talán, hogy a…

Tovább

Rajnai villamosok

Az elmúlt héten két Rajna menti város, Bázel és Karlsruhe is közzétette villamostenderének eredményét, a két város együttesen 85, opciókkal 186 új kocsit vásárolt, ráadásul mindkettő esetében borult a papírforma. Bázel, egészen pontosan a BVB a város történetének…

Tovább

Népszerű a Vamos Bielefeldben

Bielefeld 2009 janurjában a Heiterblickkel kötött szerződést 16 darab új Stadtbahn kocsi leszálltására. Nagy eredmény volt ez a kis német gyártónak, még akkor is, ha a kocsi elektronikus felszerelését a konzorciumi partner Vossloh-Kiepe készíti el. 2010-ben Hannoverben ismét nyert…

Tovább

Új versenyző a villamospiacon

No kérem. Új versenyző, a Vossloh mutatkozott be a teljes hosszban alacsonypadlós villamosok piacán, megbolygatva talán a saját véleményem szerint az elmúlt években amúgy is átalakuló gyártói versenyt. A bolygatás első jele, hogy bár az első kocsit most mutatták be a…

Tovább

Villamosbarát Stockholm

Az idei évben az Európai Unió "Zöld fővárosa" Stockholm volt. (jövőre Hamburg lesz) A svédek komolyan veszik a dolgot, és a világszerte terjedő villamosreneszánsz-bizniszbe is intenzívebben szállnak be a korábbiaknál. Stockholm idei termése villamosügyileg egy új vonal…

Tovább

A finnek megcsinálják?

Pár poszttal korábban arról írtam, hogy szerintem miért nem egyszerű a sokak által óhajtott magyar villamosgyártást ismét új életre kelteni. Az ott leírtakat most is tartom, a mostani finnországi történésekkel azonban mindenképp párhuzamot érdemes vonni. A finneknél egyetlen…

Tovább

Az első Skoda Rigában

Belgrád: Új villamosok után új trolik is érkeznek a szerb fővárosba, miután a belarusz Belkommunmas 83 trolibuszt szállításáról szóló tendert nyert meg Belgrádban. A versenytársak az ukrán LAZ, és a szerb-kínai Globus Auto voltak. A várhatóan alacsony ajánlati árak miatt…

Tovább

Villamosdivat

 Az elmúlt időszakban több új villamos is megjelent különböző városokban, így érdemes összehasonlítani őket, mi is a divat manapság. Természetesen a most felvillantott kocsik többsége Alstom, egyszerűen a Citadisok gyártójába, vagy épp a megrendeléseinek többségét…

Tovább

Rövidhírek 100321

Heidelberg: A német városnak leszállították az első hat Variobahn szerelvényt, mely immár a MITRAC energiattárolási rendszerrel van felszerelve. A  három, tetőn elhelyezett egység fékezéskor képes az energiát tárolni, járművenként összesen 3kWh-t. A tervek szerint minden…

Tovább

Rövidhírek 100223

Granada: Andalúzia negyedik legnagyobb városa is eljutott a jáműtenderig. A 48 millió eurós pályázaton három cég, a Siemens, a Vossloh, és természetesen a CAF indult. A győztesnek a 17 kocsit a 15,9 kilométer hosszú, már épülő, Granadát az elővárosaival is összekötő…

Tovább

Előny a hazai pálya tényleg?

Van abban valami báj, ahogy az egységes európai piacon az egyes tagállamok sorra érik el ilyen-olyan úton-módon, hogy saját gyártású termékeik landoljanak saját piacukon más tagállamok árui helyett. Nincs ez másképp a villamosbeszerzéseknél sem, a franciáknál szinte kizárólag…

Tovább
süti beállítások módosítása