PTinfo

PTinfo


A finnek megcsinálják?

2010. december 05. - mestska

Pár poszttal korábban arról írtam, hogy szerintem miért nem egyszerű a sokak által óhajtott magyar villamosgyártást ismét új életre kelteni. Az ott leírtakat most is tartom, a mostani finnországi történésekkel azonban mindenképp párhuzamot érdemes vonni. A finneknél egyetlen…

Tovább

Magyar Nemzeti Villamos

Miskolcon áll a bál a villamosbeszerzés körül. A Közbeszerzési Döntőbizottság a negyedik villamostender esetén is úgy döntött, hogy Miskolc nem megfelelően írta ki a közbeszerzési eljárást, a dokumentációban egymásnak ellentmondó meghatározások vannak. A tender ugyan befejezhető a döntés alapján,…

Tovább

Tarolt a PESA Częstochowában

Egy hónappal ezelőtt a PESA-t választották ki, hogy leszállítsa a Częstochowának a hét új alacsonypadlós villamosát.  Lengyelország egyik legkisebb - ám új vonalat építő - villamosüzemének felhívására négy, szinte kizárólag lengyel pályázó jelentkezett, a már…

Tovább

Hol a vége?

Ahogy korábban írtam, a CAF Miskolcon tulajdonképpen már az aktuális villamostender lefolytatása előtt a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult. Érvelése szerint a közbeszerzést kiíró Miskolc az egyik kérdésre adott válasz alapvető kihatással van a műszaki tartalomra. Mivel…

Tovább

Bangkoktól Brazíliáig

Bangkok: Bangkok 2 milliárd bahtért, mintegy 13,2 milliárd forintért újabb 35 kocsit rendelt a  Skytrainen jelenleg futó 35 darab, háromkocsis Siemens szerelvény bővítésére. A tervek szerint a kocsik a következő 30 hónapban lesznek legyártva. A Silom Line-on tapasztalható…

Tovább

Az AnsaldoBreda a nyertes Debrecenben!

Az AnsaldoBreda a nyertes ajánlattevő az aktuális, sorrendben ötös számú debreceni villamostenderen, derült ki a tegnapi eredményhirdetéskor.  A mindössze két indulót felvonultató pályázaton az Ansaldo ellenfele a spanyol CAF volt, ahogy az már tenderek óta megszokottnak…

Tovább

Újabb Alstom, újabb CAF

Pár poszttal ezelőtt volt szó Besanconról, a kelet-franciaországi városról, aki leendő, 2015-ben megnyíló villamosüzemére 19 darab villamost vásárolt a spanyol-baszk CAF-tól. Ez akkor meglepő hír volt, hiszen ez a nagyrészt Alstom dominanciájú francia piacon az első sikeres…

Tovább

Mindenből egy kicsit

A világ legnagyobb villamosüzeme - a melbournei - úgy tűnik méreténél fogva megengedheti magának, hogy többfajta alacsonypadlós villamost közlekedtessen. Szeptember 27-én jelentették be, hogy a legújabb villamostender győztese az Alstomot legyőzve a Bombardier lett, ahogy már…

Tovább

Meglepő induló Miskolcon

A magyar villamostender sagában kevés dolog tudott volna valódi meglepetést okozni már, azt hiszem, de az aktuális miskolci járműtender esetén mégis ez történt. A negyedik tenderen (emlékezzünk: a harmadik tenderen tarolt a Közbeszerzési Döntőbizottság) a korábbi miskolci és…

Tovább

Ki nyerhet Debrecenben?

Ahogy várható volt, az ötös számú debreceni tenderen indulók száma kettőre redukálódott: a spanyol-baszk CAF-ra, és az olasz AnsaldoBredára. A nagy villamosgyártó cégek korábban sem indultak, a kisebb cégeket a tenderkiírás megfogalmazásával zárták ki, a Stadler meg talán…

Tovább

CAF-áttörés a franciáknál

Hoppá, ez meglepetésként ért, gondolom nem leszek ezzel egyedül. Az Alstom, ami lényegében letarolja a hazai piacot, elvesztett egy villamostendert Franciaországban, ritka eset az ilyen.  Az ellenfél a Pireneusokon keresztül lopakodott be az országba - természetesen a CAF-ról van…

Tovább
süti beállítások módosítása