PTinfo

PTinfo

Új gyorsvillamos vonal Volgográdban

2011. december 26. - mestska

Volgográd fura egy hely. Azon kevés helyek egyike tőlünk keletre, ahol gyorsvillamos jellegű közlekedést sikerült megvalósítani, alagutas meg zártpályás szakaszokkal, ahogy az a német rendszereken is tapasztalható. A vonal szigetüzemként működik, a város rendes villamosvonalain közlekedő kocsik nem járnak át a gyorsvillamos vonalára (hálózattérkép), ez is kellett ahhoz, hogy a 25 km/h-s átlagsebességet el lehessen érni a vonalon.

 

Profszojuznaja állomás (fotó: d_oleg)

2011. december 1. fontos dátum lett a vonal életében, hiszen ekkor nyílt meg az új, Pionyerszkaja - Jelsanka közötti vonalszakasz, ami az 1984-ben átadott eredeti vonalnak nem hosszabbítása, hanem elágazása lett, egyben egy új viszonylatot is létrehozva.

Az új, négy megálló hosszú, 3,6 kilométer hosszú vonalszakasz szinte teljes hosszban - így mind a három új megálló is -  alagútban fekszik. Az új szakaszt kiszolgáló, SZT2 névre hallgató viszonylat a régi vonal Sztadion Monolit állomásától indul el dél felé. A viszonylat egyelőre 10 perces követéssel közlekedik, a későbbiekben, a szükséges kocsik beszerzésével ezt később 2-3 percre szeretnék javítani, ahogy a korábban is létező vonalon is van.

Az új szárnyvonal végállomása: Jelsanka (fotó: Dvizzzok)

 

Tjuz állomás bejárata (fotó: Dvizzzok)

A kocsihiány elsődleges oka, hogy a vonal alagútban fekvő állomásain középperonok, míg a felszínen szélsőperonokat alakítottak ki az egyszerűbb építhetőség kedvéért. A korábbi alagutas szakaszon nem volt ezzel probléma, a két irány egyszerűen helyet cserélt az alagútban, az új megállóknál ez a kapcsolat azonban nem épült ki, ahogy a vágányhálózati rajzon is látható.

Az egyetlen (korábban prágai és moszkvai) KT8D5, természetesen az új vonalra irányítva (fotó: Сергей Максимов)

Az új megoldás természetesen kétoldali ajtós kocsikat kíván, ebből Volgográd egyelőre nem rendelkezik eléggel. Jövőre várhatóan újabb 6-7, a PTMZ által gyártott, 43%-ban alacsonypadlós LVSZ-2009-es érkezik a városba a meglévő kilenc mellé, csökkentve a terhet a meglévő egyoldali ajtós T3-as Tátrák sokaságán. Az új kocsik első példányának érkezéséről a PTinfo is beszámolt

Egy LVSZ-2009 a végállomáson (fotó: Сергей Максимов)

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr323497464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NAR 2011.12.28. 11:47:40

Azért megmosolyogtató, hogy a "gyors"villamos 25 km/h-s átlagsebességre képes. Biciklivel nyáron munkába általában magasabb átlagot tekerek közel 15 kilométeren...

ruba 2011.12.28. 11:58:15

Nekem csak az ukrajnai Krivoy Rogban található gyorsvillamoshoz volt szerencsém, de gondolom nagy különbség nincs. Nekem tetszett, sokkal jobban illeszkedik az ilyen 700-800ezres városok igényeihez, mint a metró. Ezt jól mutatja az is, hogy míg ez a két gyorsvillamos él és virul, addig az egykori SZU területén található metróüzemek közül a kisebb városokban találhatóak erősen halódnak (pl.:Dnepropetrovsk, Jereván, Szamara, Donyeck stb.).

stvrtok 2012.01.02. 14:45:10

A leírtak árnyalására egy-két infóval én is hozzájárulok.

A vologográdi gyorsvillamos nem annyira elkülönülő gyorsvasúti üzem, mint azt a képeket látva elsőre gondolnánk. A belinkelt vágányrajzról is látható, hogy van vágánykapcsolata a villamoshálózat egyik elemével, a 13-as vonallal, sőt a kocsiszín is közös. (A városban további két villamoshálózat is van, amik sem egymással, sem a gyorsvillamossal nincsenek kapcsolatban.)

A vonal legnagyobb részén pedig a felszínen sem mondható komolynak az elkülönítés: egyszerűen az út mellett futnak a vágányok, a megállók egy részében - jó orosz szokás szerint - még peron sincs (illetve a burkolat a sínkoronával egy magasságban van). Akadnak jelzőlámpás útkereszteződések is a vonalon trolikereszttel, ami nem annyira gyorsvasúti jellemző ;-) Íme egy kép egy ilyenről: tf1.mosfont.ru/photo/02/06/80/206808.jpg

Szóval a dolog kialakítása egy kicsit elmarad a krivoj rogi megoldás mögött, ahol végig betonfallal van elválasztva a vasbetonba öntött "metrópálya", és mindenhol rendes állomások épültek. Ettől függetlenül jó kis megoldás ennek a nagyon hosszú városnak a közlekedési problémáira.
süti beállítások módosítása