Pár poszttal korábban arról írtam, hogy szerintem miért nem egyszerű a sokak által óhajtott magyar villamosgyártást ismét új életre kelteni. Az ott leírtakat most is tartom, a mostani finnországi történésekkel azonban mindenképp párhuzamot érdemes vonni. A finneknél egyetlen villamosüzem van, Helsinkiben, méretre valahol Budapest és Szeged között. A járműállományban ugyanúgy meghatározóak a helyi Valmet által gyártott villamosok, mint nálunk a Ganzok. A Valmet - bár létezik - ma már nem gyárt vasúti járműveket, korábban nem csak villamosokat, hanem mozdonyokat is készítettek.
Helsinki új villamosa (fotó: Transtech)
Innentől eltér a történet. Helsinki a járműállomány frissítésére 40 Variotramot rendelt, leszállításuk 1998 és 2004 között valósult meg. A kocsikkal már a kezdetek óta folyamatos műszaki problémák voltak, volt, hogy a járműállomány felét sem sikerült kiadni. A Bombardierrel végül megállapodtak, így a kanadai cég kénytelen volt javítóbázist telepíteni Helsinkibe.
A leendő fejlesztések, és a folyamatos Variotram problémák miatt Helsinki ismét villamostendert írt ki tavaly, amelynek első köre után a következő továbbjutókat hirdették ki: a Bombardier, CAF, Skoda, Transtech, Vossloh. Egy ideig úgy nézett ki, a tendert le fogják fújni, mert a szintén induló, de a szűkített mezőnybe be nem kerülő Koncar megtámadta az eljárást. Erre végül nem került sor, idén december 2-án pedig eldőlt, a hazai Transtech cég szállíthatja le a 40 kocsit.
Finn villamosok, Transtech és Valmet(fotó: Transtech)
A döntő körbe végül a Transtechen kívül a CAF és a Bombardier jutott be. A részletes eredményeket egyelőre nem ismerni, a hivatalos álláspont szerint a Transtech mind műszakilag, mind gazdaságilag előnyösebb ajánlatot nyújtott be, mint a másik két cég. Nem rossz egy olyan cégtől, aki még soha nem gyártott villamost, ugye?
2,40-be 2x2-es üléselrendezés? hm.... (fotó: Transtech)
A párhuzam tehát adódik: a finneknek a saját villamostenderükön sikerült kihozni győztesként egy olyan hazai céget, akinek még nincs tapasztalata villamosgyártásban. Bár a Transtech ténylegesen a már említett Valmet cég jogutódja, azaz 20 év távlatából nézve van villamosépítési tapasztalatuk, alacsonypadlós kocsit először fognak építeni. Miért ne tehetnénk meg ezt mi is akkor?
Nagy különbség azonban a magyar helyzethez képest, hogy a Transtech - a Ganzzal szemben - ma is aktív vasúti járműgyártó, számos finn vasúti kocsi készítője. Részt vesznek ezentúl a helsinki metró- és villamoskocsik felújításában is. A finneknek helyzeti előnyük van hozzánk képest tehát, nem kell mindent a nulláról kezdeniük. Azért azt még megnézem, hogy a CAF és a Bombardier mit szól az újonc győzelméhez.
Szerintem szűk (fotó: Transtech)
A Transtech összesen tehát 40, 100%-ban alacsonypadlós villamos leszállítására kapott jogot, további kilencvenre(!) pedig opciót, összesen 113 millió euróért. Egy villamos ára tehát 800 millió forint alatt maradna. A háromrészes kocsik egyenként 27,3 méter hosszúak lennének, szélességük 2,40 lenne, 73 fix, 14 lehajtható üléssel rendelkeznének, valamint 75 állóhellyel. Az első kocsik 2013-ban érkeznének meg, a tesztek - különös tekintettel a téli körülményekre - elvégzése után 2014-15-ben valósulhatna meg a villamosok legyártása a jelenlegi elképzelések alapján.
(a képeken látható villamosdizájn nem végleges, a formáját később tervezik kialakítani)