PTinfo

PTinfo

Riói bonyodalmak

2010. január 02. - mestska

Habár Rio de Janeiro a világ egyik legnépesebb városa, a nagyvárosok egyik fontos minőségi közlekedési mutatóját jelző kötöttpályás közlekedésben meglehetősen nagy hiányoságokkal rendelkezik. (egy posztot egyébként később talán megérne, hogy melyik nagyvárosnak milyen a tömegközlekedési ellátottsága). Bár Rioban és agglomerációjában másfél magyarországnyi ember lakik, a város kétvonalas metróhálózatának összhossza mindössze 10 kilométerrel több mint a budapesti három vonalé. 

Pedig a város a közeljövőben igencsak fontos szerepet fog betölteni - egyrészt az egyik házigazdája lesz a 2014-es foci vb-nek (nem csodálkoznék, ha itt rendeznék a döntőt), másrészt itt rendezik hat év múlva az olimpiát. Van tehát mit behozni az infrastruktúrafejlesztésben. Tervek új vonalak kiépítésére természetesen vannak, hogy lesz-e rá pénz, és politikai akarat, az azonban még bizonytalannak tűnik. És akkor még nem is beszéltünk a két legnagyobb brazil várost, Riót, és Sao Paulót összekötő nagysebességű vasútról. 

December 22-én mindenesetre újabb két kis hálózatfejlesztés történt, bár tény, hogy a kétvonalas hálózatot tekintve különösen a második jelentős.  

Az első átadás az egyes vonal egymegállós déli meghosszabbítását jelentette dél felé, mintegy 800 méter hosszan. Az új végállomás, a General Osório a hálózat harmadik legnagyobb állomásává vált rögtön: a megálló területén 12 lift, 17 mozgólépcső, és hat mozgójárda található. Az állomást számos művész munkája díszíti.(galéria itt) A megálló kiépítését már a riói metró építésének kezdetekor tervezték,a munkák 1988-ban kezdődtek meg mindössze, majd anyagi okok miatt le is álltak hamarosan. A építkezést 2007-ben kezdték újra mindössze, a beruházási költség végül 420 millió reál lett. Az új állomást várhatóan napi 20 ezer ember használja majd.

Azúj megálló, mint más brazil metróüzemeknél is megszokott, kerékpártárolókkal támogatja a kerékpár-metró kapcsolatot.

A második átadás az előzőnél lényegesebb, az egész hálózatra kiható volt. A város kétvonalas hálózata decemberig átfedéssel működött, a kettes metró szerelvényei átjártak az egyes metró vonalára az Estácio állomásnál. Az eredeti tervek szerint a kettes vonal itt mindössze keresztezte volna az egyes vonalat, a már korábba is említett pénzhiány azonban ezt másképp alakította. Az elágazóállomás rendszeres problémákat okozott a forgalomban. 

December 22-e óta ez megváltozott, hisz a kettes vonalat egy új kapcsolattal Central állomásnál kötötték be az egyes vonalba. (térkép itt). A 900 millió reálos beruházás keretében két megállónyi szakaszt adtak át, a közbenső megálló megnyitása azonban csak a jövő évben történik meg. Az új vonalszakaszt napi 200 ezer utas használja majd.

Az új szakasz egyúttal új viszonylatkiosztást is hozott magával. Bevezetésre került az 1A jelzésű járat, mely csúcsidőben a korábi kettes vonalhoz hasonlóan átjár az egyes vonalra, s a belvárosba szállítja közvetlenül az utasokat, immár azonban a Central állomáson át.A kettes viszonylat ezzel szemben a továbbiakban mindössze csúcsidőn kívül, és mindössze az Estácio állomásig közlekedik. (térkép a változásokról itt)

A megnyitó utáni napok teljes káoszba fulladtak, jórészt az utastájékoztatás hiánya miatt, hatalmas volt a tömeg, az utaslemaradás, a késések. Mára már kezd rendeződni a helyzet úgy tűnik,  de az új rendszer kapcsán megigért 13 percnyi időnyereséget még nem sikerült elérni a beszámolók alapján.

Az első fotót Jorge Marinho/Governo di Rio Janeiro, a másodikat és negyediket Nighto, a harmadikat Nesserio, az ötödiket Gustavo Stephan/Globo, a hatodikat és a hetediket Vinicius, a nyolcadikat Luiz Morier/Globo készítette. 

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr461639278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HúszTíz 2011.01.09. 12:20:05

Nem semmi :-) Legalább tudom, hogy milyen is az a város, ahová most nyáron fogok utazni.
süti beállítások módosítása