PTinfo

PTinfo

Villamossal a pótkocsigyárba

2009. január 17. - mestska

Orszk, (nem összetévesztendő a szibériai nagyvárossal, Omszkkal!) az Urál déli részén fekvő 250000-s, az Urál folyó mentén fekvő város két kontinens határán fekszik, hiszen a geográfusok zöme azt tartja, az Urál folyót lehet és kell földrajzi határnak tekinteni. Persze a település nem igazán híres erről, hisz egy folyó nem olyan látványos, mint pl. a Boszporusz, meg hát maga Orszk története sem nyúlik olyan régre vissza, mint Isztambulé. Nem, tényleg nem mi alapítottuk uráli vadász-halász-gyűjtögetős korszakunkban, ezt helyettünk az oroszok tették meg 1735-ben, jelölve az akkori orosz határt. Orszk igazi fénykora azonban a XIX. században, majd a 30-as évektől kezdve az Urál ásványkincseinek egyre nagyobb fokú kitermelésével jött el. A város ma is ipari jellegű, van itt acélipar, vegyipar, gépgyártás, meg jáspisbánya, hogy valami szépet is mondjunk.

Egy ekkora városhoz természetesen a szovjet időkben villamos is dukált, az 1940-ben építeni kezdett hálózatot ugyan megakasztotta kicsit a világháború, de végül 1948-ban csak átadták az első szakaszt. Ma a hálózat hossza mintegy 40 km, a viszonylatok száma 10.

Az utolsó nagy átrendeződés tavalyi év október 31-én történt, ekkor kötötték össze Orszk addig különálló két hálózatát. Merthogy a város azon orosz városok közé tartozott, ahol valamelyik nagy ipari üzem saját szakállára külön villamosvonalat épített az üzemig. Ez történt itt is a billenős pótkocsikat gyártó ОЗТП (OZTP) üzem 1985-ben önálló vonalat épített, mely a városi hálózathoz nem csatlakozott, az átszállás párszáz méteres sétával volt lehetséges. 

A két "hálózatot" egy vasútvonal alatti aluljáró választotta el egymástól, mint ahogy a légifotón is látható. Az önálló vonal az aluljárótól északra fordult hurokban, míg a városi hálózat idáig kijáró viszonylatai mindezt az aluljárótól picit délre, az egyik orszki vasúállomás oldalában tették meg. Az összekötés megvalósulása után az aluljáró alatt jelzőlámpás forgalomirányítás alakult ki, a viszonylatokat pedig teljesen átszervezték, biztosítva gyárhoz és a vasút túloldalán kialakult településrészhez való közvetlen eljutást a város másik végéből is. Az átépítés teljes költsége, ideértve a közúti költségeket is, 10,5 millió rubel (67 millió forint) volt. Az új összeköttetés lehetőséget biztosít a város terveiben szereplő új lakónegyed kiépítésére is az eddig nehezen megközelíthető területen.

A jelenlegi hálózat itt, az összekötés előtti itt látható, az eddigi szeparált vonalszakasz a városi keleti felén látható.

(az első fotón egy KTM-1-es villamos látható az ötvenes évekből, a másodikon egy KTM-8 napjainkban)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr55884284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.01.17. 22:01:41

Az utóbbi posztok mindegyikébe igyekeztem térképet rakni valamilyen formában, remélem jó így.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2009.01.17. 23:21:08

Igen, észrevettem, hálás köszönet :-)

mestska · http://cities.blog.hu 2009.01.17. 23:36:35

@airdace:

arra remélem nincs igény, hogy az eredetiben cirill/arab/grúz/japán/stb. betűs térképeket magyarítsam :))))

RoGeR 2009.01.17. 23:58:57

Конечно нет. :)

szegedi_kozlekedes 2009.01.18. 10:25:10

mestska: minden elismerésem a blogodat illetően, nagyon szeretem olvasni, mindig várom az új bejegyzéseket, jelenleg ez az egyetlen olyan blog/oldal, ami kielégíti a villamosüzemű tömegközlekedés iránti kíváncsiságomat! :)

A cikkhez kapcsolódóan: egyszer szívesen elmennék egy orosz nagyvárosba (Moszkva, Pétervár, vagy akármelyik másik) megnézni, kipróbálni az ottani villamosokat. Bécsben is ki akartam próbálni, de nem volt rá idő sajnos:( Viszont a metrójuk az jó.

Fricy · http://epitos.blog.hu 2009.01.18. 10:46:01

Kérnék egy kiló jáspist! :)

VitézyDávid 2009.01.18. 11:53:21

Ez hivatalos hálózattérkép? Mert ha igen, akkor az azért sokat elmond, hogy Orszkban a mostani és az előző hálózatról is létezett, létezik ilyen, a mi kis fővárosunkban viszont ez még mindig utópia.

VitézyDávid 2009.01.18. 11:54:15

Mármint az "ilyent" úgy értve, hogy sematikus, a vonalakat külön színnel jelölős.

petyag 2009.01.18. 12:36:17

@VitézyDávid: Már miért lenne utópia? Van már Budapesten is, bár sajnos csak az interneten (és a metrókocsikban hibás) és nem a villamosokban. De van.

Szegedi_kozlekedes véleményével tökéletesen egyetértek, nagyon szuper ez a blog!

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2009.01.18. 15:33:52

Így van, a kötöttpályás eszközökről van ilyen térkép, bár eléggé el van rejtve, valljuk meg-->

www.bkv.hu/downloads/terkepek/BP-metro_HUN_20090112.pdf

Hogy a buszok miért nincsenek rajta? Hát, túl sok van belőlük...

mestska · http://cities.blog.hu 2009.01.18. 15:57:33

@VitézyDávid:

nem, ez helyi villamosbarátok oldala.

petyag 2009.01.18. 17:01:12

@airdace: (off) Igen, túl sok van belőlük, ezért a buszok városrészenként vannak megcsinálva, de jelenleg nincsenek fent a bkv honlapján. De remélem hamarosan - talán a jövő héten - már fent lesznek, bár még nincs lefedve egész Budapest.

petyag 2009.01.18. 17:13:24

A ex-szovjet városokkal kapcsolatban:
A villamoshálózatok egyik szomorú példánya a kijevi. Pár éve egy csomó vonalat felszedtek a belvárosban és a Paton hídon, így a hálózat két részre szakadt. A villamosok egy része siralmas állapotban van (repedt üveg, hiányzó ülések...), míg a metró hosszabbodik és sok új buszt és trolit is vettek.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.01.18. 17:16:16

@petyag:

Sajnos szerintem ez általánosan jellemző egy csomó ex-szovjet villamoshálózatra, mégha a cikkben említett orszki talán kivétel is valamennyire. Az elkövetkező években jópár villamosüzem be fog csukni arrafelé szvsz.

Szolnoki 2009.01.20. 18:40:58

Érdekes,hogy Orszkban is együtt "jár" a 4-es és a 6-os villamos, csak a végállomásaik előtt 3 megállónyira válnak szét.
süti beállítások módosítása