PTinfo

PTinfo

Franciák Egyiptomban

2009. június 19. - mestska

Az algíri metró megnyitásáig egész Afrika egyetlen igazi földalatti rendszerét Kairóban lehet megtalálni. A kétvonalas, összesen 65 kilométer hosszú rendszer napi 2 millió utazást bonyolít le, meghatározó szerepe van a város közlekedésében. A metró azonban csak a város egy szeletét érinti, így az egyiptomi kormányzat további vonalakat tervez. A mostani elképzelés hat vonal kiépítését tartja szükségesnek, melyek közül a harmadik vonal első szakasza jelenleg is épül. A félelmetesen gyorsan növekvő népességű ország számára azonban a metróépítés költségei nehezen előteremthetőek, így a korábbi vonalak is külföldi kölcsönökből, külföldi segítséggel épültek meg, elsősorban francia és japán pénzekre, és technikára alapozva. 

Nincs ez másképp a hármas vonalnál sem, melynek első, 4,5 kilométeres, 5 megállós szakaszát a Vinci és a Bouygues vezetésével ismét a franciák építik. A szakaszt, mely a meglévő kettes vonaltól kiindulva halad kelet felé, előreláthatóan 2011-ben adják át. Érdekesség, hogy a szakasz megépítéséről szóló tenderen a helyi média megemlítette, hogy a nyertes cégek már az egyes és a kettes vonal építésénél is közreműködtek. 

Nem törik meg a franciák hegemóniája a hármas vonal második, Abbasiya és Al Ahram (Heliopolis) közötti szakaszának építésénél sem. A 6,2 kilométer hosszú, 4 megállós szakasz építése hamarosan megkezdődik, az építők között pedig olyan francia cégneveket találunk ismét, mint a Vinci, a Bouygues, a Colas, vagy az Alstom. (A Vinci nevével a mi kis budapesti M4-ünk kapcsán is találkozhattunk elég sűrűn: nem mások ők, mint az alagutat építő BAMCO konzorciumvezető cége)

Persze nem csoda igazából, ha az egyiptomiak ennyire bíznak a franciákban, metrójuk vélhetően még ma sem lenne nélkülük. A hármas vonal 2013-ban átadandó második szakaszának költségeit pl. 569 millió euróra becsülik, ebből 200 milliót a francia állam Egyiptomnak 17 éves futamidővel felajánlott kölcsöne, 100 milliót a Francia Fejlesztési Ügynökség, 269 milliót pedig az egyiptomi kormány finanszíroz. 

És hogy a második vonal kiépítésében oroszlánrészt vállaló japánok se maradjanak ki: a vonalra egy független, 100 millió eurós szerződés keretében (ezúttal a japánok által finanszírozva) Mitsubishi vonatok érkeznek. (Az első vonalon jelenleg Alstom, a másodikon Kinki Sharyo szerelvényekk közlekednek)

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr621194187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása