PTinfo

PTinfo

Amerikának amerikai villamost!

2009. június 02. - mestska

Az amerikai sajtó arról számolt be május 27-én, hogy a tervezett tucsoni új villamosüzemre a United Streetcar LLC nevű oregoni cég szállíthat 7 villamost, összesen 23 millió dollár értékben. A CAF és a Siemens ellenében győztes cégről szóló cikkek szinte mindehol kihangsúlyozzák, hogy 60 év után a United Streetcar lehet az első cég, ami az Egyesült Államok villamosüzemei számára hazai gyártású villamost készíthet. Márpedig - hangzik az érvelés - erre szükség is van, hiszen Amerika ismét felfedezte magának a villamost.

A tucsoni 'modern streetcar' egyébként tényleg jó példája annak, hogy is fedezte fel magának Amerika egy része a villamost újra. A belvárost az egyetemi területtel összekötő új villamosvonalon a hét darab, már említett jármű csúcsidőben 10, azon túl 20 percenként közlekedne, a napi becsült utasszám 4000 fő. Napi 4000 utasért tehát kiépítünk egy olyan 6,4 kilométeres, 19 megállós kötöttpályás vonalat, 140 millió dolláros becsült költséggel, ahol bőven elég lenne akár egy midibusz közlekedés is. Pedig csak az Arizona Egyetem területén 75.000 diák, tanár, és kiszolgáló személyzet érintett, és az egyetemi parkolókapacitás komoly hiányokkal küzd. Mégis, mindössze 4000 főről beszélünk naponta a 2011-ben megnyíló vonalon. És nem Tucson az egyetlen város, ahol a ráfordított hatalmas pénzek ellenében ilyen minimális utasforgalom jelentkezik. (nem villamos, de jó példa a portlandi Westside Express is.)

Tucson egyébként nem az első, aki a rejtélyes United Streetcartól rendel, ezt tette a portlandi villamosüzem is, ahol eddig Skodák futottak. Ők most 6 kocsit rendeltek az új amerikai cégtől. Persze elnézve a tucsoni látványtervet, vagy ellátogatva a cég honlapjára, rögtön kiderül a turpisság. Nincs itt szó új amerikai villamosról, vagy sikersztoriról, annyi történt mindössze, hogy a Skodával történt megegyezés, és a licenszproblémák megoldása után immár Oregonban is gyártják a 10T jelzésű villamosokat.

Mindesetre azt hiszem, hogy a Skoda ezzel a lépéssel elég nagy előnyt szerzett az újonnan kiépülő villamosüzemek járműtendereinek megszerzésében a versenytársakkal szemben. Csak utas is lenne rajtuk...

A bejegyzés trackback címe:

https://cities.blog.hu/api/trackback/id/tr331160340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2009.06.06. 13:10:12

Nagyon érdekelne, hogy az Amerikában eladott Skodák igényesebb anyagokból vannak jobban összerakva, vagy más rugózást használnak, vagy mi a trükk, mert a típus Brnóban engem nem nagyon győzött meg.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.06.06. 18:18:24

@Hamster:

hát eztet nem tudom megmondani neked. A linkelt honlapon fenn vannak a járművek műszaki paraméterei, ha abból tudsz következtetni avalmire, akkor ne titkold :)

saját véleményem szerint egyébként nem, nem jobb. Mindössze a Skoda nagyon hamar betört a streetcar piacra arrafelé.
süti beállítások módosítása