2010 végén felkapták a fejüket az új villamosok gyártása iránt érdeklődők. A Helsinkiben kiírt villamostendert ugyanis a helyi finn Transtech cég nyerte, olyan villamosgyártásban nemzetközi szinten jelzett cégeket maga mögé utasítva, mint a Bombardier, a CAF, a Skoda, vagy a Vossloh. A Transtech a jogutódja annak a Valmetnek, aki a Helsinkiben ma is futó, a hetvenes és nyolcvanas években gyártott villamosokat készítette, így villamos gyártási múltja van, jelene azonban nem sok, a jövője azonban alakuló félben van. A finnek tehát a döntésükkel lényegében a helyi ipart támogatták, harminc év után ismét lehet finn villamos.
Zöld-sárga színekben az új kocsi is. (fotó: frank_hki/Skyscrapercity)
Idén június 13-án, az ütemtervnek megfelelően elkezdődtek az első kocsinak a tesztjei, hogy aztán 2014-15-ben mind a 40 leszállításra kerülhessen. Az Artic márkanévre hallgató kocsik 100%-ban alacsonypadlósak, egyenként 27,6 méter hosszúak , szélességük 2,40, 88 ülőhellyel, valamint összesen 199 férőhellyel rendelkeznek. A Transtech egyébként a megrendelt 40 darabon túlmenően további 90 villamos leszállítására is opciót szerzett (a teljes ár 113 millió euró volt)
A padló megemelkedik a négy forgóváznál (fotók: www.raitio.org)
Hálózatos üléshuzat (fotó: frank_hki/Skyscrapercity)
Helsinki azért is döntött új járművek beszerzése mellett, mert az 1998-2004 között leszállított 40 darabos Bombardier Variotram flottával komoly műszaki problémák voltak, volt, hogy a járműállomány felét sem sikerült kiadni. A Bombardierrel végül megállapodtak, így a kanadai cég kénytelen volt javítóbázist telepíteni Helsinkibe.
A kocsi elölről és hátulról (fotók: www.raitio.org)
A finn villamos társaság honlapján további fényképek találhatóak a bemutatóról szóló galériában.
Ha kíváncsi vagy a legfrissebb tömegközledési hírekre, érdekességekre, akkor kövesd a PTinfo rendszeresen frissülő Facebook oldalát, ahol folyamatos információt kaphatsz a közlekedéshez kapcsolódó újdonságokról, furcsaságokról, érdekességekről.