PTinfo

PTinfo

1 lakhnyi utas

2009. január 30. - mestska

Azért is érdekes közlekedési híreket olvasni, mert az ember esetenként olyan városnevekkel találkozik, amiket előtte még nem ismert, és olyan információkat meríthet, ami túlmutat közlekedésen. Ilyen város volt a múltkor Xian is Kínában, új név volt számomra, ahogy új név Gurgaon is, bár ha jobban belegondolunk, ha az ember az összes Debrecen nagyságú indiai várost ismerni szeretné, komolyan fel kellene kötni a nadrágot. Gurgaon Delhi mellett helyezkedik el közvetlenül, egyfajta Budaörsként lehetne jellemezni. Már csak azért is Budaörs, mert magyar városunkhoz hasonlóan Gurgaon is az egyik leggazdagabb település arrafelé, a főváros szomszédságának, a jó adópolitikának, és az olcsó ingatlanpiacnak köszönhetően. Az elmúlt 10 évben számos cég telepítette helyi központját a fejlődő városba, többek között a Dell, a British Telecom, az Alcatel, vagy az IBM. De jelen van a városban a Maruti Suzuki, az egyik legfontosabb indiai autó-, és a Hero Honda a legnagyobb motorbicikligyártó is. A város is átalakult: az egykori farmok helyét üveg-acél toronyházak vették át, s bár valódi felhőkarcolót nem találunk, 55-60 méter magas épületből (az Árpád-híd pesti hídfőjénél ilyen magasak az épületek) majd 200 lelhető fel, és tucatszám épülnek az újabbak.

A város fejlődése kapcsán természetes, hogy a települést igyekeznek bekapcsolni a delhi metróhálózatba: a kettes vonal hosszabbítása előreláthatólag 2010 januárjában éri el Gurgaont, mint ezen a térképen is látszik (bal alsó sarok). Gurgaon azonban úgy tűnik nem elégszik meg ennyivel, és saját metrót tervez, ami a kifutó delhi metróhoz csatlakozva tárná fel a környező irodaháznegyedeket, és a Mall of India-t, India legnagyobb bevásárlóközpontját.

A metró kiépítési technológiája jelen állás szerint eltérne a delhi metrótól, az elképzelések gumikerekű, kötöttpályás, automata járműről szólnak, egyfajta VAL rendszerről. A dologban bizonytalanság is van, a eltérő üzemmód miatt felmerült a hagyományos sínalapú rendszer kiépítésének lehetősége is.

A vonal 3,8 km hosszú lenne, 6 megállóval, jegyrendszerével szervesen kapcsolódva a delhi metróhoz. A metró kiépítésének költsége 1000 crore rúpia, a kezdeti becsült utasszám 1,2 lakh. Ezt a mondatot most gondolom mégegyszer visszaolvasta mindenki, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg nem érti az ott szereplő mértékegységeket. Indiára, mint az angol gyarmatbirodalom ékkövére gondolva az ember természetesnek veszi, ha az SI rendszerbe nem illeszthető mértékegységeket talál: mérföldet, lábat, fontot, guineát :) A lakh és a crore azonban nem ismert Angliában, azok perzsa eredetű, arrafelé széles körben használt mértékegységek. A lakh 100 ezret jelöl, a crore pedig 100 lakhal egyenlő, azaz 10 milliónak mondanánk mifelénk. Mifelénk tehát így hangzana az ominózus mondat: A metró kiépítésének költsége 10 milliárd rúpia (44 milliárd forint), a kezdeti becsült utasszám 120 ezer fő naponta.

A vonal várhatóan PPP alapon fog megépülni, magántőkéből, hasonlóan az állam másik metróprojektjéhez, a Hyderabadi metróhoz. Az építő 2008 decemberben vált ismertté, a konzorcium tagjai közé helyi cégek kerültek: az ITNL ENSO Rail Systems Ltd, az IL&FS, és a DLF. Az átadás előreláthatóan 2011-12-ben történik meg.

(az első fotón Gurgaon éjszakai látképe, a másodikon a delhi metró egy szerelvénye látható)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr34913285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evee 2009.02.01. 10:44:50

Talan majd segit a kozlekedesi kaoszon, mert reggel es munkaido utan egy tizperces ut is majd 1 ora Gurgaonban kocsival :S A szmogrol nem is beszelve....

Fricy · http://epitos.blog.hu 2009.02.01. 17:14:59

Soha nem értettem, hogy miért merül fel olyan helyeken egy teljeseen eltérő technológia bevezetésének ötlete, ahol egyébként létezik már egy másik.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.02.01. 20:53:04

@evee:

áh, egy helyismerettel rendelkező egyén, nem gondoltam volna, hogy lesz ilyen :)
Szíves örömest venném, ha a posztban megjelent, esetleg rosszul értelmezett infoimat észrevételeznéd, esetleg mesélnél kicsit arról, miért is ilyen népszerű ez a Gurgaon :)

mestska · http://cities.blog.hu 2009.02.01. 20:54:38

@Fricy:

Ezt nem tudom megmondani. Sajnos ez a projekt meglehetősen alulreprezentált az interneten, ráadásul az egyes forrásokban elég nagy eltérések vannak. Ha lesz új info, jelezni fogom :)

evee 2009.06.03. 21:27:53

@mestska: Elnezest a megkesett reagalasert, most mar bebookmarkolom a blogodat :)
Ketszer voltam Gurgaonban, meg tavaly. Ez egy foleg irodahazas resz, amolyan agglomeracio fele mint Budaors. Rengeteg nagy irodahaz epult ide az utobbi evekben, ahol tobb nagy multinacionalis ceg irodaja talalhato, es rengeteg ember jar ide dolgozni. 2x4 savos utak vannak, de a munkaido kezdeten es vegen iszonyu sorok kigyoznak, egy max 10 perces ut is vagy 30-40 perc. (errol van kepem is:)
A metro technikai reszleteirol nem tudok nyilatkozni, reagalni, nem ertek hozza, nem is kaptam helyben sem infot, csak a feluljarojat lattam.
Tomegkozlekedest amugy nem hasznaltam Indiaban, soforrel kozlekedtem foleg, Gurgaonban nem is nagyon van tomegkozelekedes szerintem (esetleg busz jar arrafele). Tuktuk, riksa, motor, kocsi, kerekpar, stb.. ;)
süti beállítások módosítása