A vasúti büfékínálatból a legtöbbször azzal az emberrel találkoztam, aki tolta a kis kocsiját a vonaton, szikkadt párizsis zsemléket, kávét, mogyorót és csokit kínálva. Egy-egy vízen kívül nem emlékszem arra, hogy valaha vettem volna tőle valamit. Ugyanez igaz a büfékocsikra is: párszor ha voltam ott, pedig sok százszor ültem büfékocsis vonaton, egyszerűen az ár-érték arány nem ütötte meg azt a szintet, hogy bármit fogyasszak.
Pedig mennyivel kényelmesebben el lehetne tölteni azt az egy-két órát egy kávé vagy egy szelet süti mellett, nem? Úgy tűnik, Svájcban látnak a dologban fantáziát, mert decembertől emelték a tétet, a világon először a vasúti büfékocsit a Starbucks üzemelteti, minőségi környezetben.
A kétszintes kocsit az SBB és a Starbucks november végén mutatta be a genfi repülőtér és a St. Gallen közötti vonaton. A vonal az egyik leghosszabb menetidejű járat az alpesi országban, a négyórás menetidejű út alatt a francia határtól az osztrák határig jut el majdnem az ember, keresztülszelve az országot. A naponta két kört forduló kocsi jópár várost érint a legnagyobb és legfontosabb települések közül, Genfen és St. Gallenen kívül Bernt, Lausanne-t, Zürichet és Winterthurt is.
A kétszintes kocsira már kívülről felkerült a Starbucks logó, a belső térben pedig szerették volna a legjobban lekövetni a Starbucks hagyományos kávézóinak megjelenését. A kétszintes kocsiban az alsó szinten elvitelre szolgálnak ki, míg a felső szinten le is lehet ülni.
A kocsiban a kávén és a teán kívül természetesen sütiket, szendvicseket, salátákat is adnak.
A projektnek lesz folytasása, idén tavasszal érkezik a második kocsi, ezt ugyanazon az útvonalon állítják be. A két kocsi kilenc hónapig fog közlekedni, az itt szerzett tapasztalatok alapjén döntenek a további lépésekről.
A szerző amúgy a Starbucks kávét sem szereti, de az egyéb termékeik mindenképp sokkal szimpatikusabbak, mint az átlag magyar vasútállomáson kapható szendvicsválaszték....
Ha kíváncsi vagy a legfrissebb tömegközlekedési hírekre, érdekességekre, ha érdekel, mi van a hazai és külföldi villamosokkal, trolikkal, metrókkal, vonatokkal és sok más eszközzel, milyen irányba halad a technológiai fejlődés vagy épp a járműdizájn, akkor kövesd a PTinfo rendszeresen frissülő Facebook oldalát, ahol folyamatos információt kaphatsz a közlekedéshez kapcsolódó újdonságokról, furcsaságokról, érdekességekről.