PTinfo

PTinfo

Algir első villamosa

2009. március 31. - mestska

Egy korábbi posztban már szóba került Algír, mint az észak-afrikai városi tömegközlekedési fejlesztések egyik kulcshelyszíne. Az elővárosokkal együtt, több, mint 3 milliós város egyszerre építi metróhálózatát, és villamosvonalát. Utóbbi első, 16,5 kilométer hosszú szakaszának átadása 2010-ben várható, az első Citadis azonban már március 18-án behajózott az algíri kikötőbe, mint oly sokan tették már ezt előtte. A járművet március 10-én indították útnak a La Rochelle-i gyárból, március 16-án pedig már Marseille-ben pakolták a hajóra. 

A kocsit hamarosan újabbak követik, további négy szállításra vár, 12 másik pedig a gyártósoron várja elkészültét. A város összesen 41 darab kocsit rendelt, a továbbiak várhatóan kettesével hármasával érkeznek majd havonta, hogy aztán az algíri villamos első 10 évére az üzemeltetést elnyerő Keolis kezelésébe kerüljenek.

(Természetesen Algírban korábban is létezett villamos, 1959-ben szűnt meg, 50 év után tehát a síndöcögények visszavágnak :)

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr91026268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása